Az elsők és az utolsók

Jézus evangéliuma sok kérdést új fénytörésbe helyez: megváltozik a szavak értelme, az értékek rendje, s az ember meghívást nyer arra, hogy másként gondolkozzon. Az ország befogadásához el kell sajátítanunk egy merőben új és sokszor látszólag megbotránkoztató logikát, ami szembefordul a beidegződésekkel, melyek a mindennapjainkat vezérlik. A Mesternek ez az „átfordító”, mentalitásváltó felhívása szüntelenül visszatér a hegyi beszéd boldogságmondásaitól kezdve egészen a kereszten kimondott utolsó szavakig. 

A mai evangéliumban szintén ezzel szembesülünk. János és Jakab a dicsőség vágyától fűtve előjogokat, kedvenceket megillető kegyajándékokat kér a Messiástól. Számukra ez a beteljesülés, a siker záloga. Jézus azonban a kehely említésével egyértelműen átemeli őket a szenvedés és az áldozat logikájába, abba a rendbe, ahol nem az élet megkoronázása, a megszerzés és a birtoklás a cél, hanem éppen ellenkezőleg: az odaajándékozás, az elvesztés. Ennek a gondolatmenetnek lezárása a végkövetkeztetés: az elsőség és az utolsóság kategóriái felborulnak, az uralom és a szolgálat e világban megszokott összefüggése felbomlik, s az élet megnyerése, illetve elvesztése éppen az ellentétét mutatja annak, amire ösztönösen vágynánk. 

Minek vagyunk a szemtanúi? Az evangéliumi tanítás összezavarja a dolgokat? Éppen ellenkezőleg: a bűn az, ami zavart keltett, s mi olyannyira hozzászoktunk ehhez a torzult világhoz, hogy nem is akarunk változtatni rajta. Számunkra ez így természetes, így jó. Mi az erőben hiszünk, és nem a gyöngeségben – de emiatt elfelejtjük a gyöngédség, a szeretet nyelvét is. Mi birtokolni és uralni akarunk – és ennek következtében a kisajátítás, az elnyomás, a kegyetlenség rendszereit tartjuk fenn. Mi a nagyságra vágyunk, aziránt vagyunk tisztelettel – s ez meg is látszik a minket körülölelő valóság arcán: kizsákmányolás, visszaélések sora, hatalmaskodás üti fel a fejét mindenütt.

A szenvedő, keresztre feszített Jézus valóban prófétai jel és Megváltó. Őbenne látjuk a másik, az Istentől akart utat. Őbenne találunk rá a gyöngeség erejére, az ajándékozás és az önkiüresítés gazdagságára, a kicsinység nagyságára. Ő tényleg megvált minket a bűn rendszereitől és belénk ivódott rossz mintázataitól. Hogy milyen a világ, ahol a mi logikánk győz, látjuk borzalmas halálában, és látjuk társadalmaink elferdüléseiben, környezetünk pusztulásában. Ugyanakkor az evangéliumból, húsvét hajnalának fényében már látunk egy másik világot is. Csak annyit kell tennünk, hogy meghozzuk mellette a személyes döntésünket.

Török Csaba