„Szűz Mária ölelésében” – XIII. Leó pápa és a magyar egyház (2.)

Nézőpont – 2021. június 5., szombat | 16:45

Szent Péter 256. utóda, az 1878. március 3-tól 1903. július 20-ig uralkodó Gioacchino Pecci, XIII. Leó pápa és a magyarországi egyház közötti szoros kapcsolatot elevenítette fel a Vatikáni Rádió március 14-én. Május 30-án egy újabb adásban folytatták a XIII. Leó és a magyar egyház közötti rendkívüli kapcsolat bemutatását a Zimányi Ágnes szerkesztésében a közelmúltban megjelent kötetet ismertetve.

130 évvel ezelőtt, 1891. május 15-én tette közzé XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű szociális enciklikáját, a keresztény társadalmi tanítás „Magna Chartáját”. Az évfordulóról világszerte megemlékezett a katolikus sajtó, számos videokonferenciát is szerveztek, hogy megvitassák jelentőségét, hatását, amelyet a katolikus társadalmi gondolkodás és a modernitás viszonyára gyakorolt. Kevéssé ismert, hogy a pápát milyen szoros kapcsolatok fűzték a magyar egyházhoz. Ezért hiánypótló a közelmúltban megjelent Az Egyházról Magyarországon. XIII. Leó pápa működésének (1878–1903) néhány magyar vonatkozása. Enciklikák, beszédek, levelek című könyv.

A kötet szerkesztője, Zimányi Ágnes teológus, egyháztörténész, újságíró bevezető tanulmányában összefoglalja XIII. Leó pápa negyedszázados péteri szolgálatának szerteágazó, gazdag tevékenységét, az „utókor által korszakalkotónak” értékelt működését. A kötet célja ugyanakkor, hogy az olvasók figyelmét az 1878 és 1903 között uralkodott Gioacchino Pecci pápa és a magyar egyház kapcsolatára irányítsa.

XIII. Leó pápa három körlevéllel fordult a magyar püspöki karhoz. „Az elsőt 1886-ban, Budavár töröktől való visszavételének kétszázadik évi emlékünnepére írta, a második 1893-ban keletkezett és az Egyház magyarországi helyzetével foglalkozik, végül a harmadik körlevél, Az örökkévaló Isten tiszteletére kezdettel, az ezeréves Magyarország főpásztorainak, papjainak és híveinek szól, és a magyar honfoglalás, a magyar állam megalapításának és fennállásának ezredik évfordulója alkalmából született pontosan 125 évvel ezelőtt, 1896. május elsejei keltezéssel.”

„Ugyanebben az évben Leó pápa engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya, Magna Domina Hungarorum ünnepet, október második vasárnapjára helyezve azt” – olvassuk Zimányi Ágnes bevezető tanulmányában, amely arra is utal, hogy a három enciklika és az új Mária-ünnep mellett XIII. Leó pápa levelet írt Simor János bíboros, hercegprímásnak ötvenedik papi jubileumára, majd utódának, Vaszary Kolos bíborosnak is. A magyar papság mindvégig érezte XIII. Leó pápa atyai gondoskodását, melyet a magyar klérus nagy szeretettel, őszinte tisztelettel, olykor szinte rajongással viszonzott.

A könyvben összegyűjtött dokumentumok, a pápai enciklikák és a magyar főpásztorok megnyilatkozásai egymással összhangban elsődleges feladatként jelölik meg a katolikus hit töretlen megőrzését, Mária, a Magyarok Nagyasszonya ősi kultuszának ápolását és továbbadását az utókor számára, rámutatnak a hit és a hazaszeretet, nemzettudat elválaszthatatlan összefonódására.

A magyaroknak írt első, Quod multum diuque optabamus (Amit hőn s régen óhajtottunk) kezdetű enciklikájában XIII. Leó pápa példaként hozza fel Magyarországot, amely elnyerte Isten legnagyobb ajándékát, vagyis a katolikus hit kegyelmét, és az országalapító Szent István király a római pápától kapta koronáját. A magyarországi viszonyokra utalva ugyanakkor rámutat, hogy az erénynek számos ellensége van, mint a „megingott hit”, egyes titkos társulatok kártékony működése, az ifjúság Isten nélküli nevelése. Arra kéri a főpásztorokat a pápa, hogy őrködjenek a keresztény intézmények tiszteletben tartásán, hogy gyökeret verjen a házasság szentségére, egységére és felbonthatatlanságára vonatkozó katolikus tanítás, hiszen „a családtól függ nagyrészt az állam békéje és jóléte”.

Második, Constanti Hungarorum (Az Egyházról Magyarországon) kezdetű enciklikájában is felemeli szavát XIII. Leó a katolikus vallást és az Egyházat hazánkban érintő veszedelmek ellen. Arra bátorítja a papságot, hogy elszántan és lelkesen védelmezzék a katolikus vallás ügyét, ne maradjanak tétlenek és egységesen lépjenek fel az Egyház ellenségeivel szemben, akik a sajtót, a könyveket is felhasználják tévtanaik terjesztésére. Őrködjenek az ifjúság nevelésén, egy szívvel-lélekkel, lankadatlanul munkálkodjanak a vallás igazáért. A papság mutasson példát az élő erényekről, a hit szilárdságáról, és miközben a polgári és politikai ügyeket szolgálják, ne feledjék Szent Pál apostol Timóteushoz intézett szavait: „Istennek egy bajnoka sem elegyedik világi dolgokba, hogy annak tessék, akihez szegődött” (2Tim 2,4).

Az 1896-ban írt, a magyar honfoglalás millenniumát ünneplő harmadik, egyben leghosszabb, Insignes Deo aeterno (Az örökkévaló Isten tiszteletére) kezdetű körlevél szintén fájdalommal állapítja meg, hogy vannak olyan magyarok, akik közönyösen visszautasítják az ősök hagyományait. Az állam erőssége pedig akkor valósul meg, ha tagjai támogatják egymást az igazságban és a szeretetben.

XIII. Leó pápa helyi egyházunk iránti atyai gondoskodásának további fontos vezérfonala a magyarok hitének dicsérete. Első körlevelében méltatja Szent István király elkötelezettségét és erényeit, megállapítva, hogy a magyarok „Budánál kivívott győzelme nemcsak a harci vitézségnek tulajdonítható, hanem a vallás erejének is”. Magyarország a „vallás oltalma alatt jött létre”, a királyától és atyjától örökség gyanánt nyert hitet szentül megőrzi a legválságosabb időben is.

XIII. Leó a magyaroknak szóló második enciklikájában is felidézi Szent István népének helytállását, amellyel a történelem során megvédte hazáját, sőt a földrész nyugati féltekéjét is. „Az idők legnagyobb nehézségei között a veszedelmek nagyságával az állhatatosság nagyságát állították szembe” – írja. Hozzáteszi, szilárd erényeikkel, amelyek hitükből fakadtak, visszaverték a tatárokat, végül a törökök hosszú ideig tartó támadásait is, segítséget kapva a külföldi nemzetektől és a római pápáktól, hiszen nem csupán a magyarok hitéért és hazájáért folyt a harc, hanem magáért a katolikus vallásért és a Nyugat jólétéért.

A kötet további értéke, hogy első ízben teszi közzé magyar nyelven Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás latinul írt körlevelét, amely nyilvánosságra hozza a pápai jóváhagyást a Magna Domina Hungarorum, a Magyarok Nagyasszonya ünnepe megtartására. Ezt a hercegprímás kérésére XIII. Leó pápa 1896-ban, a millennium évében engedélyezte.

Néhány sor a bíborosi körlevélből:

„Mindannyian, Ti, akik velem együtt ugyanannak a hitnek őrzői és hazaszeretőek vagytok, tudjátok meg, amit egyszer már, levélben is kifejtettünk, hogy a segítő Istenszülő Szűz tisztelete szoros kapcsolatban van Mária ezen országa és kertje kezdeteinek emlékével és a keresztény hit hazánkban való elterjesztésével. Népünk egész történelme hirdeti, tanúsítják krónikáink és ránk hagyományozza már első, szent királyunk és ősatyáink ezt az egyedülálló s ünnepélyes megszólítást: Magyarok Nagyasszonya. Mivel e tiszteletreméltó kultusz ősrégi mivolta, mely népünk veleszületett szelleméből nőtt ki, teljesen egyedülálló és csak ránk jellemző dicsőségünk, ezért – nehogy esetleg népünk későbbi életében ez a, régebbi korokban kedvesebben és szívesebben őrzött emlék teljesen elhalványuljon – jónak láttuk, hogy e dicsőség ragyogó díszeit mindenfelől mintegy halomba hordjuk össze, s ércnél maradandóbb emlékművet állítva a késői utódokig hagyományozzuk át.”

A kötet végén gondosan összeállított függelék felsorolja XIII. Leó pápa összes enciklikáját, megjelölve az 1878 és 1902 között megjelent 89 körlevél internetes elérhetőségét is.

A május 30-án közvetített rádióadás írott összefoglalója teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria