A remény nem csal meg – Írások a teremtés hetében (I. rész)

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,3–5)

Öt évvel ezelőtt jelent meg Ferenc pápa Áldott légy (Laudato si’) kezdetű enciklikája, mely a keresztény társadalmi tanítás egészébe ágyazva nagy erővel szólt „a szegények és a Föld kiáltásáról”, vagyis a társadalmi és a környezeti egyensúlytalanságok és igazságtalanságok megoldásának elodázhatatlan szükségességéről. A teremtés heti füzet ökumenikus szerzői csoportja az egyes részekhez elhelyezett pápai idézetekkel hívja fel a figyelmet az enciklikára, mely immáron öt éve hív bennünket gondolkodásra közös otthonunk gondozásáról. Ezt a meghívást tolmácsolva kívánjuk közösségeinknek a cselekvés és változtatás lelkületét és Isten áldását.

„Pálnál a szenvedésekkel való »dicsekvés« semmiképp nem kérkedést jelent, sem a fájdalomnak valamiféle beteges, mazochista keresését, nem bosszúállást és nem is magamutogatást. Ez a »dicsekvés« a Gal 6,14 meggyőződésével cseng egybe (»Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.«), és végső soron azzal a »doxával«, dicsőséggel van összhangban, mely János evangéliumában Jézus szenvedésének és kereszthalálának jellemzője (vö. Jn 13,32). A kereszt – így a szenvedés maga is – nem az üdvösségterv bukása, hanem az üdvözítő szeretet legkövetkezetesebb, így legtökéletesebb kinyilvánulása és győzelme.

Mi emberek »halálosan«, »a halálig« tudunk valamit megtenni, valami vagy valaki mellett elköteleződni; Isten a halálon túl, a halálon keresztül is – és ebben a lehetőségben részesít minket is Krisztus által, ajándékképpen.

Ezért látja meg a dicsőséget János a kereszthalálban, és ezért akar dicsekedni Pál a szenvedéssel, mindenekelőtt pedig Krisztus keresztjével.

Megpróbáltatásokkal teli világban élünk, a szenvedés minden létező osztályrésze. A jelen korban pedig – persze ugyanúgy, mint a történelem minden eddigi »jelen korában« – különösen is meg tudjuk nevezni azokat a szenvedéseket, amelyek aggasztóvá teszik a helyzetünket, ezek között pedig fontos helye van a teremtett világ embertől negatívan befolyásolt állapotának. Van-e akkor az eddig felvázolt gondolatmenetnek köze a teremtett világ iránti keresztény felelősséghez?

Mindenekelőtt: az, hogy a szenvedés elvezet Istenhez, és a dicsőséggel áll összefüggésben, semmiképp nem jogosít fel minket, embereket arra – de még csak nem is kisebbíti annak felelősségét – hogy más létezőknek, embereknek vagy egyéb teremtményeknek szándékosan, illetve nemtörődömségből olyan szenvedést, megpróbáltatást okozzunk, mely elkerülhető lenne.

A szenvedést nem kerülni, nem keresni és nem okozni kell, hanem átélésekor Krisztussal eggyé válni.

Nem a szenvedés okozójának felelőssége csökken, hanem a szenvedőnek lesz Johann Baptist Metz »memoria passionis« (a szenvedés emlékezete) gondolata alapján fogalmazva »feltétlen tekintélye« az üdvösségtörténetben Krisztus szenvedése által. A teremtett világ szenvedéseinek, megpróbáltatásainak enyhítése tehát, ha meghallottuk »a szegények és a föld kiáltását« (vö. Ferenc pápa: Laudato si’ 49, 53), annál inkább kötelességünk, minél inkább megértettük a kereszt misztériumát.” (Teremtés hete kiadvány, Bevezető – részlet; Nobilis Márió atya)

„»Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.« (Mt 5,4)

A világ az ellenkezőjét kínálja: a szórakozást, az örömöt, az élvezeteket, a tréfát; és azt mondja, hogy ezek teszik széppé az életet. (…) A világ nem akar sírni, inkább leplezi, elrejti a fájdalmas helyzeteket, nem akar tudni róluk. (…) Aki a dolgokat a maguk valóságában látja, aki engedi, hogy fájdalmak érjék és tud sírni a szívében, az képes átélni az élet mélységeit és igazán boldog lenni. Az ilyen embernek vigasztalásban lesz része, de Jézus, és nem a világ vigasztalásában. Így azután lesz bátorsága osztozni mások szenvedésében, és nem fog elmenekülni a fájdalmas helyzetek elől. Fölfedezi, hogy értelmet ad az életnek, ha segítséget nyújt a másiknak fájdalmában, ha megérti mások szorongásait, ha segít rajtuk. Az ilyen ember érzi, hogy a másik hús a húsából és nem fél közeledni hozzá – egész odáig, hogy érinti sebeit, együttérez vele olyannyira, hogy megszűnnek a távolságok. Így érthetjük meg Szent Pál buzdítását: »Sírjatok együtt a sírókkal« (Róm 12,15). Tudni együtt sírni a sírókkal, ez az életszentség.” (Ferenc pápa: Gaudete et exultate 75–76.)

Első nap: A szenvedés

Van-e értelme a szenvedésnek?

Bámulatos a természet ereje, a növények vitalitása, az állatok túlélési ösztöne, hogy sanyarú körülmények között is élni tudnak. „Teher alatt nő a pálma” – tartja a közmondás. A pálma a törzse csúcsán növeszti a leveleit, azután azok a saját súlyuk alatt lefelé hajolnak. Minél nehezebb a levél, annál vastagabb és nagyobb teherbírású a törzse, és minél nagyobb a teher a pálmafán, annál dúsabb lesz a koronája. Azok az emberek, akik megbékéltek sorsuk megpróbáltatásaival, utólag tudnak úgy beszélni nehézségeikről, mint amik kellettek ahhoz, hogy megérleljék személyiségüket.

Így lehet dicsekedni is a szenvedéssel, ha az a javunkra válik, ha nem beletorzulva, deformálódva, sebeinket mutogatva panaszkodunk szüntelen, hanem hisszük, hogy értelme és gyümölcse a teljesebb emberélet lesz.

Pál apostol azt írja: dicsekszünk „a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot” (Róm 5,3). Az eredeti görög szöveget a szorongatás, nyomás, megpróbáltatás, szenvedés, háborúság szavakkal olvashatjuk a különböző bibliafordításokban. Ezekből a negatív élményekből született jellemvonás pedig az állhatatosság, a türelem, sőt a békességes tűrés nemes magatartása.

Gyönyörű példát ad a tengeri kagyló élete. Ha idegen anyag kerül a szervezetébe, védekezik ellene, és az évekig tartó küzdelme alatt igazgyöngyöt termel belőle. A gyöngykagyló szenvedésének eredményét, termékét a gyöngyhalászok lélegzet-visszafojtó hősiessége hozza a felszínre. Az igazi kincsekért, értékekért szenvedni kell, nem készen dobja ki azokat egy automata. Torzult az ember szemlélete, ha mások nyomorúságából akar meggazdagodni, és be akar avatkozni a teremtő folyamatba, sőt hamisítja a teremtés munkáját. Jézus halálos szeretete, szenvedése, halála és föltámadása kínálja nekünk az igazi élet útját – ezt példázza a földbe esett gabonamag képe is – a halálon át jutunk az igazi életre. Az apostol valójában nem is a megpróbáltatásokkal dicsekszik, hanem a benne élő reménységgel, amely célt és értelmet adott azok elhordozásához. (Karsay Eszter)

Teremtő Istenünk, nehézségeink és szenvedéseink útján szeretnénk követni Fiadat, Jézust. Törd össze hamis illúzióinkat, hogy az igazi remény képesítsen fájdalmakat, nyomorúságokat elviselni és hinni abban, hogy van értelme s lesz gyümölcse azoknak. Ámen.

Forrás: Pécsi Egyházmegye/Teremtésünnepe.hu

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír