A keresztény egység bátor szószólója – Kurt Koch bíboros és az ökumené ügye

Sokan felkaphatták a fejüket 2020 húsvétja után, amikor a rendkívüli körülmények között adott nagypénteki Urbi et Orbi pápai áldás után kritikus hangokból sem volt hiány katolikus berkekben, s a bírálatokra mások mellett Kurt Koch bíboros adott határozott és elegáns választ. Amikor Magnus Striet, a közismert teológus például némi arroganciával megjegyezte, hogy járványok ellen nem kérőimádsággal és szentségi áldással kell védekezni, hanem az orvostudomány eszközeivel és tudományos eredményekkel, akkor Kurt Koch éles szavakkal arra figyelmeztetett, hogy ez a fajta hozzáállás ugyanúgy fundamentalista beállítottságról tanúskodik, mint az orvostudomány kínálta lehetőségek, az oltások és a higiéniai ajánlások elutasítása. „Honnan tudják ezek a teológusok oly pontosan – tette fel a kérdést –, hogy miként cselekszik Isten, és hol vannak Isten határai, amelyeket emberi elgondolások szerint nem szabad átlépnie? Vajon nem az a feltételezés húzódik-e az ilyen megállapítások mögött, miszerint Isten kizárólag az emberi szellemre tud hatást gyakorolni, magával az anyaggal azonban nem tud mit kezdeni?” Mindenki tapasztalhatta az elmúlt bő egy év folyamán, hogy Isten világban végzett cselekvésének kérdésére egyáltalán nem adtunk még kielégítő választ, s ezért nagyon is jogosak ezek a felvetések.

Már ökumenikus összefüggésben, de szintén a világjárvány kérdései álltak a középpontjában annak a konferenciának, amelyet Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka 2016. február 12-én Havannában létrejött találkozójának ötödik évfordulója alkalmából szerveztek (az eseményről minden évben nagyszabású rendezvény keretében emlékeznek meg). Az Egyház és a pandémia című tanácskozáson tartott előadásában Kurt Koch bíboros ismét arra intett, hogy a járvány tapasztalata és a válság jelensége vallási, egyházi, teológiai reflexiókért kiált, azaz nem tesszük jól, ha pusztán elfelejteni próbáljuk vagy egy vállrándítással elintézettnek vesszük az átélt tapasztalatokat, hanem igenis kezdenünk kell vele valamit a hit horizontján. E feladatnak pedig ökumenikus jelentősége is van, hiszen a járvány nem válogatott az egyházak között. Meg tudjuk-e tenni, hogy a nagyhét negyven napját (quadragesima), amely az állami rendelkezések hatására a (negyven jelentésű quarante szóból származó) karantén kietlenségévé alakult, visszaalakítsuk az Istenhez fűződő kapcsolat próbájának és elmélyítésének közegéül szolgáló sivatag és puszta negyvennapos tapasztalatává? Ennek az idén februárban feltett kérdésnek az aktualitása szintén nem vonható kétségbe – mert nem vagyunk-e túl fáradtak és restek ahhoz, hogy hívő igénnyel megvizsgáljuk azt a sok-sok lelki és anyagi változást, amelyet a pandémia hozott magával? Nem mulasztunk-e el ismét egy komoly esélyt arra, hogy szót értsünk korunk emberével? Nagyon megnyugtató látni, hogy a Vatikán ökumenikus „miniszterét” szemlátomást nyugtalanítják ezek a kérdések.

Több más jelenség is gondoskodott az elmúlt évben arról, hogy Kurt Kochnak ne legyen zavartalan a nyugalma. Különösen fontosak voltak azok a viták, amelyek a 2019 őszén Közösen az Úr asztalánál címmel megjelent ökumenikus tanulmány körül robbantak ki. A tanulmányt a német protestáns és katolikus teológusok ökumenikus munkacsoportja adta ki, és arra a következtetésre jutott, hogy teológiai szempontból megalapozott az evangélikusok és katolikusok egymás eucharisztiájában/úrvacsorájában való részesedése. Nem szükséges hangsúlyozni, micsoda hatalmas horderejű teológiai felvetésről van szó. A kezdeményezés súlyát csak fokozta, hogy a német püspöki konferencia megbízottjai 2020 májusában arra jutottak, a teológiai tanulmány tükrében a felekezetközi „szentáldozás” kérdése az egyéni lelkiismeretre van bízva. Kis híján szavaztak is erről a német püspökök, ám szeptemberben a Hittani Kongregáció súlyos kételyeket fogalmazott meg az ökumenikus tanulmánnyal kapcsolatban. Az ügy lényegében a mai napig függőben van.

Az Egységtanács 2021 januárjában lépett színre ezen a téren, amikor Kurt Koch rövid nyilatkozatban kifogásolta, hogy az ökumenikus munkaközösség képviselői húszoldalas fejtegetésben élesen bírálták a Hittani Kongregáció megfontolásait, sőt a párbeszédtől való elzárkózással vádolták a Vatikánt. Újabb fordulatot jelentett az ügyben, hogy Volker Leppin, a munkaközösség evangélikus elnöke februárban arra szólította fel Kurt Koch bíborost, hogy járuljon hozzá tartalmi érvekkel a vitás helyzet tisztázásához.

Február 8-án az Egységtanács elnöke nyílt levelet tett közzé Volker Leppinhez címezve. A hatoldalas levelet mindenkinek érdemes elolvasnia, akit foglalkoztat, hogy merre vezetnek napjainkban az ökumenikus teológia útjai. A levél hangvétele és érvelésmódja (különösen a tényleges egyházi gyakorlat, a „bázis”, az egyházi élet figyelembevételére intő felszólítása) önmagában is figyelemreméltó, ám ugyanilyen tanulságos, hogy milyen tisztázatlan problémákra mutat rá. Például arra, hogy a közös keresztség nem lehet elegendő evangélikusok és katolikusok eucharisztikus közösségéhez, már csak azért sem, mert egyes evangélikus gyülekezetek nem teszik az úrvacsora vételének feltételévé a keresztséget. Az eucharisztia és a felszentelt/felavatott tisztségviselők belső összefüggése sem egyértelmű az egyházak között, hiszen a pandémia idején egyes evangélikus közösségekben lehetőség nyílt a lelkész jelenlétének hiányában, otthoni körülmények közötti úrvacsoravételre is. Ebből is kitűnik, hogy a pandémiának egyértelműen voltak olyan ökumenikus vonzatai, amelyek még feldolgozásra várnak.

A részletkérdésekben, az egyházak közötti kapcsolat tisztázásában még hosszú út áll mindenki előtt, aki szívén viseli a keresztény egység ügyét. Olyan emberekre van szükség, akiknek fáj, hogy a keresztények között nincs tökéletes egység, bátran képviselik a közeledés fontosságát, de éberen ügyelnek arra, hogy ne szülessenek elhamarkodott látszatmegoldások, s teológiai felkészültséggel tudnak véleményt formálni. Ilyen embert ismerhet meg az érdeklődő Kurt Koch személyében.

Szerző: Görföl Tibor

Fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír