A megelőlegezett bizalom szárnyakat adhat – Beszélgetés Csiszár Klára pasztorálteológussal

Nézőpont – 2021. február 1., hétfő | 13:50

Csiszár Klárával, a linzi katolikus egyetem pasztorális tanszékének professzorával készített interjút Bereczki Silvia SA a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap számára. Csiszár Klára gondolataiból közlünk részleteket.

„...17-18 évesen szerettem volna valami olyasmit csinálni, mint azok a papok, akikre a szatmári székesegyházban az ifjúság volt bízva. Nagyon élő közösség volt ott; az idősek látogatásától a kirándulásokig, táborokig, szentmiséig, szentségimádásig mindent csináltunk; buliztunk is. Nem hiányzott nekem fiatalként semmi, ugyanakkor fontos volt a lelki háttér is. Négy olyan káplán váltotta egymást, akikben nagyon mély lelkiség volt, és azt láttam, hogy terelgetnek bennünket, segítenek kérdéseket feltenni, reflektálni az életre, a döntésekre, konfliktusokra ránézni.

Nem kész megoldásaik voltak, hanem megtanítottak gondolkodni. 

Ezek alapján azt mondtam, valami ilyesmit szeretnék csinálni én is, ha nagy leszek. Akkor elindult a Hajszoló, ami nagyon fontos volt az életemben, azért is, mert ott olyanokkal találkoztam, akik már teológiát tanultak. (...) Teológiai alapokat is elsajátítottunk teológiai tanárok segítségével: egyháztörténelmet, fundamentálteológiát, erkölcsteológiát, dogmatikát. (...) A képzés során azt éreztem, a teológiával többet akarok foglalkozni, nagyon érdekelnek nemcsak a tárgyak, hanem azok az emberek is, akikkel együtt tanulok, de együtt is imádkozom, akikkel együtt vagyok a szentmisén, együtt énekelünk, gitározunk, olykor együtt kritizáljuk a helyzetet.”

„Teológia–német szakra felvételiztem 2000-ben. A karon nagyon jól éreztem magam, tetszettek a teológiai tárgyak, tátott szájjal hallgattuk első évben Marton József, Fodor György, Nóda Mózes vagy éppen Holló László tanár urat.

Újdonság volt számomra ez a fajta gondolkodás az életről, amelyben összhangban volt Isten, ember és a mai világ.”

„Így lettem én pasztorálteológussá: egyik lépés követte a másikat. Odabent valami lángol, és ha enged az ember ennek a lelkesedésnek és ennek a »kísértésnek«, ha nem hagyja el, hanem megy utána, akkor érdekes és izgalmas a világ, a teológia, és persze az élet.”

„Szeretem megosztani az ötletet és együtt dolgozni rajta. Az, hogy bizalmat előlegeztek nekem, és meglátták, hogy én erre a feladatra alkalmas vagyok, egyfajta alázatot is hozott. Ez nem volt akkor tudatos, csak későbbi reflexió során jöttem rá. Alázat és hála – akiben ez a kettő megvan, pozíciótól függetlenül csapatjátékos lesz. (...) A szatmári évek azért voltak olyan szépek, mert az ottani munka csapatjáték volt. Fantasztikus volt az ifjúsági irodában szerzett tapasztalat.

A megelőlegezett bizalom, ha alázattal és hálával bánunk vele, hihetetlen dolgokat eredményez.

Öt év alatt közel négyszáz ifjúsági programot szerveztünk, tizenkétezer fiatalt mozgattunk meg..., százakat táboroztattunk Szokondon vagy máshol Erdélyben. Ekkor tanultam meg konfliktusokkal is bánni, valamint megoldásorientáltan gondolkodni. Ez azért volt lehetséges, mert volt egy alapvető bizalom az egyházmegyei vezetőség részéről, amit komolyan is gondoltak. A pasztorális terv kidolgozásánál is hasonló volt a helyzet. Összedolgoztunk a kollégákkal, akik nálam sokkal tapasztaltabbak voltak. Szerettem ellesni, hogy miként bánnak emberekkel, hogyan vezetnek egy beszélgetést.”

„Továbbra is nagyon érdekel, ami a gyakorlatban történik. Állandóan olvasom, hallgatom a prédikációkat, figyelem a programokat, amiket magyar nyelvterületen szerveznek, illetve nagyon érdekelnek a világegyház dolgai, az egyházpolitikai döntések és a személyzeti kérdések is. Számomra ez a munka így szép és érdekes, a gyakorlat és az elmélet kölcsönhatásában.

A gyakorlat optimizálása a fő feladat, és az mindig a már meglévő gyakorlatból indul ki. Ahhoz, hogy valamit fejlesszünk, az éppen megvalósulót kell ismerni és bizonyos szinten megérteni.

Szeretni kell az embereket, akik a munkát végzik, és hinni, hogy ők a legjobb belátásuk szerint dolgoznak. Mindannyian hibázunk, az igazi kérdés az, hogy hogyan menjünk tovább tanulva a tévedésekkel az esetleges rossz döntésekből, és hogyan engedjük, hogy az élet mindennek ellenére tovább fejlődjék. Nincs tökéletes egyházi gyakorlat, azt mindig lehet tökéletesíteni, de éppen ez a szép benne.”

„Kolozsváron, ha a diákokat látom magam előtt, hihetetlen gazdag Egyházat látok. Olyan diákjaink vannak, akik hihetetlenül szeretik és tisztelik az Egyházat, s nemcsak hogy a legjobbat akarják neki, hanem tenni is akarnak érte.

Nagyon jó embereink, nagyon felkészült gondolkodó fiataljaink vannak.

Linzben kicsit már a helyzet: itt a diákjaim tudják, hogy pár éven belül pasztorálasszisztensként vagy más beosztásban az egyházmegyében fognak dolgozni, és tudják, hogy nagy szükség van rájuk. Itt inkább az a furcsa, ha valaki úgy tanul teológiát, hogy nem akar az egyházi gyakorlatban dolgozni. Az egyház iránti erős elköteleződés szempontjából azonban a linzi és kolozsvári diákok nagyon hasonlóak, a nagy különbség a lehetőségek terén van.”

„Az alapdallama az Egyháznak mindenütt ugyanaz: Isten szeretetét megtapasztalhatóvá tenni az emberekkel. Egy olyan egyházról álmodom, amelynek ez többé-kevésbé sikerül. (...) Egyre kevesebb pap van mindenütt, a világiak szerepe itt, Linzben egyre inkább nő, és jó, hogy így van, mert az Egyházat világiak és papok együtt kell hogy építsék. Otthoni viszonylatban arról álmodom, hogy a döntéshelyzetben lévők előbb-utóbb meg tudják teremteni az alapot ahhoz, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen aktív szerepet vállalni az Egyház alakításában. Egy olyan generációra számíthatunk az Egyház építésében, amely már nem a kommunizmusban szocializálódott, amely talán zsigerből bátrabb és kreatív.

Szeretném, ha ők is meghatározhatnák az Egyház arculatát, és ezt most még ők is akarják. Ez kairosz. Ha sokáig húzzuk-vonjuk, egyre kevesebb lesz az a fiatal, aki ezt akarja. Lépnünk kell, mert az idő telik.”

„Vissza-vissza kell térnem ahhoz a forráshoz, ami nem enged szétesni. Ez nem mindig könnyű, de hála Istennek vannak olyan emberek az életemben, akik segítenek újra és újra visszatalálni egyfajta belső összeszedettséghez, és hogy legalább a nap egy fél órájában kizárjam a hajszoltságot és csendet teremtsek magamban. Enélkül lehet, de nem érdemes.”

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható. Nyomtatott változata két részben, a Vasárnap hetilap 2021. január 10-i, illetve 17-i számában jelent meg.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria