A Pápai Ház szónoka: Fedezzük fel az örök élet mára elfeledett örömteli ígéretét!

A mai veszély a közömbösség

Az Egyház hite, amely Krisztus feltámadásán alapszik, mindig is a halálon túli élet reményét kínálta a világnak. Idővel azonban ez az ígéret elmosódott, és a kérdés mára nem is az, hogy elvitatják ezt, hanem inkább az, hogy figyelmen kívül hagyják. Ezzel a közömbösséggel szemben a hívők arra kapnak meghívást, hogy újra felfedezzék az örök élet értékét és szépségét, és hogy visszaadják azok hiteles értelmét. Ez a feladat még sürgetőbb ebben a szentévben és a Szentatya által átélt mély szenvedés pillanatában.

A halál az örök életbe való átmenet

A kapucinus szónok azzal kezdte elmélkedését, hogy néhány összefoglaló tanítást merített a Katolikus Egyház Katekizmusából, amely a teológiai gondolkodás közérthető szintézisét kínálja. A katekizmus

a halált nem végként, hanem az örök életbe való átmenetként mutatja be, a Krisztussal való közösség jegyében.

Ez a felfogás a Rómaiaknak írt levélben gyökerezik, amelyben Szent Pál kijelenti, hogy a keresztség által egyesülünk Krisztus halálával és feltámadásával, és így jutunk új élethez. A katekizmus szerint a halál az a pillanat, amikor az ítélet megszületik, amely értékeli Isten kegyelmének elfogadását vagy elutasítását.

Az utolsó ítélet

Az üdvösség azonban nem csak azok számára van fenntartva, akik hivatalosan is megismerték Krisztust: a II. Vatikáni Zsinat elismeri, hogy azok, akik lelkiismeretüket követve őszintén keresik Istent, részesedhetnek az örök életben. A katekizmus hangsúlyozza, hogy

az utolsó ítélet nem pusztán a külső cselekedeteken, hanem a megélt szereteten alapul; Keresztes Szent János gondolata alapján: „Az élet estéjén a szeretet alapján ítélnek meg minket.”

Az ember végső sorsa

Az ember sorsának három lehetséges vége van: paradicsom, örök kárhozat (pokol) és végső megtisztulás (purgatórium). A paradicsom az emberi lény teljes megvalósulását jelenti, a Krisztussal való örök közösséget, amelyben minden ember megtalálja igazi identitását. A pokol viszont az Istentől való végső elválasztásként van leírva, de az Egyház soha nem állította biztosan, hogy bárki is arra lenne kárhoztatva. A purgatóriumot végül úgy tekinti az Egyház mint megtisztulási folyamatot azok számára, akik bár Isten kegyelmében részesülnek, még nem állnak készen a mennyországra. És talán éppen ebben az utolsó „sorsban” találjuk meg a keresztény kinyilatkoztatás eredetiségét. A megtisztulás utolsó „pillanatának” lehetősége az alkalom arra, hogy végleg megbékéljünk Isten végtelen szeretetével.

Az örökkévalóság már itt elkezdődik, ha megtanulunk Krisztusban szeretni

Az Egyháznak az élet örökkévalóságáról való elmélkedése nem arra szolgál, hogy félelmet keltsen, hanem arra, hogy reményt tápláljon, hangsúlyozva, hogy sorsunk attól a szabadságtól függ, amellyel a szeretetben való életet választjuk. Az igazi megtisztulás nem abban áll, hogy tökéletesek legyünk, hanem abban, hogy Isten szeretetének fényében teljesen elfogadjuk önmagunkat, legyőzve azt az illúziót, hogy „másnak” kell lennünk ahhoz, hogy megérdemeljük az üdvösséget. Gyakran megszállottjai vagyunk annak, hogy tökéletesnek kell lennünk, pedig az evangélium azt tanítja, hogy

az igazi „tökéletlenség” nem a törékenység, hanem a szeretet hiánya.

A purgatóriumot nemcsak úgy tekinthetjük mint az utolsó esélyt arra, hogy megszabaduljunk attól a félelemtől, hogy nem vagyunk eléggé jók, és hogy derűs nyugalommal fogadjuk azt, amik vagyunk, és azt a másokkal való kapcsolat és közösség helyévé tegyük. A tisztítótűz úgy is felfogható, mint az a „pillanat”, amikor végre felhagyunk azzal, hogy Istennek akarjunk valamit bizonyítani, és egyszerűen hagyjuk, hogy szeressenek.

Az örökkévalóság tehát nem csupán egy jövőbeli jutalom, hanem olyan valóság, amely itt kezdődik, amennyiben megtanulunk szeretetben és Krisztussal való közösségben élni.

Végső soron a sorsunk nem félelemmel, hanem reménnyel van megírva. A halál nem vereség, hanem az a pillanat, amikor végre meglátjuk Isten arcát, és felfedezzük, hogy a vég csak a kezdet volt – tanította Roberto Pasolini kapucinus atya a Római Kúriának tartott lelkigyakorlata első elmélkedésében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News Facebook-oldala

Magyar Kurír