„Tiszta lapot kaptunk” – Egy különleges házasság története

Nézőpont – 2022. április 22., péntek | 19:45

Gyerekkorunkban tátott szájjal hallgattuk a meséket. Ezekben a mostoha mindig gonosz, a mostohatestvérek pedig folyton kibabrálnak az ártatlan főhőssel. Az élet azonban nem ezt a sztereotípiát igazolja. Főleg akkor nem, ha kegyelem járja át. Az ötgyermekes, valaha református Réka és a két gyermekkel megözvegyült Balázs egymásra találásának és szentségi házasságának története túltesz a meséken.

Érd, kertes házas környék. A frissen aszfaltozott utcán – mint később kiderül – éppen Réka és Balázs gyerekei gördeszkáznak, görkorcsolyáznak. A kertkapun egy kis tarka cica mászik át. A bejárati ajtó előtt egy négyzetmétert is elfoglalnak a szépen elrendezett papucsok, szám szerint kilenc pár. Az étkezőben a hatalmas asztal körül a székek nem mind egyformák. A friss aszfalt kipróbálása után a játékban kimelegedett gyerekek bejönnek, együtt vonulnak föl a hálószobák szintjére, aztán le, a nappaliba. Egy perc sem telik bele, már a konyhában vannak. Édességet hoznak; előbb minket is megkínálnak belőle, aztán kivonulnak a kertbe a finomságokkal. A nagyok a saját dolgaikkal foglalkoznak az emeleten, a középső gyerek, Samu fociedzésen van. A legkisebbnek, Dórinak mozog a tejfoga, így beszélgetésünk alatt időnként ellenőrizni kell, megvan-e még.

Balázs angol–német műszaki szakfordító. Részben otthon dolgozik, de van egy kis irodája a közelben, ahová délutánonként sokszor átmegy, mert ott semmi nem vonja el a figyelmét a munkáról. Régebben is Érden lakott, egy kisebb házban. „2000-ben házasodtam először, hat évvel később született meg Ákos fiunk. A feleségem, Erika rákos lett, melldaganatot állapítottak meg nála, és a betegség más szervekre is átterjedt. A prognózis nem tűnt biztatónak, de reméltük, hogy a jövő jobban alakul, mint ahogyan az orvosok elképzelik. Annyiban igazunk is lett, hogy csak majdnem tizenegy évvel később jött el az a pillanat, amikor Erika már nem tudott tovább küzdeni a betegséggel. Egészen addig hullámzó volt az állapota, hol rosszabb, hol jobb periódusokban szép életünk volt, mondhatni, boldog. A küzdelem beárnyékolta, de teljes életet tudtunk élni.”

2017 áprilisában aztán bekövetkezett az, amit tíz évvel korábbra jósoltak az orvosok, Balázs egyedül maradt két gyerekkel. Dóri akkor hároméves volt, Ákos tizenegy. Dóri örökbefogadott gyermek, mert a kezelések miatt Ákosnak természetes úton nem lehetett kistestvére. A nagyszülők, így Erika anyukája is, sokat segítettek Balázsnak, aki egy idő után beletanult a „háziasszonyszerepbe”, el tudta látni a gyerekeket. „Nem foglalkoztatott az, hogy a családi életemnek lesz-e folytatása, találok-e valakit, csak vittem a mindennapi életet. Több mint egy év telt el, amikor egyik este, miután a gyerekek elcsöndesedtek, a kezembe vettem a laptopot. Hallottam, hogy vannak internetes társkereső oldalak. Beregisztráltam pár helyre, mert ösztönösen nyitott lettem a párkeresésre, és más ötletem, alkalmam nem volt ismerkedni. Néhány hónappal később, október végén »dobott a gép egy Rékát«. Onnantól közös a történetünk.”

Réka ateista családban nőtt fel, egyetemistaként tért meg. Egy keresztény diákszövetséghez csatlakozott, ahol megismerte a későbbi férjét. Sokszor e-mailen keresztül tartották a kapcsolatot, mert Réka Pestre költözött, a fiú pedig Debrecenben járt egyetemre. Mindketten hívő reformátusként éltek, fontos volt számukra a tisztaság. Egy év sem telt el, és összeházasodtak.

A házasságuk kezdettől fogva nehéz volt, hiszen nem igazán ismerték egymást. Az első három gyerek meglepetésszerűen gyorsan érkezett. Ekkor szembesültek egy komolyabb krízissel, de igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy megmentsék a kapcsolatukat. Hittek abban, hogy Isten segítségével minden lehetséges, és vallották, amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza. Küzdelmeik során átéltek egy hitbeli, lelki megújulást, és született még két gyermekük. Az ötödiket várva azonban sok betegség és lelki nehézség keserítette meg a hétköznapjaikat, s a gondok a legkisebb gyermek születése után még inkább elhatalmasodtak. Olyan események is történtek, amelyek Réka számára egyértelművé tették, hogy menekítenie kell a gyerekeket is. Egy éven át tartó szenvedés és lelkiismereti harcok után végül beadta a válókeresetet. A legnagyobb gyerek akkor tízéves volt, a legkisebb kettő. „Volt bennem harag Isten felé, amiért így jártam öt gyerekkel. Úgy gondoltam, ha egyedül maradok, akkor így fogok élni, de normális közegben nőjenek fel a gyerekek.”

A krízis miatt Réka elszigetelődött másoktól. A keresztények vagy megítélték, vagy azt mondták, végre megjött az esze. „Évekig hallgattam, hogy a válás öngyilkosság. A jó keresztény feleség imádkozik és tűr. Hittem is, hogy Istennel ez lehetséges. Éppen ezért lelkileg nehéz volt kiszállni a házasságból, és a döntésem után azt érezni, hogy bukott keresztény vagyok, selejt.”

Két hónappal a polgári válás után Réka jelentkezett egy AVE lelkigyakorlatra, ami elváltaknak segít a talpra állásban. Ott Isten felé is őszintén ki lehetett mondani azokat a gondolatokat és érzéseket, amik benne voltak. A csalódottságot, a haragot, hogy keresztényként nem sikerült a házasságuk, hogy rábízták a gyermekáldást, erre itt maradt öt gyerekkel... Reformátusként Réka szorongva ment a katolikus lelkigyakorlatra, hiszen még fundamentalista körökkel is kapcsolatba került a házasságmentésük során, sztereotípiák és előítéletek dolgoztak benne. Ennek ellenére úgy tapasztalta, szeretettel fogadják. Senki nem éreztette vele, hogy nem közülük való.

Aztán Madocsai Bea elhívta őt a franciaországi Paray-le-Monialba, az Emmánuel közösség lelkigyakorlatára, ahová az AVE lelkigyakorlatosok különbusszal zarándokoltak. „Éppen a hívás előtt egy órával kaptam a születésnapomra ötvenezer forintot. Bea mondta, hogy ötvenezer forintba kerül az út. Éreztem, hogy az Isten ajándéka számomra ez a zarándoklat. Kicsit feszengtem az úton, a rózsafüzér imádkozása közben diszkréten úgy tettem, mint aki alszik. Vártam, hogy a zarándoklaton Isten majd megmutatja a szeretetét. A vizitációs kápolnában azonban azt éltem át, hogy tőlem kéri Isten: szeressem őt. Ezen megdöbbentem, hiszen kisiklottnak, selejtesnek éreztem magam. Valahogy így kezdődött a gyógyulás.

Emlékszem, milyen sóvárogva néztem, ahogy az emberek áldoznak, mindennap magukhoz veszik az Eucharisztiát… Nekem nem lehetett. Mondtam is az atyának, aki velünk utazott, én hiszem, hogy az Krisztus teste. »Akkor nem jól hiszed – mondta az atya –, a protestánsok nem azt hiszik.« Kiderült, már akkor sok mindent katolikus módra hittem, csak nem tudtam róla. Paray-le-Monialban éreztem először vágyat arra, hogy áldozhassak, de akkor még úgy voltam vele, bármit megteszek, amit Isten kér tőlem, csak azt nem, hogy katolikus legyek. Két év telt el, mire a belső falak leomlottak. 2018-ban az AVE nyári lelkigyakorlatán odaálltam Fábry Kornél atya elé, hogy elsőáldozó akarok lenni. Mondta, hogy akkor holnapután… Megvallottam a katolikus hitet, és katolikus lettem.”

Még 2018-ban, mielőtt Réka áttért, kiderült: bár nem volt katolikus, és nem szentségi házasságban élt, a Katolikus Egyház elismeri és érvényesnek tartja a férjével kötött házasságát. A reformátusok szerint, ha valaki polgárilag elválik, attól kezdve szabad. „Abban a tudatban voltam, hogy rám nem vonatkozik az érvénytelenítés. Aztán mégis ott motoszkált bennem, hogy rendeznem kellene az életállapotomat. Egy atyához irányítottak, akinek részletesen elmeséltem mindent, és segített megírni a beadványt. Mondtam is neki: Nem furcsa, hogy egyedülálló reformátusként kérvényt nyújtok be a Katolikus Egyházhoz a házasságom érvénytelenítésére?” 

A társkereséssel kapcsolatban ambivalens érzések kavarogtak Rékában. A válás után gyorsan szeretett volna új társat, hogy mielőbb boldog legyen, de legbelül még nem állt készen erre. A randevúk előtt mindig azt érezte, legszívesebben el sem menne a találkozóra. Őszintén meg is mondta mindig, hogy öt gyereke van, hátha ettől eltántorodnak a férfiak. Három év kellett neki az érzelmi gyógyulásához. „Addigra már belenyugodtam, hogy egyedül maradok. Eladtam a dunavarsányi házunkat, és a szüleim közelében, Szolnokon vettem egy másikat, mert beláttam, hogy egyedül nehéz lesz az öt gyerekkel.”

2018-ban, az első gyónása után Réka indíttatást érzett, hogy találkozzon egy régi barátnőjével, akivel a válás miatt szakadt meg a kapcsolata. Miután helyreállították a barátságukat, a lány rábeszélte, hogy regisztráljon egy társkereső oldalra. Ott ismerte meg Balázst, az áttérése után két hónappal. „Májusban költöztünk a gyerekekkel Szolnokra, és októberben ismerkedtünk meg Balázzsal. Akkor már éreztem, hogy nem maradunk ott, pedig új iskolába kerültek a gyerekeim, nekem új munkahelyem lett, és édesapám segítségével felújítottuk a házat.”

 

Réka és Balázs november-decemberben már tudták, hogy megtalálták egymást, s attól kezdve közös otthont kerestek. Balázs anyukája Sopronban él, gondolták, legyenek valahol félúton a nagyszülők között. A gyerekek Pest környékén nőttek fel, így voltak barátaik a környéken. Érdi közös házukba a következő nyáron költöztek be, akkor volt a polgári esküvőjük. Két hétre rá megjött Réka házasságának érvénytelenítő ítélete. A latin szöveget beírták a Google-fordítóba, így kiderült, hogy a háromból két jogcím megállta a helyét. „Bele volt írva az is, hogy hajadon vagyok. Jó volt leírva látni, hogy tiszta lapot kaptam. Elmúlt a szégyen, amit a válás után éreztem.” Réka és Balázs így a rá következő januárban szentségi házasságot kötöttek.

Nem feltétlenül könnyű kamaszokat vagy akár kisebbeket egy családdá formálni. Rékának és Balázsnak ez láthatóan sikerült, a folyamat természetes volt. A házasságkötésük előtt közös programokon ismerkedtek egymással a gyerekek. A szüleik pedig ilyenkor mindig azt érezték, hogy nem lesz gond, hamar összeszoknak majd. Réka szerint az összecsiszolódást az is segítette, hogy jó a gyerekek életkor és nemek szerinti összetétele.

„A két elsőszülött közül az enyém lány, Balázsé fiú, így nem rivalizáltak. A három nagy gyerek között tíz-tíz hónap a korkülönbség, és a kicsik – akik szintén hárman vannak – megint csak úgy követik egymást, mint az orgonasípok. A nagyfiúk sem vetélkedtek egymással. A két legkisebb új tesó között két-három évig voltak harcok, de ezek elültek.” Balázs hozzáteszi: „Az egész arra épül, hogy mi szoros egységet alkotunk egymással. Ha a gyerekek között konfliktus adódik, mindig az a legfontosabb, hogy Rékával egymás mellé álljunk. A többi kialakul szépen.” A gyerekek testvéreknek tartják egymást, összetartásukban nem a vér szerinti kapcsolatok érvényesülnek.

Dóri, Balázs kislánya anyának hívja Rékát, a nagytestvére, Ákos pedig a nevén szólítja. Egyszer, amikor hivatalos ügyben be kellett írnia valahová, hogy mi az anyja neve, elbizonytalanodott; meg is kérdezte, most mit írjon oda. Zavarban volt, nem baj-e, hogy nem Rékát írja. El kellett magyarázni neki, hogy ez a személyes adat soha nem változik meg, az anya mindig anya marad. Balázst Réka gyerekei a nevén szólítják, mivel van apjuk, s az is előfordul, hogy még Dóri is „lebalázsozza” az apukáját, ha elkapja a hév.

Az élet ritmusa is természetesen alakult ki. Sokszor öt óra körül kelnek a szülők. Iskolába hatan indulnak az „anyataxival”. Nyolctól kettőig általában nincsenek otthon a gyerekek. Réka hétfőn és kedden délután a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, és most még szakdolgozatot is ír, hogy ne csak pszichológus, hanem fejlesztőpedagógus végzettsége is legyen. Mivel nincs nagyszülő a közelben, aki besegítene, próbálják úgy rendezni a dolgokat, hogy minél kevesebbet kelljen szállítani a gyerekeket. Fontos nekik a sport: a nagyok eljárnak egyedül, a kicsik az iskolai lehetőségek közül választhatnak, csak a középsőt, Samut kell elvinni a fociedzésre. Ákos kéthetente katolikus közösségbe jár, ha messzire kell menni, hozzák-viszik őt is. A gyerekek katolikus iskolában tanulnak, ahol a két nagy református hitoktatásban részesül. Mivel Réka gyerekeinek apja református, vele kéthetente istentiszteletre megy az öt gyerek, a közbeeső vasárnapokon pedig mind a kilencen szentmisére járnak, ahol a három kicsi ministrál. A nyári programok megszervezése kihívást jelent: egy hatalmas táblázatban összeírják, ki mikor, hol, kivel lesz, mikor tudnak együtt nyaralni, és azt is, hogy mikor lehetnek a gyerekek a nagyszülőkkel. Amikor Réka gyerekei az apukájukkal vannak, a nagycsaládból egy rövid időre kis család lesz.

Beszélgetésünk közben megérkezik a fociedzésről Samu is. Büszkén mondja, hogy németből már lefordította holnapra a szöveget, de matekból egy kis segítséget kér majd a szülőktől. Hiába volt edzésen, még kicsit lemegy futni. Rékával és Balázzsal marad pár percünk a vacsoráig, hogy visszatekintsünk a történetükre. Réka úgy érzi, egy évet sem menne vissza az időben. Balázs hozzáteszi: „Annyira jó, hogy pont úgy szeretjük a másikat, ahogy van. Egy pici csavart sem akarnék arrébb állítani, hogy változtassunk egymáson. Ez hálával tölt el.” Réka azonnal igazat ad Balázsnak: „Sikerült úgy egymásra találnunk, hogy mindketten azt érezzük, pont ilyen kapcsolat kell nekünk.”

A múltról, amelyben mindkettejüknek bőven kijutott a szenvedésből, egyikük ezt mondja: „Sokat lehetne mesélni a nehézségekről, a betegségről és a gyászról, amin keresztülmentünk, de én ezeket magam mögött hagytam, már nem dolgoznak bennem, nem is tudom visszaidézni őket.” A másikuk hozzáteszi: „Mindaz, amin keresztülmentünk, hozzásegített bennünket ahhoz, hogy jobban megbecsüljük egymást. Nem lennénk ilyenek, amilyenek vagyunk, ha nem azok lettünk volna, akik voltunk. Szoktak csodálkozni mások, hogy milyen sokszínű, vegyes összetételű család vagyunk. De a kegyelem itt is tud működni.”

Friss aszfalt, új, járható út. Nem poros, nem göröngyös, és vezet valahová. Együtt lehet továbbhaladni rajta.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. április 17–24-i ünnepi számában jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria