A mi Hozsannánk

Virágvasárnap nem felelevenítünk egy történetet Jézus életéből, hanem az élő Krisztussal találkoztat bennünket a liturgia. Azzal a Krisztussal, aki bevonul Jeruzsálembe, hogy megváltson minket. Értünk és miattunk jön, hogy a megváltás minden ajándékát megossza velünk.

Megváltott világban megváltott emberként élhetünk. A megváltás alatt azt értjük, hogy Krisztus az emberiséget objektív értelemben megszabadította a bűntől, és visszaszerzett minden kegyelmet. Ám ha figyelembe vesszük azokat a feltételeket, amelyek mellett az ember ténylegesen részesül a megváltásban, azaz a szubjektív elemeket, akkor kiderül, hogy bőven van még tennivalónk.

Krisztus a maga részéről mindent megtett azért, hogy az ember valóban Isten gyermeke legyen és a mennyország örököse. De hogy ez konkréttá váljon az életemben, ahhoz most társulnom kell Jézushoz, követnem kell, hordozva keresztemet.

A tény, hogy minden évben felkészülhetünk a húsvétra, nem az ünnep véletlen visszatérése, hanem értünk van, hogy új szívvel és még teljesebb odaadással csatlakozzunk a jeruzsálemi tömeghez, társulva Krisztus Urunkhoz szenvedésének vasárnapján. A húsvéti örömének szavaival léphetünk a Krisztust köszöntő közösségbe: „Valóban méltó és igazságos, hogy a láthatatlan, mindenható Atyaistent és egyszülött Fiát, a mi Urunkat, Jézus Krisztust a szív és lélek minden érzésével és zengő szóval áldjuk.” (Húsvéti örömének)

Feladatunk van! Meghálálni, amit a megváltásban kaptunk. Ez a mi Hozsannánk, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe.

Hódolattal és hálával lépünk be Krisztus szenvedéstörténetébe. Jézus passiója és keresztje a világért és értem van, hogy értelmet adjon minden szenvedésnek. A kereszt annak a meghirdetése, hogy a végső győzelem nem azé, aki mások fölött győzedelmeskedik, hanem azé, aki saját magát győzi le, és odaadja életét sokakért.

Az Atya Jézust a szenvedése és a keresztje által dicsőítette meg. Minket, Jézus követőit is a szenvedés és a kereszt által fog megdicsőíteni. Csak az lesz képes a saját keresztjét hordozni, szenvedéseit elviselni, aki mindennap feltekint Krisztus keresztjére, és meghívja életébe a Megváltót. Nekünk nem Jézus keresztjét kell hordoznunk, csak a sajátunkat kellene felismernünk és hűségesen vinnünk egy életen át. Jézus nélkül ez nem megy. Vele azonban lehetséges, csakis és kizárólag Jézusnak megy velem. A jeruzsálemi bevonulás bekapcsol minket Jézus életébe, hogy igazi és teljes életünk legyen.

Szent Lukács szerint Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az út mentén ácsorgók azt kiabálták: „Áldott az Úr nevében érkező király! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38–39). Én hódolattal és hálával üdvözlöm-e Megváltómat? Vagy csak közömbösen bámészkodok a tömegben, esetleg bűneimmel „feszítsd meg”-et kiáltok Üdvözítőmre?

A mai liturgiában nem visszatekintünk a régmúlt időkbe, nem meghurcolt Urunkat siratjuk. A titkunk több ennél. Babits szavával szólva: „A mi királyunk eleven! / A gyenge bárány nem totem.” Az élő Jézus Krisztushoz tartozhatok nemcsak a szavak és a hagyomány szintjén, hanem életem konkrét valóságában is. A virágvasárnap döntésre szólít, hogy Krisztust válasszam, aki szüntelenül arra hív, hogy mi legyünk társai terveinek megvalósításában.

„Virágba borul a virágtalan / de csak a te virágoddal / gyümölcsbe merül a gyümölcstelen / de csak a te gyümölcsöddel / (…) imádkozik az imátlan / de csak a te imáddal / fényes lesz a fénytelen / de csak a te fényeddel // megszólal a kimondhatatlan / de csak a te szívedben.” (Weöres Sándor)

Németh Norbert