A legnagyobb öröm kiosztani az élet kenyerét – Emlékek az 1938-as eucharisztikus kongresszusról

Nézőpont – 2020. január 13., hétfő | 18:37

East Chicago város (Indiana állam) Szentháromság magyar plébániájának nyugalmazott lelkipásztorával, Skerl Alfonzzal készített interjút a Vatkáni Rádió. Alfonz atya mesélt gyermekkora egyik jelentős egyházi eseményéről, az 1938-as eucharisztikus világkongresszusról, illetve az amerikai magyar katolikus diaszpóra pasztorációjáról.

Skerl Alfonz a második világháború után hagyta el Magyarországot; az innsbrucki szemináriumban tanult, majd az Egyesült Államokba emigrált és ott szentelték pappá 1955-ben. Pályája során kilenc évig St. Louis-ban szolgálta a magyar katolikus közösséget, majd az East Chicago-i Szentháromság magyar plébániatemplom vezetője lett. A templomot 110 év után, 2016-ban zárták be, utolsóként az Indiana államban létezett tíz magyar templom közül. Fénykorában közel ezer család tartozott a Szentháromság-plébániához, mely tíz papot és több mint tíz szerzetesnővért adott az egyházmegyének. Skerl atya a templom bezárásakor, 87 éves korában vonult nyugdíjba. De azóta is aktív, kórházlelkészként teljesít szolgálatot. „A legnagyobb örömöm az, hogy nemcsak misét tudok mondani, hanem ki is tudom osztani az örök élet kenyerét a hívek között” – fogalmazott az interjúban Skerl atya.

Az 1938-as eucharisztikus világkongresszusról az eseményről kiadott album alapján idézte fel emlékeit. Ő akkor Siófokról nem utazott Budapestre, de a rádióközvetítések alapján követte az eseményeket, és édesapja is mesélt neki a kongresszusról, aki részt is vett rajta. Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa pápai legátusként érkezett a budapesti világkongresszusra. A bíboros Rómába való visszatérése során különvonatával megállt Siófokon is, és köszöntötte az itt élőket, akik között ott volt Skerl Alfonz is. Ő akkor egy rózsafüzért kapott ajándékba, amelyet a háború során is megőrzött, és később, az ’50-es években odaadta egy családnak, mely segítette őt az Egyesült Államokban. Skerl atya tervezi, hogy egészségügyi problémái ellenére Budapestre utazik és részt vesz a szeptemberben megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. 

Az interjúban szó esett a diaszpóra magyar közösségeiről is. Skerl atya ezzel kapcsolatban felidézte Erdő Péter bíboros egy évtizeddel ezelőtti látogatását az amerikai Közép-Nyugatra. Ekkor a bíboros felkereste többek között East Chicago, St. Louis, South Bend magyar közösségeit is. E látogatásai során a bíboros megrendülve mondta, hogy micsoda kincsek vannak itt elrejtve, amiről egyáltalán nem tudnak Magyarországon. Skerl atya 90 éves kora ellenére folytatja a helyi magyar katolikus közösség lelkipásztori ellátását: alkalmanként szentmisét mutat be a chicagói (Illinois állam) Szent István-plébánián és felkeresi a híveket.

Az interjú meghallgatható ITT.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria