Közel s távol

Nézőpont – 2021. október 30., szombat | 16:00

Évközi 31. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 12,28b–34)

Gyermekkorom kitörölhetetlen emléke, ahogy kertes házunk fölött jártak, fel- és leszálltak a repülőgépek, hiszen Ferihegy közelségében laktunk. Láttuk a légifolyosón mintegy tízezer méter magasságban közlekedő, alulról igen aprónak tűnő, „zsebre rakható” méretű gépeket, és bőven volt részünk abban is, hogy közvetlen közelről szemlélhessük a röpködő óriásokat. Félretéve a zaj okozta kellemetlenséget, amit persze annyira megszoktunk, hogy észre sem vettük már, az életünk részévé vált ez a jelenség. S persze az volt a legkülönlegesebb tapasztalat, amikor első alkalommal magam is utasa lehettem egy repülőnek. Ekkor egészen közelről láthattam, bent ülhettem az utastérben, és innen, a repülőből nézhettem a világra, ami legfőképpen fent, a magasban járva volt igazán meghatározó élmény.

Az élet értelme és az Istennel való kapcsolatunk milyensége is ehhez hasonló. Ha távol van tőlem Isten, mert éppen csak időközönként „veszem le a polcról”, akkor mindazt a sok mindent, amit a horizonton láthatok, mivel közelebb van hozzám, mint Isten, nyilván nagyobbnak és ezért fontosabbnak tartom. Ám ha Isten közel van hozzám, egészen közel, akkor nem tudom másképpen látni a világot, csak rajta keresztül, vele kapcsolatban.

„Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet tejes szívedből, teljes lelkedből, tejes elmédből és minden erődből!” (Mk 12,29–30) – szól hozzánk Jézus a mai evangéliumban. Pontosan erről van szó; nem lehet szeretni azt, akit távol tartok magamtól, csak azt, akit közel engedek. S ha szeretem, akkor teljes szívemből, lelkemből szeretem. Elmém vele van tele, általa szemlélem a világot, annak eseményeit, s erőmet is ebből a kapcsolatból merítem. Aztán vele, benne és általa repülök egyre magasabbra, egészen az „égig”. Mert onnét felülről másképpen láthatom a világot, az alattam elterülő tájat, s egyszer majd, utam végén, a legmagasabbról, Isten mellől nézem át életemet, fel nem fogható távolságban, látószögben.

Túl közel engedjük magunkhoz a körülöttünk zajló eseményeket, és ehhez képest messze, igen messze van tőlünk az egyetlen és leglényegesebb törvény: „Szeresd Uradat, Istenedet! (…) Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben” (vö. MTörv 6,2).

Isten kopogtat a szívünk ajtaján. Fogadjuk be őt, hogy általa, vele és benne nagyobb távlatokban lássuk ezt a világot. 

Jaj, hogy is van, hogy te nem
kopogtatsz a szívemen?

Csinálok én oly helyet,
puha ágyat is vetek,
betakarlak felhővel,
elringatlak szellővel,
szegény szívem megdobban,
megcsókollak álmodban.
Kicsi szívem kicsit ér,
neked adom semmiért.

(Szentmihályi Szabó Péter: Kicsi szívem – részlet)

Bátor Botond OSPPE

Kapcsolódó fotógaléria