A remény nem repedt meg – Elkísértük a Karitászt a földrengés sújtotta Horvátországba

Nézőpont – 2021. január 14., csütörtök | 11:57

Családi fénykép kandikál ki egy 19. században épülhetett ház félig ledőlt első emeletéről. Karácsonykor még egy otthon dísze volt, most a romok között várja, hogy egyszer újra kikerüljön a falra. Nemrégiben szálltunk ki a horvátországi Petrinja központjában a Katolikus Karitász mikrobuszából január 12-én.

A segélyszervezet öt mikrobuszból és egy kamionból álló konvoja két héttel azután érkezett a sziszeki egyházmegyébe, hogy december 28-án 5,2 erősségű földrengés rázta meg Petrinja kisvárosát és környékét. Amint másnap kiderült, ez csak az előrengés volt: december 29-én harmincszor erősebb, 6,3-es magnitúdójú földmozgás volt ugyanott. A föld azóta is folyamatosan mozog, naponta-kétnaponta. Annyira, hogy a legnagyobb, december 29-i földrengés mellett még két másikat, a január 6-it és 9-it is lehetett érezni Magyarország egy részén is. Látogatásunk napjának délelőttjén is volt földmozgás a huszonötezres városban, amit mi Sziszeken nem érzékeltünk.

A Petrinjánál kétszer nagyobb városba érkeztünk meg ugyanis a délelőtti órákban, hogy az egyházmegyei karitásznak átadjuk a több magyar egyházmegyében gyűjtött adományokat: Győr, Szombathely és Zalaegerszeg környéki települések, valamint a Karitász budapesti közösségei mozdultak meg a szervezet felhívására.

Ahogy Zagyva Richárdtól, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesétől már útközben megtudtuk, 6,5 millió forint összértékű adományt kísértünk a szomszédos országba; gázkályhák, nagy teljesítményű áramfejlesztők, plédek, mosópor, tartós élelmiszerek alkották a kisbuszok rakományát.

A Szombathelyi Egyházmegye karitászszervezete koordinálta a gyűjtést, mivel Szombathely testvérvárosa, Sziszek, amely mindössze kilenc kilométerre fekszik Petrinjától, szintén súlyos károkat szenvedett.

Horváth Sándor karitászönkéntes – aki, nomen est omen, félig horvát, és nem mellesleg csapatunk tolmácsa – kezdeményezte a város és a segélyszervezet fellépését, aminek eredményeként a szombathelyi karitász már az új esztendő első napjaiban gyorssegélyt szállított a térségbe.

Sziszekbe érve egy külvárosi telephelyen tette le a kamion azt a húsz raklapnyi építőanyagot, amelyet már az újjáépítésben tudnak felhasználni az itt élők. A fuvaroztató cég is csatlakozott az adományozókhoz: ingyen vállalták a szállítást. Ezután a kisbuszokkal célba vettük a helyi karitász raktárát, ahol a többi adományt száz fiatal rakodta le olyan gyorsasággal, hogy szinte követni se tudtuk. Látszott, hogy nem első nap csinálják ezt, a mosóporokat például sorba rendeződve pakolták le az arra kialakított helyre.

A tizenhét éves Anjának több ismerőse is van, akiknek családja elvesztette a fedelet a feje fölül. A koronavírus-járvány miatt az iskolák zárva vannak, így Anja és sok társa naponta 9 és 17 óra között a segélyszervezet raktárában tud pakolni, amint mondja, így a két kezével tud segíteni a bajbajutottaknak.

Kristina Radić, a sziszeki egyházmegye karitászigazgatója arról beszélt, hogy a legújabb felmérések szerint 2800 ház lett totálkáros a rengésben, sok száz család átmeneti szállásáról kell gondoskodni a területen.

A hírekben olvashattuk, hogy egész Horvátország megmozdult, rengetegen ajánlották fel üresen álló házukat, lakásukat, a veszélyhelyzet miatt üresen álló tengerparti hoteleket a földrengés károsultjainak. A karitászigazgató elmondta: ezzel a lehetőséggel viszonylag kevesen éltek, mivel itt, egykori lakóhelyük közvetlen közelében szerettek volna maradni. Voltak, akik rokonaikhoz költöztek, de sokan mobilházakban laknak. Ezért is hasznos adomány az ott használható kályha és aggregátor. Az embereket súlyosan megrendítették a történtek, derül ki a beszélgetések során, de a reményt a legtöbben nem vesztették el.

Stjepan Vego, az egyházmegye szóvivője szerint a délszláv háború tapasztalatai azt mutatják, hogy bizony a súlyosan megrongálódott egyházi épületek sorsa egy-másfél évtized után rendeződik csak: akkorra tudják felújítani őket, vagy építenek helyettük újat. A hatalmas erejű rengések olyan károkat okoztak, hogy jelenleg a sziszeki egyházmegye templomainak egyharmadában nem lehet liturgiát bemutatni.

Kristina Radić  bízik benne, hogy az egész világról érkező segítség és a reménybeli EU-s segély lehetővé teszi, hogy a lakóházak esetében azért ennél jóval rövidebb idővel, pár évvel kelljen „csupán” számolni. Hogy azért ez is mennyire sok lehet egyes emberek, családok számára, arra már Fabijan Svalina, a Horvát Karitász (Hrvatski Caritas) országos igazgatója mutatott rá. A legtöbb családot fűthető konténerlakásokban fogják ugyanis elszállásolni arra az időre, amíg vissza nem költözhetnek saját otthonukba; ám az idősebbek részére, akik már nem biztos, hogy megérnék, hogy új téglaházuk legyen, faházakat szeretnének felállítani, hogy mielőbb normális körülmények között lakhassanak.

Kristina Radić érezte a földmozgásokat, de különösképpen nem ijedt meg tőlük, ám Stjepan Vego borzalmasabbnak nevezte a mostani élményeit annál, mint amivel a háború idején szembesült: Vlado Košić megyéspüspökkel együtt december 29-én elmentek felmérni a károkat a petrinjai Szent Lőrinc-templomba. Nem sokkal azután, hogy kiértek, omlott le a templom keresztje, és a városközpont házai sorra repedeztek. 

A sziszeki székesegyházat sem hagyta érintetlenül a földmozgás, már a 28-i, első rengésben megdőlt a tornya, a másnapi, legnagyobb rengés miatt a helyzet még súlyosabbá vált, ezért elővigyázatosságból le is emelték helyéről a torony nagy részét. Most ott áll a katedrális, és mellette a torony csúcsa, mint egy hatalmas legófigura két, összeillesztésre váró darabja. Az utcáról nem látszik, de a templomtető is beszakadt, magával sodorva a mindössze öt éve épített új orgonát. Az épület homlokzata stabilnak látszik, de valójában könnyen lehet, hogy el kell majd bontani. A 29-i földrengés erejét az is mutatja, hogy azokban a zágrábi házakban is újabb károkat okozott, amelyeket a tavaly márciusi földrengés után elkezdtek renoválni.

Már Sziszek felé tartva is láthattuk, hogy nem a gazdagságáról híres környéken járunk. Sok a vakolatlan ház, a már emlegetett háború rajta hagyta az országrészen a bélyegét. Az egyházmegyei szóvivő elmondta, hogy azok között, akik most elvesztették otthonukat, vannak olyan ismerősei, akik harminc éve, a háború idején már megtapasztalhatták ugyanezt. Nem véletlenül tart attól huszonéves petrinjai kísérőnk is, hogy a háborúhoz hasonlóan nagyon sokan elhagyják ezt a környéket.

Délután Petrinja történelmi városközpontjába érkeztünk. Nemrég még Stjepan Vego hátborzongató elbeszélését hallhattuk az ott történtekről, de az interneten is kering az a videó, ahogy a város polgármestere éppen a főrengés idején tart sajtótájékoztatót az előző nap keletkezett károkról, és nemcsak a mikrofonok remegnek meg, hanem az emberek is alig bírnak talpon maradni.

Délelőtt, Sziszek felé tartva is láttunk több omlásnak indult tűzfalat, megrepedt homlokzatokat, számtalan lehullott vakolatot, megannyi vörös szalagot, amely jelzi, hogy a függőlegesen álló falak egyáltalán nem olyan biztonságosak, mint ránézésre gondolnánk. Az epicentrum közvetlen közelébe érve megsokasodnak a betört ablakok, szinte felismerhetetlenné formálódott vízvezetékek, vastraverzek lógnak a házakról, és rengeteg épület oldalán ott a piros X, ami azt jelenti: menthetetlen, le kell bontani.

A helyi plébánossal óvatosan bemerészkedtünk a súlyosan megrongálódott templomba, a tetőt kívülről műanyag fólia fedi, de sajnos a beázástól nem tudták megmenteni a szerkezetet, emellett jól látható repedések vannak az épület felsőbb régióiban. A padokat letakarták, hogy a lehető legkevesebb kárt szenvedjék a beszivárgó hólétől. A falak is azért állhatnak ilyen rendületlenül, mert a látszattal ellentétben az épület mindössze húszéves: 1991-ben a szerbek földig rombolták az 1781-ben épült barokk templomot, majd a háború után ennek pontos mását alkották újjá, ezúttal vasbetonból.

A szertartásokat jelenleg a plébánia ötven fő befogadására alkalmas hittantermében tartják, mondta el a lelkipásztor, aki a többé-kevésbé ép plébánián maradt, hogy minél közelebb maradjon a hívekhez. A lelki támogatásról rajta kívül még azok a jezsuita szerzetesek gondoskodnak az egyházmegyében, akik mentálhigiénés végzettséggel is rendelkeznek.

A templom parkját körülvevő főtéren valamennyi házon ott a piros X, azon is, amelyikből kikandikál a családi fénykép, és azon is, amelynek romjai között egy tizenkét éves kislány lelte halálát. A földmozgások miatt összesen heten veszítették életüket az országban, és valószínűleg az előrengés miatt nem nagyobb ez a szám. Ha a nagyobb erejű földrengés lett volna az első, akkor nem költöztek volna ki a lakók, sokkal többen maradtak volna ott a romok alatt – a romok alatt, amelyek rengésről rengésre tovább nyomják a házak még álló falait. Emiatt a környéken az összes épületre bontás várhat, hiszen a hosszú hónapokig eltartó további földmozgások miatt a most még nem totálkáros házak is könnyen azzá válhatnak. Ráadásul ugyancsak a további rengések miatt azt sem lehet tudni, mikor kezdhetik majd el az érdemi munkálatokat.

A háborúhoz mérhető erejű földrengés az egyik közeli faluban, Žažinán is emberéletet követelt: a hétfői rengés kárait ment másnap a sziszeki főpásztor megnézni a templomba, a kántor pedig még ott maradt, takarította a törmeléket, amikor jött az újabb földmozgás. A templomtorony, úgy, ahogy volt, összeomlott, és a tetőszerkezetből sem maradt sok, a lehulló darabok okozták az orgonista halálát. Éppen ennek a templomnak a felújításában vállal részt a magyar kormány – Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ezt utunk másnapján jelentette be Petrinjában.

Sok más magyarországi szervezethez hasonlóan a Katolikus Karitász is tovább segíti a horvátországi földrengés károsultjait. Január végéig folytatódik a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezetének gyűjtése, ebből valószínűleg egy konkrét épület felújításához fognak hozzájárulni – mondja Tuczainé Régvári Marietta, az adományozást koordináló Szombathelyi Egyházmegyei Karitász vezetője.

Žažina kis dombon álló temploma még romjaiban is tekintélyes, a léceken, téglákon fehérlő hó pedig mintha a remény halvány, de erős fényét hozná le az égből a földre. Talán az a két apáca is ezt kereste, akik nem sokkal távozásunk előtt érkeztek, hogy saját szemükkel láthassák a romba borult templomot.

Adományokat átutalással a Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 számlaszámára, „Földrengés” közleménnyel; a 1356-os adományvonal hívásával (hívásonként 500 forint); valamint a Karitász.hu oldalon online adományozással lehet eljuttatni a segélyszervezethez.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria