Tudom, ki vagy

A kafarnaumi zsinagógában Jézus találkozik egy tisztátalan lélektől megszállt férfival, aki azt kiáltja neki: „Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” (Mk 1,24) Habár ez a kijelentés igaz, az Úr mégsem fogadja el a tisztátalan lélek nem szeretetből fakadó kijelentését, és kiűzi őt az emberből (Mk 1,25). Mégis fontos, hogy bennünk is gyakran visszhangozzék ez a hangos felkiáltás: „Tudom, ki vagy!” Valóban tudjuk, hogy kicsoda Jézus Krisztus? Valóban ismerjük őt? Egy jeles teológus azt hangsúlyozza, hogy akkor vagyunk igazán keresztények, ha mindennap foglalkoztat bennünket a kérdés, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Ki ő a számunkra?

Az évközi negyedik vasárnap evangéliumi szakasza (Mk 1,21–28) három szempontot ad nekünk, amelyek segítségével elmélyülhetünk és fejlődhetünk ebben a kérdésben. Az isteni Mester elutasítja a gőgös tisztátalan lelket (Mk 1,25), mert Isten az alázatosaknak nyilatkoztatja ki magát. Ahogyan Jézus mondta egy alkalommal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” (Mt 11,25) Vagyis alázatos lelkülettel és hódolattal kell közelednünk Jézus Krisztushoz, azzal a bizonyossággal, hogy ő az, aki megismerteti magát velünk, ő az, aki Szentlelke által feltárja magát nekünk. Csak azt kéri, hogy nyitott, őszinte, egyszerű szívvel fogadjuk be őt.

Az evangélista továbbá azt is elbeszéli, hogy a zsinagógában lévők ámulattal hallgatták Jézus tanítását, és elcsodálkoztak rajta (Mk 1,22–27). Az Úr misztériumát nem lehet teljesen megismerni és emberi szavakkal leírni. A tanítvány másik fontos magatartása tehát a rácsodálkozás és a szemlélés, amire Ferenc pápa is bátorít bennünket: „Ha valaki nem tanul meg megállni, hogy észrevegye és értékelje a szépet, nem meglepő, hogy minden használati tárggyá és gátlástalan visszaélés tárgyává válik számára” (Laudato si’, 215.). Tanuljunk meg tehát újra rácsodálkozni a teremtett világra, és törekedjünk arra, hogy szemléljük, csodáljuk Jézus Krisztust! Nem mindegy, kire tekintünk, mert akit nézünk, az formálja a szemléletünket, gondolkodásmódunkat. Ezért kérte tőlünk Szent II. János Pál pápa is az új évezred hajnalán, hogy legyünk Jézus „arcának szemlélői” (Novo millennio ineunte, 16.).

Márk végül azt is megemlíti, hogy a tisztátalan lelkek is engedelmeskednek Jézusnak (Mk 1,27). A Mester tanításának hatalma van, ő tekintéllyel tanít. A szava isteni erővel bír, hiszen Jézus Krisztus az Isten megtestesült Igéje. Ezért az is fontos, hogy megrendülve hallgassuk a szavát, és engedelmeskedjünk neki. Igéit mint ajándékot fogadjuk be, őrizzük a szívünkben, és azok fényében cselekedjünk! Hagyjuk, hogy tanítása átformáljon bennünket!

Az isteni Mester a Márk-evangélium kezdetén minket is arra a kalandra hív tehát, hogy ismerjük meg őt. Vagyis lépjünk a hit útjára alázatos, szemlélődő, engedelmes lelkülettel, hogy tanítványaiként ezáltal mind jobban elmélyüljünk a vele való barátságban, és egyre őszintébb, egyre teljesebb választ tudjunk adni arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Ha így teszünk, akkor mi magunk is eljutunk arra a felismerésre, hogy ő valóban az Isten Fia. Ahogyan az evangélium végén a római százados is megvallja: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15,39)

Nyúl Viktor