A papnövendék válaszol – Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy elveszítettem a hitem?

Amint egy korábbi cikkemben szó volt a hitről, úgy jogosnak tűnhet a kérdés, hogy mi történik akkor, ha úgy érzem, elvesztettem a hitem.

Sok oka lehet annak, hogy úgy érezzük, az Isten elfordult tőlünk. De jó emlékeztetni magunkat arra, hogy Isten döntött mellettünk, így nem tagadhatja meg magát. Vagyis Ő nem fordul el tőlünk.

Ennek a fajta érzésnek – hitem elvesztésének – sok oka lehet. Mondhatjuk, hogy túl sok a rossz a világban, sok a csalódás, Isten nem válaszol az imáimra. A lényeg, hogy úgy érzem, elveszítettem a hitem, és szárazság van bennem.

Ez az az időszak, amikor a hitemnek egy sokszor elfelejtett szegmense kell, hogy előtérbe kerüljön. Ez a szegmens pedig a hűség és a kitartás. Az Isten mellett való döntésnek két erős alapköve, hogy hűséges vagyok Istenhez és kitartok Isten mellett, bármennyire is nehéz.

A hűségünk mindig próbára van téve. Ez a próba a kísértés. De amikor valóban az Isten közelségében vagyok, akkor ezek a kísértések nem olyan erősek. Hiszen ha a sivatagban megyek, és van nálam egy kulacs víz, akkor nem fogok egyből bedőlni egy délibábnak. De amikor úgy érzem, hogy elfogyott a víz, a legátlátszóbb délibábra is felkapom a fejem és engedek a kísértésnek. Érezhetjük, hogy ilyenkor milyen nehéz hűségesnek lenni. Elesem, mert a kísértést sokkal erősebbnek élem meg, mint általában, és akkor hajlamos vagyok hibáztatni az Istent. Ilyenkor könnyen képesek vagyunk feladni. Képesek vagyunk a hitben való hűségre újra és újra nemet mondani.

Ha elesem vagy csalódom, és emiatt feladom, akkor valójában a kitartásról mondok le. Nem vagyok hajlandó tovább küzdeni azért a döntésért, amit akkor hoztam, amikor Isten mellett döntöttem. Sokkal könnyebb feladni, sokkal könnyebb a földön maradni, mint felkelni és azt mondani, hogy ki akarok tartani, küzdeni akarok. Sokkal könnyebb önmagunk sajnálatába belesüllyedni és feladni a harcot.

Ahogy az előző cikkben említettem, a szentek példaképek is számunkra. A hitben való hűségben is példák. Természetes, hogy azt gondolhatjuk, a szentek soha nem élték meg a hitvesztés okozta lelki szárazságot. Pedig talán éppen az utóbbi idő leghíresebb szentje írta a naplójában, hogy évtizedekig élte ezt a tapasztalatot. Ez a szent Kalkuttai Teréz. Hihetetlen elképzelni, hogy a szegények legnagyobb gyámolítója, a betegek felkarolója évtizedekig lelki sötétségben élt. Teréz anya a példa, aki megmutatja számunkra, hogy soha nem szabad feladni.

Mit tegyek, ha mégis úgy érzem, hogy elvesztettem a hitem? Tudatosítsam önmagamban, hogy ilyenkor hitem két alapja van próbára téve: a hűség és a kitartás. Amennyiben ez sikerül – vagyis e két szegmens tudatos megélése és védelme –, akkor a hitem még inkább megerősödik, és valóban tűzben edzett arannyá válik.

Magyar Kurír