A húsvét a szeretet. A szeretet, amely szolgál. A szeretet, amely szenved. A szeretet, amely reményt ad.
Tekintsünk a nagycsütörtök eseményeire. Jézus kendőt fog és megmossa tanítványai lábát. Ez szolgai munka volt, de mégis Jézus – a Mester – teszi ezt meg, példát mutatva nekünk.
De mit is jelent az igazi szolgáló szeretet?
A legfőbb példa Jézus, de mégis annyi szent példája jár előttünk. Gondoljunk csak Szent Kalkuttai Terézre. Ő a kitaszítottakhoz ment és őket segítette. Persze ez szolgálat, sok ilyet látunk. De mitől lesz ez a szolgálat átitatva igazán a szeretettel? A másik embertől. Attól válik ez a fajta szolgálat a szeretet egyik jelévé, hogy nem a saját dicsőségemre teszem, hanem a másik emberért. Sokszor vagyunk, vagyok én is úgy, hogy segítek, de csak akkor, ha az látványos, ha mindenki látja. Jól esik azt látni, hallani, érezni, hogy dicsérő szavakat kapok, hogy felnéznek rám mint a szolgálat élharcosára.
Milyen nehéz azonban akkor segíteni, amikor senki nem látja, amikor nem kapok tapsot, se dicsérő szavakat. Miért csináljam, ha nem kapok mást, csak egy halvány mosolyt vagy annyit se?
De tegyük fel a kérdést magunknak: Mi ér többet, a taps, mely elmúlik, vagy a másik arcán a hála mosolya?
Ha az elsőt választom, akkor nem Jézusért tettem, amit tettem, mivel akkor láthatom meg Jézus arcát, ha a másodikat választom. Néha az ember nem tudja kifejezni azt, hogy „köszönöm”, mert fizikálisan már nem képes rá. De ha szívből és szeretettel segítettem, akkor a másik szemében megjelenik a hála fénye.
Nem erővel, hanem szelíden kell szolgálni. Ne erőltessük rá a másikra a szolgálatunkat, mert az nem az ő, hanem az én céljaimat fogja szolgálni, és akkor tárgy lesz a másikból.
A nagypéntek, a kereszt, a szenvedés és a halál. Sokan nem merjük, vagy nem akarjuk a nagypéntek eseményét szemlélni. Félünk tőle, félünk a szenvedéstől és a haláltól. Félünk szembesülni azzal, hogy Jézus háromszor esett el a kereszttel, hogy felszegezték a keresztre, és ott meghalt. Sokkal kellemesebb a pici angyalokkal körüllengett üres sírt szemlélni, sokkal kellemesebb az ott összehajtott leplekre tekinteni. De ne felejtsük el, hogy nagypéntek nélkül nem lenne üres sír, amely körül az angyalok lebegnek, se gyolcsok, amelyeket összehajthattak volna.
Merjük megélni a nagypénteket, a kereszthalált és a sírban nyugvás idejét, mert ezáltal érthetjük és élhetjük meg, hogy mit is vállalt értem Krisztus. Ne fordítsuk el a fejünket, ne nézzünk előre a húsvéti feltámadásra, hanem szemléljük megváltottságunk árát. Merjünk feltekinteni a keresztre, merjük végigkísérni Jézust az úton, melynek célja a Golgota, a kereszt, a megaláztatás és a halál.
Nagypéntek és maga a kereszt számomra nagyon fontos. Nem csupán a szenvedés és áldozat miatt, hanem mert nagypéntek nélkül nem jöhetett volna létre a húsvét dicsősége.
A kereszt szemlélése mindig eszembe juttatja azt, hogy Jézus nagypénteken az én bűneimet is felvitte a keresztre, értem is meghalt, értem is szenvedett. Így amikor a keresztet szemléljük, akkor legyen hála a szívünkben és merjük kimondani, hogy köszönöm Jézus, hogy vállaltad értem a keresztet.
A húsvét hitünk középpontja. A feltámadás az a remény, melybe joggal kapaszkodunk. Jézus utolsó ellenségként legyőzte a halált és feltámadt. Reményt adott nekünk, hogy a halállal nem ér véget a történet, vagyis van folytatás.
Mit jelent számomra a húsvéti feltámadás?
A reményt. A reményt és a hitet abban, hogy van tovább, hogy ha meghalok, akkor utána beteljesedik ez a remény.
Mi is ez a remény?
A feltámadás és a dicsőség Jézus Krisztussal. Hiszen győztes csapatban játszhatok, mert Jézus – aki a csapatkapitány – legyőzte a halált. De ahhoz, hogy én is ennek a csapatnak a részévé váljak, rá kell bíznom magam a csapatkapitányra, vagyis Jézusra. Hittel kell válaszolni, hinni azt, hogy Jézus nem csap be és a javamat akarja.
Mi számomra a húsvét? Nem kevesebb, mint az a szeretet, ahogy az Atya, a Fiú és a Lélek szeret engem. Ennek a szeretetnek a megtapasztalása és megélése.
Fotó: Pixabay
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria