Igazodási pont

A mai evangéliumból kiderül, hogy Urunk, Jézus számára Márta, Mária és Lázár háza a barátság otthona volt. Jézus Krisztus baráti szeretettel kötődött hozzájuk. Ha megfigyeljük Krisztus kapcsolatát az emberekkel, azt látjuk, hogy akikkel csak találkozott, azokat mind állásfoglalásra késztette. Így van ez ma is: voltak, vannak, akik megbotránkoztak, megbotránkoznak rajta, mások befogadták és befogadják őt.

Jézus vendégként és barátként érkezik Márta és Mária házában, ahol mindketten vendéglátók, és mindketten kitüntetett szeretettel fogadják az isteni Mestert. Magatartásuk mégis különböző, sőt ellentétesnek látszik: Márta úgy jelenik meg, mint aki adni akar Jézusnak, Mária pedig úgy, mint aki befogad. Persze mindketten szeretettükkel veszik körül, mégsem ugyanazt teszik: Márta ellátja, kiszolgálja az Isten Fiát, Mária pedig mozdulatlanul figyeli minden szavát. Mindketten szívesen és barátként fogadják az Urat, de ezt egymástól eltérő módon teszik.

Emberi szempontból teljesen érthető Márta szemrehányása, zúgolódása, akit maga Jézus figyelmeztet: „Sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.” Mennyi minden nyugtalanít bennünket is életünkben, pedig elég volna csak Istenre, az egyetlen szükségesre figyelni! „Isten egyedül elég!” – mondta egykor Avilai Szent Teréz. Milyen sokszor hivatkozunk elfoglaltságainkra, hogy miattuk nem jut idő az imádságra, a legfontosabbra, Istenre!

Jézus Krisztus ma arra figyelmeztet minden Mártát, hogy a jelenlétében senkinek sem lehet fontosabb teendője, mint rá figyelni, szavát a szívébe vésni.

Könnyű félreérteni a mai evangéliumot: Urunk, Jézus nem a szemlélődő (az Isten előtt elidőző, benne megpihenő) és az aktív életet állítja szembe egymással. Nem a cselekvést ítéli el vagy minősíti le, hanem arra akar figyelmeztetni, hogy a túlzott aktivitás miatt ne feledkezzünk meg életünk vendégéről, Istenről.

Márta méltatlankodó panasza ismerős lehet nekünk is. Olykor mi is azt kérdezzük Jézustól: „Nem törődsz velem, nem figyelsz rám?” „Jó keresztényként” igyekszünk dolgozni, élni, s ennek ellenére mégsem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy azt megálmodtuk. Ilyenkor előbújik belőlünk ugyanez a szemrehányás és bizalmatlanság. Legtöbbször azért fordulhat ez elő, mert elvétjük az igazodási pontot: nem Istenre figyelünk, már nem miatta és nem érte cselekszünk. Amikor elfoglaltak, túlhajszoltak vagyunk, s emiatt szétszórttá válunk, másutt van a figyelmünk, olyankor belép az életünkbe a bizalmatlanság, és kikezdi az Úrral megélt barátságunkat a saját tevékenységünkre való koncentrálás. A mai evangéliumban Jézus újraalapozza azt a bizalmi és baráti kapcsolatot, amivel nemcsak Mártához, hanem hozzánk is kötődik. Belevési a szívünkbe: „csak egy a szükséges”. Jézus ezzel újrahangolja életünk fókuszát.

Múlt vasárnap Jézus Krisztus így szólított minket cselekvésre az irgalmas szamaritánus történetének végén: „Menj és cselekedj hasonlóképpen!” Vagyis szükséges tenni a jót, csak az a fontos, hogy jól tegyük, mindig a Mester szavára figyelve. Az Úr attól a cselekvéstől óv bennünket, amit nem beszéltünk át vele, amelyben nem őrá figyelünk. Az ilyen cselekvés leválik a Jézussal való kapcsolatunkról.

Ma meghívást kaptunk arra, hogy hétköznapi tetteinket értékessé tegyük, mégpedig azáltal, hogy azokat Jézus szavainak hallgatása előzi meg, kíséri és hatja át.

Németh Norbert