Lelki gyümölcseink

„Körülásom, megtrágyázom…” – hangzik a gondoskodó vincellér szájából az evangéliumban. Nagy bosszúság, mondhatni: a gazda személyes kudarca egy olyan fügefa, amely csak foglalja a helyet a kertben, kiszipolyozza a föld ásványi anyagait, s mindennek fejében semmilyen termést nem hoz. Felmerül hát a radikális megoldás igénye, mert a gazda ezt már nem tűrheti. És nem mondhatjuk, hogy a kert egészének érdekében gondolkodva nincs igaza.

Ha emberi kapcsolatainkban hasonló kurdarcot élünk meg valakivel, aki nem akar magába tekinteni, produktív lenni, és úgy működni, ahogy azt elvárnánk, könnyű elintéznünk egy kézlegyintéssel: ez már nem változik, velejéig romlott, különben is: kutyából nem lesz szalonna. Minek vesződjek vele? Azt már jóval nehezebb meglépni, hogy csalódott elégedetlenségemen és egyre növekvő türelmetlenségemen felülemelkedve megpróbáljam számításba venni azt is, hátha olyan elakadás van a másik ember életében, amihez gyógyító szándékkal, türelmes szeretettel odahajolva megindulhatnak a biztató folyamatok, melyekre korábban gondolni sem mertem. Így „kulcsot” találva a másik ember szívéhez, talán ő is felismeri, mitől szenved, miért zárkózott, miért agresszív, miért haragvó, miért rombol ahelyett, hogy építene, miért nem viselkedik rendesen… Ha pedig ebbe az emberi igyekezetbe Isten Lelkét is bevonjuk, ő sokszor olyan mélyen képes megérinteni a másik ember szívét, aminek önerőből a közelébe sem érhettem volna. 

A vincellér még egy esélyt ad a fának. Mert a fa él, tehát még megindulhatnak benne üdvös változások. Lehet, hogy csak a gondoskodás hiányzik neki? Lehet, hogy az automatikus működés kényelmes elvárása helyett egy kis erőbefektetésre lenne szükség, s akkor a fa is kihozná magából, amit tud? Lehet, hogy a fejsze helyett a gyógyító odafigyelés indítja meg a régen várt folyamatokat? 

A vincellér nem megy szembe a gazdával, nem rendetlenségpárti. Nem azt mondja: ugyan már, hagyd, legyen csak káosz a kertben, maradjon a fügefa, hadd zsákmányolja ki a föld tartalékait. Ellenkezőleg: ő maga ad ultimátumot, miközben felkínálja szakszerű segítségét, azzal a szigorú kitétellel, hogy ha egy év alatt sem válaszol a fügefa a gondoskodásra, az meggyőző bizonyíték lesz arra nézve, hogy tényleg semmi keresnivalója a kertben. A komolyság és a következetesség itt is elengedhetetlenül szükséges, különben a vincellér is hitelét veszti. A segítő kéz sem kérlelhet örökké, minden válasz nélkül. 

Nem tudjuk, mi lett a történet vége. Egyvalami azonban biztos: a mi történeteink sem zárulnak le addig, amíg földi létünk tart. Jó észrevenni a megakadásainkat észlelő és azokat szeretettel kezelni akaró „vincelléreket”, hogy segítségükkel elnyerhessük a szükséges belső gyógyulást és a megtisztulást. És ne az motiváljon bennünket elsősorban, hogy ha nem, akkor jön a fejsze. Sokkal inkább az, hogy mekkora öröme lesz gazdámnak, ha ő maga és hozzám küldött vendégei elismeréssel nyugtázzák, milyen zamatosak lettek termékennyé vált lelkiéletem kegyelmi gyümölcsei. 

Kovács Zoltán