Az a nap, az az óra

Milyen ruha lesz Jézuson, „amikor országába jut” (Lk 23,42)? Milyen ruhát fog viselni azon a dicsőséges és félelmetes napon, amikor eljön ítélni élőket és holtakat, és kinyilvánul mindenki előtt, hogy ő a mindenség királya? Kékes árnyalatú fehér tunika és vörös palást, mint a pannonhalmi bazilika Stornó-féle pantokrátor-ábrázolásán? Vagy vörös tunika arany sávval és kék palást, mint a keleti ikonokon? Lesz-e a fején korona? „Drágakövekkel és arannyal ékesített diadémmal övezi magát, aranycsipkés cipőben” – ahogy Szent Márton látomásában megjelenik? Rövid lesz a haja, vagy hosszú? Ha hosszú, akkor szabadon fogja engedni, vagy összefogja, netán copfba rendezi?

És milyen ruha lesz mirajtunk azon a rettenetes ítéleten, Krisztus királyi és bírói széke előtt? A legszebb ruhánk, a legszebb öltönyünk, a legszebb habitusunk? Vagy inkább hivatásunk ruháját viseljük, zöld sebészi tunikát, katonai egyenruhát, edzői melegítőt, fehér köpenyt? Milyen szép lesz majd, ha egy jogászcsalád nemzedékei sorakoznak egymás mellett az Úr előtt, mindegyik más-más kor tárgyalótermi öltözetében! Nem is beszélve az egyházi ruhaviseleti trendek történeti metszetéről! Milyen ruhát fog viselni a Krisztussal megfeszített egyik gonosztevő, és milyet a másik?

Akkor, amikor új eget és új földet teremt, és mindenek bírájaként megjelenik, hitünk szerint Krisztus úgy áll majd ott, ahogyan meghalt: meztelenül. „Jézus Urunk nem mondta, hogy majd bíborba öltözve fog eljönni, se ragyogó diadémmal” – mondta Márton a csipkés cipős látomásnak, amelyről kiderült, hogy nem más, mind az ördög. Meztelen lesz Krisztus, és a kereszt okozta sebek lesznek meztelen testén. Lehet, hogy éppen ezekről fogjuk felismerni őt, ha nem lesz rajta semmi megkülönböztető jel, palást, diadém. Csak a sebek, mint amikor a tanítványokkal találkozott (Jn 20,20).

Mi másról ismerhetnénk meg őt, mindenek bíráját, mint a sebekről, ha egyszer mi magunk is mind meztelenek leszünk, őhozzá hasonlóan? És valószínűleg a mi ismertetőjegyeink is a sebeink lesznek: egyéni sorsunk, családtörténetünk, nemzeti kultúránk, világba ágyazottságunk sebei. Pőreség és sebek. De talán éppen ezek a sebek lesznek azok, amelyekről Krisztus, a mi Urunk ránk ismer, ha egyszer lefoszlott rólunk is minden megkülönböztető jel, palást, diadém.

„Az a nap, az az óra, mezítelenségünk / fölmagasztalása lesz” (Pilinszky János: Mielőtt). A megfeszített gonosztevő mezítelenségének és a miénknek a fölmagasztalása. És végül – így hisszük – nem maradunk pőrén sem a Király előtt. Saját feltámadott testének halhatatlanságát adja ránk, ahogy Nolai Paulinus írta egykor Szent Márton életrajzírójának: „Öltöztessen téged is a Bárány saját gyapjának ruhájába a visszafizetés napján, amidőn azt, ami benned halandó, beborítja saját halhatatlanságával.”

Dejcsics Konrád OSB