Őr, meddig tart még az éj? – Szőke Péter írása

Nézőpont – 2020. április 17., péntek | 9:59

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi referense írását olvashatják.

Izajás próféta szavai ezek. Majd folytatja: „Az őr így felel: »Eljön a reggel, aztán az éjszaka. Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza és gyertek el újra«” (Iz 21,11–12). Az elmúlt napokban több szegény ember ajkáról hallottam a kérdést: Meddig tart még? Mintha a járványt valaki elrendelte volna, és vissza is tudná vonni. A szegények a járványt újabb megaláztatásként élik meg egy olyan világban, amely eddig sem nekik volt berendezve. A hajléktalanok azt látják, hogy kiürült az utca: nincs alamizsna. Kevesebben vannak, akik adnak egy szál cigit, akiktől megkaphatják a megmaradt szelet pizzát; a pizzéria is bezárt. Az idősek, akik család nélkül, szociális otthonokban, elfekvőkben éltek, most nem hagyhatják el az intézményt, látogatót nem fogadhatnak. Ha eddig magányosak és elhagyatottak voltak, most sokszorosan azok. A karantén, a kijárási korlátozások helyes és szükséges intézkedések; nem az önzést, hanem az élet védelmét szolgálják. De vajon elégségesek-e? Ha egyszer mégis elszabadul a vírus, a helyzet tragikussá válhat. Nyugat-Európa egyes helyein tucatszámra haltak meg idős emberek az összezártságban rajtuk végigsöprő kórokozó miatt. (A Sant’Egidio közösség drámai felhívásban kérte az olasz kormányt, hogy az intézetekben élő idősek megmentésére külön munkacsoportot hozzon létre.) Olaszországban sok idős szerzetesnő halt meg koronavírus-fertőzésben. Lázárt nővérei és barátai tisztességgel eltemették. Sírját le kellett zárni. Mit tehettek volna? Jézus azonban nem törődött bele a halál győzelmébe.   

Hazánkban és világszerte számosan vannak olyanok, akik nem törődnek bele. Az orvosok, az ápolók a legelső vonalban küzdenek. Lombardiában tucatszámra áldozták az életüket a betegekért. Ahogyan papok is, akik nem akarták vigasz nélkül hagyni a rájuk bízottakat, és az utolsó pillanatig kitartottak mellettük. Az egyikük a lélegeztető gépet is átengedte valaki másnak… De ne feledkezzünk meg a szociális területen dolgozókról sem, akik számára a home office nem opció: nekik érintkezniük kell azokkal, akik most az eddigieknél is jobban rászorulnak az intézmények és a társadalom segítségére. Nemcsak a hajléktalanokról van szó, hanem a most elbocsátottak sokaságáról, köztük gyermekeiket egyedül nevelő szülőkről, akik tartalékok nélkül élnek.

És vannak olyanok, akik nem a foglalkozásuk vagy intézményi felelősségük keretében segítenek. A Sant’Egidio közösség elnökét, Marco Impagliazzo professzort pár napja fogadta a pápa. Arra kérte őt, hogy tolmácsolja a köszönetét mindenkinek, aki önkéntes felajánlással és munkával segít. 

Ferenc pápa a március 27-i rendkívüli Urbi et Orbi áldása előtt elhangzott megrendítő elmélkedésében a viharos tengeren hánykolódó bárka evangéliumi képét idézte fel: mind egy csónakban evezünk, és senki sem menekülhet meg egyedül. Hazánkban és világszerte egyre többen kezdik megérteni ezt. Budapesti házak kapuin jelentek meg felajánlások: időseknek mennének élelmiszert és gyógyszert venni. Idős emberek pedig az otthonukban szájmaszkokat készítenek olyanoknak, akiknek emberek közé kell menniük. De maszkokat készítenek megváltozott munkaképességűek és rabok is. Az utóbbiak nem önként, de Cirenei Simont is kényszerítették, hogy vigye a keresztet. A pápa az idősek mellett különösen aggódik a zsúfolt börtönökben élőkért. A Magyar Kurír írt egy nápolyi panziósról, aki üres fogadójába hajléktalant fogadott be. Mások önkéntes mentősnek, ápolónak jelentkeznek. Bezárt vendéglők tulajdonosai készleteket ajánlanak fel rászorulóknak a sorra megszűnő ingyenkonyhák idején. Távoktatásban diákok korrepetálnak gyerekeket például a Kórházsuli vagy a Béke Iskolája keretében. Más fiatalok intézetben élő idős barátaikkal leveleznek, chatelnek, már akivel lehet… Amint azt e sorok írója is tapasztalta, megfelelő óvintézkedések betartásával lehetséges a hajléktalanok látogatása is nagyvárosaink utcáin. 

A Covid-19 vírus ellen keresik a védőoltást. A félelem vírusa ellen már megtalálták: a szolidaritás az. Amikor az ember nemcsak önmagáért, hanem másokért is aggódik. A vírus nem ismer határokat, kineveti a társadalmi és kulturális válaszfalakat. Az emberiség, ha eddig nem, most e csapás hatására felismerheti, hogy valóban egy családot alkot. (Híradások szólnak arról, hogy több hadszíntéren is elhallgattak a fegyverek az ENSZ főtitkárának tűzszüneti felhívása nyomán.) József a csapások idején kinyittatta az egyiptomi magtárakat, hogy a szegény nép is jóllakhasson. (A Magyar Kormány adó- és járulékelengedéssel, törlesztési és kilakoltatási moratóriummal, más országok a kieső fizetések részleges állami pótlásával és hasonló intézkedésekkel igyekeznek enyhíteni az emberek terhein.) Az ínségre a nagylelkűség a válasz.

A jó lehet fertőzőbb, mint a rossz.

Az együttérzés, az irgalmasság legyőzheti a járványt. 

Nem tudjuk, meddig tart a ránk csukódó éj. A lámpást most kell a véka alól elővenni és a tartóra tenni. Most kell virrasztani és imádkozni, hogy amikor eljön az új nappal, más legyen, jobb, mint az eddigi.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. április 12–19-i ünnepi számában jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria