A gyermekek generációja nem élt még békében – Adománygyűjtés szír gyermekek táboroztatására

Nézőpont – 2018. június 10., vasárnap | 20:25

A közelmúltban „Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért” elnevezéssel indított jótékonysági adománygyűjtést Speidl Bianka, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének adjunktusa, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Erről beszélgettünk vele.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Miként született meg önben a gondolat, hogy 3–18 év közötti gyermekeket és fogyatékkal élő fiatalokat táboroztasson a háború dúlta Szíriában?

– Rendszeres kapcsolatot tartok szíriai keresztényekkel, köztük egy görögkatolikus lelkésszel, Naim Gharbi atyával, aki jelenleg a damaszkuszi görögkatolikus melkita patriarkátus parókus esperese. Őt tizenöt éve ismerem, mivel 2002–2003-ban Szíriában tanultam ösztöndíjasként és abba a görögkatolikus templomba jártam, ahol ő volt a káplán. Tavaly Bejrútban ismét találkoztunk, ahol a szeminárium igazgatója volt. 2017 őszén saját kérésére helyezték vissza Damaszkuszba, mert szeretett volna a családja közelében lenni. Két fivérét rabolták el a terroristák, hatodik éve nem tudnak róluk semmit. Egy beszélgetésünk alkalmával Gharbi atya elmondta, hogy az idei ifjúsági tábor megszervezése nagyon nehezen halad, egyrészt azért, mert a biztonsági helyzet a közelmúltig nagyon rossz volt Damaszkuszban, másrészt pedig kevés az erre rendelkezésre álló összeg, hiszen a patriarkátus segélyközpontként is működik. Így fogalmazódott meg bennem az adománygyűjtés gondolata, azaz hogy összegyűjtsünk annyi pénzt, amennyi elegendő ezer gyermek táboroztatására.

Naim Gharbi melkita parókus

– Tavaly kétszer is járt Szíriában. Milyennek érzékelte a kinti helyzetet?

– Először azért utaztam ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából elkészítsek egy tanulmányt arról, milyen a Libanonban tartózkodó iraki és szíriai keresztény menekültek helyzete, miként látják a jövőjüket, milyen terveik vannak. Libanonban közel harminc iraki és szír menekült családdal készítettem interjút. Úgy éreztem, a szírek sokkal erősebben kötődtek az országukhoz, sokan úgy tervezték, kivárnak a szomszédban, míg otthon rendeződik a helyzet. A visszatérésben reménykedtek. Tanulmányutam éppen egy időben volt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szíriai útjával. Szeptemberben pedig azért utaztam vissza, mert én voltam a Kereszttűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten című, a Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállítás főkurátora, amely a dzsihádisták pusztítását mutatta be.

Damaszkusz, keresztény negyed

A látogatások során közvetlen közelről láthattam egyrészt azt a végtelen szomorúságot, elkeseredettséget, másrészt azt a fantasztikus erőt, hitet is, ami jellemezte és ma is jellemzi a szír embereket. Hatalmas élni akarás van bennük, a legborzasztóbb körülmények között is megpróbálják működtetni az országot. Minden ellentétes elképzeléssel szemben azt tapasztaltam, hogy igyekeznek a végsőkig kitartani, hogy otthon maradhassanak. A túlélésért való mindennapos küzdelmükben megerősödik bennük a hit, hogy igazán csak az Istenbe tudnak kapaszkodni, világi hatalom nem segíthet nekik. Ez engem korábbi utazásaim során is meghatott, érzelmi elköteleződést jelentett és jelent számomra. Természetesen ott van az arcukon a fáradtság és a szomorúság. Tavaly szeptembertől egészen mostanáig különösen nehéz időket éltek át, Damaszkusz folyamatos rakéta- és bombatámadásoknak volt kitéve a végóráit élő dzsihádista csoportok részéről. Fokozottan volt ez igaz Damaszkusz keleti felére, ahol hagyományosan magas a keresztény lakosság aránya.

– Damaszkusz mennyiben tekinthető keresztény városnak?

– Jeruzsálem után itt él a világ második legősibb keresztény közössége. Meggyőződésem, hogy a szír keresztények sorsa az európai keresztények személyes és közügye kellene, hogy legyen. A damaszkuszi keresztény közösség, amellett, hogy lélekszáma több százezres volt a háború előtt, az elmúlt években sok ezer belső menekült családnak is otthont adott. A damaszkuszi keresztény negyedben, a görögkatolikus patriarkátus szomszédságában található Anániás háza, Szent Pál megtérésének helye, a régi városfalhoz illeszkedő görögkatolikus templom pedig ott épült, ahol a hagyomány szerint az üldözői elől menekülő Pált leeresztették a városfalon egy kosárban. A kereszténység történetének ezen első színhelyein virágzó közösségi és hitélet zajlott egészen a közelmúltig. Ha életük a globális és regionális hatalmi harcok következtében ellehetetlenül és távozásra kényszerülnek, az az egész nyugati civilizáció végzetes kudarca lesz. A kereszténység gyökereinek kitépését nem szemlélhetjük tétlenül.

– Az adománygyűjtés célja keresztény szír gyermekek táboroztatása Szírián belül. Hogy lehet egy ilyen tábort megvalósítani egy háborús országban?

– Szíriában a kormányzati ellenőrzés alatt álló területek biztonságosnak tekinthetők, legalábbis kinti viszonylatban. Az élet rendezett, szervezett mederben zajlik, a sűrűn elhelyezkedő katonai ellenőrző pontoknál alaposan átvizsgálnak mindenkit.

A tavalyi tábor

– Mit lehet tudni a tábor részleteiről?

– A tábor elsődleges célja a fiatalok lelki, fizikai rehabilitációja, de emellett egy kicsit hittantábor jellege is lesz. Gharbi atya parókiájához mintegy ezer 3 és 18 éves gyermek, illetve fiatal tartozik, közöttük százan fogyatékkal élők. A tervezett helyszín Damaszkusz környéke vagy egy tengerparti biztonságos terület lenne. A melkita patriarkátusnak legalább öt-hat ifjúsági csoportja van, akik egyhetes turnusokban, nagyon egyszerű körülmények között, nagy közös sátrakban, cserkészstílusban táboroznak majd. A fogyatékkal élőket külön turnusban kísérőjükkel együtt táboroztatják, velük egyébként a patriarkátus önkéntesei már évtizedek óta rendszeresen foglalkoznak. Ha bármely előre nem látható körülmény ellehetetleníti az utaztatást, akkor napközis táborok lesznek, egész napos elfoglaltságokkal, teljes ellátással, játékokkal és kis tanulással. Ezek a gyermekek rengeteg tragédiát megéltek már, és lehet, hogy mindez jelenleg még nem okoz nekik hitbeli meghasonlást, törést az istenkapcsolatukban, de súlyos traumákat hordoznak magukban, amelyek lehet, hogy később törnek majd felszínre. Segítségre van szükségük, hogy képesek legyenek feldolgozni azokat a szörnyűségeket, amik történtek velük. A keresztény negyedben előfordult, hogy egy nap kilenc gyermek halt meg. A patriarkátus iskoláját rendszeresen érték rakétatámadások, több hétre be kellett szüntetni az oktatást, mert a diákok életveszélyben voltak. Nincs család elrabolt, vagy a harcokban megsérült, meghalt rokonok, barátok nélkül.

– Fel tudják majd dolgozni az őket ért borzalmakat?

– Gharbi atya egyszer azt mondta, a neheze akkor kezdődik majd, amikor a fegyverek ropogása abbamarad. Akkor vissza kell térni a normális életritmushoz, teljesítményhez, a puszta túlélés helyett újra tervezni kell, döntéseket hozni és egy lépést tenni előre. Ez a gyerekeknek is nagyon nehéz lesz, egy sokéves poszttraumás időszak kezdődik. A gyermekek egész generációja még nem élt soha békében, vagy nincsenek róla emlékei. A szíreknek ugyanakkor nagyon jól képzett szakembereik vannak. A patriarkátusnak van segélyszervezete, sok száz fős cserkészcsapata, az önkéntesek szervezetten működnek. A közösségben vannak pszichológusok, orvosok, tanárok és már működnek a traumák feldolgozását segítő csoportok. Engem éppen az otthon maradók ereje és tenni akarása tölt el a legnagyobb csodálattal.

A keresztény negyed egyik lakása rakétabecsapódás után

– Mit szeretne elérni ezzel a kezdeményezéssel?

– Szeretném, ha a magyar keresztények személyes ügyüknek tartanák, hogy lehetőségeikhez képest segítsék a világ második legősibb keresztény közösségét. Itt most nem az infrastruktúra helyreállításáról beszélek, mert az a kormányzati segélyezés hatáskörébe tartozik, hanem az emberi odafigyelésről, törődésről. Ez a magyar embereket gazdagítja. Az adománygyűjtést meghirdettük, a Nemzeti Múzeum feltette a honlapjára, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége pedig elkülönített alszámlát nyitott erre a célra. A felhívás és a számlaszám a következő linken érhető el: https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/jotekonysagi-adomanygyujtes-damaszkuszi-gyermekekert

A nyári programok teljes költsége körülbelül 5 millió forint (15 ezer euró), ami ezer főt tekintve nem sok, eddig ennek mintegy 15 százaléka gyűlt össze. Nagyon sok embert megkerestem ezzel a felhívással, ismerősöket, értelmiségieket, egyházi embereket. Sajnos csak kevesen reagáltak. Ugyanakkor minden megbecsülésem azoké, akiket megszólított ez a kezdeményezés. Éppen pünkösdkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy azok adnak, akiket a Szentlélek erre meghív, ők a Lélek sugallatának engedelmeskednek. Kifejezik elkötelezettségüket a sokat szenvedett szír gyermekek, fiatalok iránt, átérezve, hogy egyazon Krisztus testének tagjai vagyunk. Az adományozással az adakozók is gazdagabbak lesznek.

Fotó: Fábián Attila (interjú), Király András, Damaszkuszi Melkita Patriarkátus

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria