A szeretet és a háború bennünk

Nagyon fontos a szeretetet. A legnagyobb zsarnokok körül is voltak olyanok, akik valamilyen formában kifejezték a szeretetüket, rámutattak a másikban arra az „én”-re, amely az emberi szív mélyén rejtőzve leginkább hasonlít Istenre.

A „szeressétek egymást” üzenete tehát megmutatkozik az élet minden területén. Van, aki szereti a házastársát, szüleit, gyerekeit, unokáját, nagyszüleit, kedvesét, barátját, a jó szomszédot. Ez persze rendjén is van így. De ehhez a „szeressétek egymást”-hoz hozzátartozik a mondat második része: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” Ennek van igazán súlya és ereje! Úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan Jézus szeret minket. 

Papi szolgálatom elején egy házaspár egyszer elmesélt nekem egy, a családjukban történt tanulságos esetet. Akkor öt gyermekük volt, a legkisebb féléves. Azóta született még két gyermek, és ma már persze szinte mind felnőttek. A két legnagyobb gyermek, kamasz lányok, összevesztek egymással, és a fiatalabb csúnyán beszélt. Édesanyjuk – aki amúgy nem akart beleszólni a gyerekek vitájába – az elhangzottak miatt figyelmeztette, hogy senki nem beszél így a családban. A kislány azonban csak azért is kimondta, amit akart, s ennek persze meglett a következménye. Ezután duzzogva bevonult a szobájába, és egész délután ki sem lehetett robbantani onnét. Édesanyja, miután este elaltatta a legkisebb gyermeket, bement a lányához azzal a szándékkal, hogy megértesse vele, haraggal nem lehet elaludni. A lány csak ennyit mondott: „Nem haragszom, jó éjszakát!” Persze ebbe inkább a „hagyjál békén!” üzenet volt becsomagolva. Édesanyja azonban nem adta fel, és arról kezdett beszélni neki, hogy amikor olyan kicsi volt, mint most a legkisebb testvér, tehát féléves, a nyári napsütésben kitették az udvarra, hogy érje egy kis időre a napfény. Olyan szép kisbaba volt, hogy édesapja és ő, az édesanyja is megpuszilta a kezét, a lábát, a fejét. Beborították egy pusziruhával. „Tudod, kislányom, hogy milyen tulajdonsága van ennek a pusziruhának?” – kérdezte az anyuka. A lány kissé felélénkülve azt válaszolta, hogy egyáltalán nem tudja. „Ezt a ruhát, soha nem tudod levetni magadról!” Ez azt jelenti: „akármit csinálsz, én akkor is szeretlek!” A feltámadott Üdvözítő ezt kiáltja bele a világba, amely tele van háborúsággal, gyűlölettel. Akkor is szeret, ha mi ilyenek vagyunk.

A háború bennünk van, amikor a családban, a közösségben nem tudunk úgy szeretni, ahogyan Jézus szeret minket. Harag, meg nem bocsátás, előítéletek sűrűjében a fegyverek bennünk és körülöttünk is ropognak, és megsérülünk lelkileg, testileg egyaránt. Betegségeink, szenvedéseink nagyrészt azért alakulnak ki, mert nem tudunk vagy talán nem is akarunk úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett minket. Inkább választjuk a védekezés különböző formáit, mint hogy Krisztus üzenetét magunkévá téve vállalni merjük az „akármit is csinálsz, én akkor is szeretlek!” keresztutat járó, de legvégül a feltámadás szabadságát adó békéjét. 

Nincs feltámadás keresztút nélkül! 

Bátor Botond OSPPE