A szeretetet és a reményt is belesütik a sütikbe – A monori Elfogadás sütödében jártunk

Nézőpont – 2021. január 3., vasárnap | 13:00

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tizenhat éve van jelen a monori cigánytelepen. Fel sem tudnám sorolni, mennyi változás történt azóta az itt élők életében. Az egyik fontos, különleges kezdeményezést szeretnénk most bemutatni, ami szerethető és hasznos munkát ad néhány asszonynak, örömet szerez a városlakóknak és a megrendelőknek.

Minden héten járok a monori piacra, és mindig öröm számomra találkozni Jolikával, Babival, Katival és a többiekkel. Egy kicsiny pultnál árulják a sütiket, a monori cigánytelepen működő Elfogadás sütöde finomabbnál finomabb termékeit: van kókuszkocka, csokis és kókuszos pöffeteg, pogácsa, linzerkarika. A kedvencem a mézeslap. Itt minden olyan, mint a legügyesebb háziasszonyok konyhájában. Mindegyik sütemény gyönyörű, benne van a készítőjük szíve-lelke is. „Zsuzsika, erre születni kell” – válaszolja Kati, amikor megdicsérem a finomságokat.

Amikor először jártam a sütödében, még a szeretetszolgálat által működtetett gyerekház kis konyhájában sürögtek-forogtak az asszonyok, de az egyszerű kis gázsütőből már akkor is csodafinom édességek kerültek elő. Azóta felújították a konyhát, a kis sütők mellé professzionális gép is került, de a hangulat nem sokat változott, most is kedves, vidám és családias a légkör, jó ide belépni. Joli, Kata és Babi, három dolgos asszony munkahelye ez jelenleg. Nem könnyű élet van a hátuk mögött: mindhárman négy gyermeket neveltek fel, de még nem pihenhetnek, szükség van a munkájukra. A szavaikból kiderül, szeretnek itt dolgozni.

Joli ötvennyolc éves, energikus asszony, mindenhol ott van. Nemrég forgatáson járt, ez volt a harmadik ilyen alkalom. Az első kisfilm, amelyben szerepelt, díjat is nyert. Joli kezdte el a sütödét: Juhász Katával, a Máltai Szeretetszolgálat monori Jelenlét programjának vezetőjével néhányan megnéztek egy filmet két sikeres vállalkozásról. Az egyik egy cukrászat volt, a másik egy varroda. Aztán elmentek a két helyszínre, hogy lássák, hogyan folyik a munka. „Először a cukrászdába mentünk, ahol egy nagyon szimpatikus hölgy elmesélte: elváltak a férjével, és hogy el tudja tartani a három gyerekét, sütni kezdett. Eleinte házalt a sütikkel, aztán annyira keresettek lettek a termékei, hogy önálló vállalkozásba kezdett. Nagyon közvetlen volt és kedves. Aztán elmentünk a varrodába is. Őszintén szólva nem tetszett, ahogy a hölgy ott rákiabált egy kislányra. Mondtam is rögtön, hogy inkább a cukrászdát szeretnénk” – mesél a kezdetekről. 

Juhász Kata is itt van velünk a beszélgetésen, ahogyan általában a hétköznapokban is részt vesz mindenben, vezetőként és barátként. Elmeséli, hogyan is alakult ki a sütöde, illetve milyen lehetőségekkel próbálkoztak. Megosztja velünk, mi volt a fő szempont: „Szerettünk volna egy újabb lépést tenni a foglalkoztatás ügyében, de nem úgy, hogy mi mondjuk meg, mit csináljanak. Az volt a cél, hogy olyasmit válasszunk, ami őket érdekli, ugyanakkor kivitelezhető, és a termék értékesíthető.” Volt már a telepen földprogram, zöldséget termesztettek, brikettet is készítettek. Kata elmeséli, hogy a férfiak jól helyt tudnak állni az építőiparban, de a nők között vannak, akiknek nehézséget okoz a munkavállalás. Főként azok tartoznak ebbe a csoportba, akik a korai gyerekvállalás miatt később kerülnek a munkaerőpiacra, vagy a kisgyerek mellett nem tudnak gyárba menni dolgozni. Nincsenek könnyű helyzetben a nyugdíj előtt állók sem, akik nem tudnak három műszakos munkát vállalni, vagy egészségügyi problémáik vannak.

Fokozatosan, kis lépésekben alakult ki a mai sütöde. Több kisebb pályázat eredményeként fejlődött idáig, és mindig együtt döntöttek mindenről. Megkapták a szükséges engedélyeket. Először a már meglévő sütőt használták egy, a működésre minimális szinten alkalmassá tett helyiségben. Ma már két háztartási és egy ipari sütőjük is van, a Badur Alapítvány pályázata segítségével vették meg az eszközöket. Tavaly tavasszal a Gyökerek és Szárnyak Alapítványtól nyertek forrást a helyiség felújítására. A munkát műszaki egyetemistákkal közösen végezték el, és apránként kívülről is rendbe teszik majd az épületet. 

Joli azóta segít a Máltai Szeretetszolgálatnak, amióta elkezdték a programot. Tizenhat évvel ezelőtt találkozott először Kozma Imre atyával és Vecsei Miklóssal: „Három évig önkéntes voltam, mondták is itt a többiek, hogy csicska vagyok. Utána is azt mondták, bolond vagyok, hogy olyan kevés pénzért dolgoztam. De nem érdekelt, én jól érzem itt magam” – emlékszik vissza a kezdetekre. A kitartása gyümölcsöt hozott, most már alkalmazottként dolgozik a szeretetszolgálatnál, és minden lehetőséget megragad, hogy a többiek érdekében elmondja: mennyire jó lenne nekik még valami támogatás, mert igazán megérdemelnék. Ők ugyanis közmunkaként végzik a sütést, kevés pénzért. Nem kímélik magukat: Joli tavaly december 24-én este fél nyolckor ment haza, és még utána is élelmiszert osztott másoknak abból, amit kaptak. Amikor süt, teljesen kikapcsol, ilyenkor más nem létezik a számára, mondja.

Joli két kolléganője kevesellte a pénzt, elmentek. Akkor jött Kati, aki számára ugyanúgy fontossá vált a kis vállalkozás. Ő nem a telepen lakik. Először azért jött, mert ha ledolgozik valahol harminc napot társadalmi munkában, akkor továbbra is megkaphatja a segélyt. A tanodában uzsonnát készített a gyerekeknek, takarított. Kati gyerekei már felnőttek. Négy fia közül egy él vele meg egy másik fiának a tizennégy éves lánya. Így meséli el a történetét: „Kérdezte Kata, hogy tudok-e sütni. Mondta, hogy szeretne alkalmazni, és felvett állandóra. Én világ életemben sütöttem, már gyerekkoromban is a mamával, egyedül sütöttem a fánkot, segítettem gombócot csinálni.”

Nagyon örül, hogy megbecsülik a munkáját, hogy másoknak örömet szerez vele, és hogy megbíznak benne: „Itt olyan, mintha hazamennék. Nem piszkál senki. Kata ideadja a listát, és hagyja, hogy csináljam. Jó, hogy megbíznak bennem. Tudják, hogy mire jönnek szállítani, addigra készen leszünk. Nagyon jó, hogy én osztom be az időmet. Reggel bejövök, iszok kávét, nyugodtan kimegyek a kertbe, amikor akarok, és közben végzem a munkámat. Nem látok haragot Kata arcán, ha kimegyek, leülök, és elszívok egy cigarettát. Látszik, hogy nem haragszik. Korábban rossz tapasztalataim voltak, főleg a multicégeknél. Itt is keményen dolgozom, de nyugton hagynak, és elismerik a munkámat. Emberileg semmi, de semmi gondom nincs.” A munka önbizalmat is ad Katinak, sok visszajelzés jön, hogy milyen finomak a sütemények. Arra különösen büszke, hogy már a Parlamentbe is vittek az itt készült sütikből.

Ami pedig a legfontosabb, hogy mindhárman rajonganak a sütésért, nagy kedvvel végzik a munkát. Ahogyan Kati mondja: „Ehhez szeretet kell. Ha nem szeretettel csinálod, nem ugyanaz a sütemény lesz, nem tudod olyanra csinálni. Benne kell lennie a szívednek is, különben sótalan lesz a pogácsa vagy odaég… Mi vagyunk benne. Hiába süti más, az nem olyan. Ugyanazt teszi bele, mégsem olyan.” Joli megerősíti: „Amit a Kati csinál, abban a Kati van benne, amit a Babi csinál, abban a Babi van benne.”

Babi három éve dolgozik a sütödében. Huszonegy éve özvegy, négy gyereket nevelt fel egyedül. A fiúk már nagyobbak voltak, a lánya csak hároméves, amikor meghalt az édesapjuk. „Szeretek itt dolgozni, a sütés is jó, a kollegák is jók. Jó a társaság, örömmel jövök be. Jó, hogy közel van, mert betegek vagyunk, nem tudunk utazni, én nehezen járok, el van kopva a csigolyám. Kata pedig rugalmas” – mondja a programvezetőről, és Kati gyorsan hozzá is teszi: „Ilyen normális, rendes emberrel még nem volt dolgom, ember, nagybetűvel.”

Egy fájó pont van csak, a fizetés. Naponta nyolc órát dolgoznak, van, hogy hamarabb végeznek, de előfordul, hogy este hétig is ott vannak, annyi a munka. Közmunkásként látják el ezt a feladatot, így nagyon kevés az érte járó pénz, és nincs lehetőség pluszbevételre. Négy gyerek után ugyan adómentesek, de ettől nem lesz sokkal nagyobb az összeg. Ez nem a pénzről szól, vallják, akinek a pénzről szólt ez a munka, az mind elment.

Nézzük a kínálatot! Van zserbó, kókuszkocka, linzerkosárka, kókusztekercs, kekszek, sajtos rúd, sajtos és tepertős pogácsa és még sok minden más. Új termék a csokis és a kókuszos pöffeteg és a levendulás keksz, szépen becsomagolva árulják, karácsonyi csomagolásban is. Igazi ínyenceknek való különlegességük is van: hibiszkuszból készült szirup. A szárított hibiszkuszvirágot Szaúd-Arábiából szállítják a Máltai Szeretetszolgálatnak, és itt főzik belőle a szirupot. Kicsit bizalmatlanul kóstolom meg, de kiderül, nagyon finom. A pátyi üzemben dolgozzák fel a hibiszkusz nagy részét, de jut belőle Monorra is. Az asszonyok nagyrészt belesütik a süteményekbe.

Juhász Kata elmeséli, hogy általában vannak megrendeléseik, de a járvány miatt most nagyon visszaesett a kereslet. Tavasszal már rendszeresen szállítottak több vendéglőbe. A kelenföldi aluljáróban van a Máltának egy boltja, ott is árulják a termékeiket. És sok rendezvényre is szállítottak, de ezek most mind elmaradnak a járvány miatt. Ezért kicsit profilt módosítottak: eredetileg a saját receptjeiket sütötték, azokat a süteményeket, amiket ők szeretnek. Most a járvány miatt inkább a kekszek kerültek túlsúlyba a kínálatban. Ezek tartósabbak, nem vesznek kárba, ha marad belőlük, és előre gyárthatók. Kata szomorúan teszi hozzá, hogy még így is csak nehezen tudnak fizetéskiegészítést adni, hiszen egy vállalkozás fenntartása sokba kerül.

A Máltai Manufaktúra karácsonyi ajándékcsomagjaihoz is készítenek termékeket. A gyulaji magkrém és a csatnik mellé bekerül a csomagba a hibiszkuszszirup és a keksz is. A tervek sem hiányoznak: jövőre cukrászsegédképzést indítanak a máltai iskolaalapítványon keresztül, egy vasadi mestercukrász tartja majd. Szeretnének egy kis közösségi térként is működő árusító helyet nyitni, ahol le is lehet majd ülni. „Az a jó a Máltában, hogy mindig vannak új lehetőségek és álmok, változtathatunk a dolgokon – teszi hozzá. – Néha a sok vállalás miatt sok a munka, ez nem mindig könnyű. Előfordult, hogy túl nagy volt a pörgés.” És hogy mennyire az igényeik szerint alakult a munkahely, azt megértem abból, ahogyan Kati elmeséli, hogyan készült a konyha: „Megkérdezték, hol szeretnének ülni, a pult melyik felén, és kényelmes széket hozattak. Elkényeztetjük egymást.” 

Vannak-e előítéletek? Talán kezdetben voltak, mondja Joli, de „a piacon nem néznek le minket, szívesen vásárolnak az emberek. Aki meg nem vesz, nem az árus miatt teszi, hanem mert nem érdekli.” Babi szerint „olyan is előfordul, hogy valaki elfordítja a fejét, de van, aki érdeklődik, beszélget. Ez mindenhol így van.” Ők nagyon figyelnek, hogy minden tiszta legyen, fertőtlenítve legyen. Kati hozzáteszi: „Én meg is őrülnék, ha valami piszkos lenne, nagyon finnyás vagyok. Kisgyerekek is eszik a süteményünket, nem lehet itt szórakozni, nem maradhat benne tojáshéj. Élelmiszerről van szó! A nagymamám is bekötött fejjel, fehér kötényben gyúrta a tésztát, szép tiszta abroszra tette, hozzá se lehetett nyúlni, az csak a tésztának volt, ultrás vízzel mosta, sokszor átöblítette.”

Három asszony, akiknek vannak álmaik. Három asszony, akiknek nehéz az életük, de nem engedik, hogy a nehézségek kerekedjenek felül, hanem megtalálják az örömet az életben. Joli négy gyereket nevelt föl egyedül, mert, ahogy mondja, a férje, akivel harminckilenc éve együtt vannak, nem vállalt ebben szerepet. Joli a munkája és a családi teendői mellett gondozza a kertjét, sok virágot ültet, egy kis oázis ez a telep sivárságában. Ha a virágokkal foglalkozik, minden fáradtsága, gondja elszáll. „Jó dolog, ha valakinek rossz az élete, de talál valamit, amiben örömét leli – mondja, majd hozzáteszi: – Szeretem, ha valami más, mint addig. A süteményeknél is mindig kitalálok valamit, amitől más, mint az előző. Szeretném, ha a Tabán is ilyen lenne: virágok, fák, tiszta utcák…”

A Tabán – csak így nevezik a helyiek a cigánytelepet. A helyet, ahol valakinek reményt kellene adnia a sok csillogó szemű gyereknek, reményt, hogy van kiút, hogy érdemes tanulni, alkotni, álmodni. Az Elfogadás sütöde nemcsak egy sikeres vállalkozás, hanem egy megvalósult álom is: sok munka van mögötte, aminek az eredménye nemcsak a sok finom sütemény, hanem a remény is, hogy érdemes álmodni, dolgozni.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria