Az Úr fenségének szemlélői

Nézőpont – 2022. január 22., szombat | 16:00

Évközi 3. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 1,1–4; 4,14–21)

Lukács evangélista fontos kijelentéssel kezdi meg művét: „Jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak mindent.” A leghitelesebbnek tartott forrásokra hivatkozik, azokra, „akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni Igének”. Lehet, hogy e megfogalmazásban egyesek az olvasó jóindulatának megnyerésére irányuló retorikai fordulatot látnak, mások a szöveg megbízhatóságának alátámasztását vélik kiolvasni e sorokból. A valódi üzenet azonban más.

János így kezdi első levelét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1). Az apostoli lét magját ragadja meg, amely ekként fejeződik ki az áruló Júdás helyére megválasztandó személy kapcsán: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról” (ApCsel 1,21–22). Az evangélium hirdetése nem egy formális tanítás átadása, nem is valamiféle bölcseleti okfejtés levezetése, igazolása. Lényege szerint tanúságtétel. A második Péter-levél határozottan kijelenti: „Nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének” (2Pt 1,16).

Isten Jézusban, a megtestesült, emberré lett Igében nem közöl valamit önmagáról, hanem a szó legteljesebb értelmében kommunikációba kezd velünk. Megosztja velünk önmagát, létközösségre akar lépni velünk, behív az életnek abba a bensőséges osztozásába, amely a Szentháromság misztériumának szívében felragyog, s amely a keresztényként létezés ősmintája. 

A legelső és legteljesebb értelemben vett tanú mindvégig a Mester. Az ő szájában Izajás jövendölése nem ígéret és tan, hanem „lélek és élet” (vö. Jn 6,63): „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Apostol az, aki befogadta az életébe az örömhírt, aki már megszabadult, és tanúja lett a messiási ország eljövetelének.

A keresztény létezés innen meríti legszebb és legfelemelőbb vonását, egyben szüntelen kihívását és küldetését. Szent VI. Pál szavaival élve: nem elég tanítónak lenni, tanúnak kell bizonyulni. Ez az Ige útja, amelyen járva – rajtunk keresztül – el akar jutni minden ember életébe.

Török Csaba

Kapcsolódó fotógaléria