A Hagia Sophia története – 3. rész

Hívőként – függetlenül vallási hovatartozásunktól – lázadnunk kellene a tendencia láttán, amely az istentiszteleti emlékművek és helyek puszta őreivé akar tenni bennünket. Ehelyett meg kell védenünk státuszunkat mint az élő hit tanúságtevői, amely nemcsak egy múltbeli történet öröksége, hanem kérdéseket vet fel a jelenben, és a történelem élő köveivé tesz bennünket, amelyeket nem lehet elrabolni és egyszerű földi célok szolgálatába állítani.

Erdoğan török elnök néhány hónappal ezelőtt emlékeztetett arra, hogy a muszlimoknak Isztambulban több mint 3500 mecsetjük van, ahol imádkozhatnak, és ezek között van néhány, amely a legnagyobb iszlám istentiszteleti helyek közé tartozik a világon, és amely mindig rivalizált méretében és szépségében az iszlám szent városainak híres kultikus helyeivel. Ugyanakkor tiszteletben tartva a Szent Szófia iszlám istentiszteleti hellyé tételét erősen ellenző reakciókat elsősorban az ortodox, különösen is a görög ortodox világban,

nem feledkezhetünk meg arról, hogy több mint 560 éve a keresztények nem tartanak szertartásokat e bizánci remekmű falai között

– emlékeztetett Claudio Monge.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha egy istentiszteleti helyet múzeummá alakítanak, akkor megsértik annak lényegét. Ezzel kapcsolatban a szerzetes rámutatott: művészeti remekművek ezrei, amelyek istentiszteleti helyek maradnak, nem szükségszerűen a legalkalmasabbak az elmélyült imára. Mindenesetre

nem szabad alulértékelnünk a szépség jelentőségét, mert a szépség Isten egyik neve, és ezt vallják a keresztények és a muszlimok is. A szépség megtapasztalása nem pusztán egy egyszerű elképzelés, hanem előkészület a lelki találkozásra: azt érezzük általa, hogy a dolgokban van „valami több”, és hogy ez egy nyílás, amelyen keresztül betekinthetünk a titokba, a végtelenbe.

Őszintén szólva sosem tűnt reális elképzelésnek a Hagia Sophia vallásközi használata – jegyezte meg az Isztambulban élő domonkos szerzetes.

Személyes tapasztalatom alapján erősen kétségbe vonom, hogy megteremtődtek a feltételei a szent helyek akár ökumenikus használatának is: alaposabb képzésre lenne szükség az adott szertartások sajátosságait illetően, hogy megtanuljuk a másik érzékenységének tiszteletteljes figyelembevételét.

Ugyanakkor szilárdan hiszek azon helyek fontosságában, amelyek „felemelik” az embert a Transzcendens misztériumába, amely összehoz, és nem szétválaszt! – nyomatékosította Monge atya. – A Hagia Sophia a világ lenyűgöző szépségű helyeinek egyike, amely nagy erővel közvetíti nekünk Istent, és továbbra is fontos lenne, hogy teljességében használható legyen, még szimbolikájának ellentmondásosságában is, amely különböző vallási és kulturális univerzumokat egyesít. Ezáltal ugyanis ez a műemlék a szépség ékszerdoboza és a gazdagító sokszínűség iskolája – tette hozzá.

Vannak, akik úgy értékelik, hogy a Hagia Sophia mecsetté alakítása a keresztény és az iszlám közötti párbeszédre mért halálos csapás. Mások pedig úgy látják, hogy a török kormány döntése nyíltan megtagadja a 2019-ben Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja által aláírt abu-dzabi nyilatkozatot. Tiszteletben tartom, de nem osztom ezeket az ítéleteket – fogalmaz a helyi viszonyokat ismerő pap. Véleménye szerint a feszültség e kétségbevonhatatlan új pillanata, a párbeszéd látszólagos megtorpanása megerősíti azt a tényt, amire az Emberi testvériség dokumentuma is emlékeztet. Ez pedig nem más, mint hogy

az emberi testvériség nem lehetséges a testvéri találkozás nélkül, amely pedig nem lehetséges nevelés és kölcsönös megismerés, egymás történelmének megismerése nélkül.

Abu-Dzabiban meghatározó előrelépés történt, amikor a befogadó állampolgárságról és a sokszínűség tiszteletben tartásáról beszéltek, amely a bölcs isteni akarat kifejeződése és társadalmaink gazdagságának lehetősége. Az évszázados művészeti remekművek meghatározó helyei annak, hogy elbeszéljük saját történelmünket, párbeszédben azzal, ahogy mások elbeszélik a maguk történelmét. Természetesen ehhez az elbeszélési módhoz megfelelő nyelvezetre van szükség, amely gyakran még megteremtésre vár. Analogikus és nem félreérthető új szavak és megérthető tapasztalatok fáradságos kutatásáról van tehát itt szó.

A hit szempontjából tudatára ébredünk, hogy a hittartalmakhoz csak tételeken és közvetítő kifejezések használatával férhetünk hozzá, amelyek természetükből fakadóan elégtelenek és nem tökéletesek. Az emberi lélek szegénysége kézzel fogható, de a hit tartalma nem az. A teologizálás úgy valósul meg, ha lemondunk a tárgy megszabásának igényéről, és engedjük, hogy a másik jelenléte vessen fel kérdéseket, legyen az keresztény vagy más, hívő vagy nem hívő – fogalmazott Claudio Monge.

*

Az olasz domonkosrendi szerzetes hosszú ideje él Isztambulban. Az elmúlt hetek történéseire vonatkozó reakciók kapcsán egyet emelt ki az interjúban. Egy török muszlim barátja levelet írt neki, amelyben nagy szomorúságának adott hangot amiatt, hogy a Hagia Sophia kihasználását drámai módon korlátozzák; ugyanis tanulmányozva e remekmű összetett és sokrétegű történelmét, éppen a párbeszéd fontosságát ismerte fel általa. Válaszul ismerősét arra buzdította az olasz szerzetes, hogy őrizze meg ezt a felismert kincset, továbbra is ápolva vallásközi kapcsolatait hús-vér emberekkel, mert a párbeszéd ezután is a találkozás által válik lehetségessé.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír