A teológus Ratzinger: XVI. Benedek pápa portréjához – Szabó Ferenc SJ sorozata (9. rész)

„Sede vacante”

2013. február 28-án este 8 órakor véget ért XVI. Benedek pápasága, és megkezdődött a „Sede vacante” időszaka, azaz megüresedett Péter széke. „Egyszerű zarándok vagyok” – ezekkel a szavakkal fordult pápasága utolsó óráiban XVI. Benedek a Castel Gandolfó-i hívekhez, akik ezrével töltötték meg a pápai rezidencia előtti teret.

XVI. Benedek lemondásáról (2013. február 11.) sokfajta vélemény, találgatás keringett. Ezekkel itt nem foglalkozom.[1] Most csak Joseph Ratzinger bíboros, München érseke négy nappal VI. Pál pápa halála (1978. augusztus 6.) után a nagy pápát búcsúztató homíliájából idézek, amelyben találó önjellemzést és sorsának prófétai elővételezését látom.

„Tudjuk, hogy VI. Pál pápa hetvenötödik, majd nyolcvanadik születésnapja előtt intenzíven harcolt a visszavonulás gondolatával. El tudjuk képzelni, milyen súlyosnak kell lenni a gondolatnak, hogy többé nem tartozhat saját magához! Hogy többé nincs egy szabad saját pillanata! Hogy az utolsókig menően oda van láncolva saját esendő testével a feladathoz, mely napról napra megköveteli az ember összes erejének teljes és élő bevetését!”

A müncheni érsek ezután Szent Pált idézte:

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg” (Róm 14,7–8).

A mai szentleckének ezek a szavai szó szerint megjelölték az életét. Új értelmet adott a tekintélynek mint szolgálatnak, amikor azt mint szenvedést hordozta. Nem talált semmiféle tetszésre benne a hatalom, a pozíció, a sikeres életpálya. Éppen ezért, minthogy a tekintély egy elviselt megbízatás – „oda visz, ahová nem akarod” (vö. Jn 21,18) –, az ő tekintélye nagy és hiteles lett. VI. Pál pápa a hit által végezte szolgálatát. Ebből eredt mind a szilárdsága, mind a készsége a kompromisszum felé. Mindkettő miatt kritikát kellett fogadnia, és halála után néhány megjegyzésből nem hiányzott a rossz ízlés sem.”

Végül a a müncheni érsek prófétai következtetése: „De egy pápa, aki ma nem szenvedi el a kritikát, elhibázná a feladatát napjainkban. VI. Pál pápa ellenállt a telekráciának és a demoszkópiának, vagyis a média és a statisztikai felmérések uralmának, melyek jelen korunk diktatorikus hatalmai. Meg tudta tenni, mert nem vette mértékegységnek a sikert, hanem a lelkiismeretet, amely az igazsághoz méri magát, a hitben.”

Két pápa

Peter Seewald monográfiája végén (II, 392–398) ismerteti azokat az utolsó kérdéseket, amelyeket 2018 őszén feltett az emeritus pápának, illetve Benedek pápa válaszait. Ilyen témák kerültek szóba: Követi-e a történéseket az Egyház életében? – Igen. – Lemondása okai, nevezetesen a Vatileaks-ügy. – Válasza: „Lemondásomnak semmi köze nincs a Paolo Gabriele-féle afférhoz.” Tovább sorakoznak a találgatások lemondásával kapcsolatban, illetve a pápát ért különböző oldalról jött kritikák. Az emeritus pápa mindegyikre nyugodtan, nyíltan válaszolt.

Egyik kritika felrótta a pápának, hogy nem tartja az önként vállalt diszkréciót, vagyis beleszól az Egyház mai kormányzásába. Az emeritus pápa erre példának hozta fel Meisner bíboros temetése alkalmával írt megemlékezését: „Szavaimat az Egyház hullámokon hánykódó hajócskájáról szinte szó szerint Nagy Szent Gergely prédikációjából vettem. Ha mármost valaki ezt a mai Egyházra alkalmazott beszédet – amelynek alapvető igazságát komolyan nem lehet kétségbe vonni – az Egyház kormányzásába való veszélyes beavatkozásnak torzítja el, tudatosan részt vesz egy olyan ellenem irányuló hangulatkeltésben, amelynek az igazsághoz semmi köze nincs.”

Az utolsó kérdés az emeritus pápa és utóda, Ferenc pápa kapcsolatára vonatkozott: „Milyen gondolatok forogtak fejében az első Castel Gandolfó-i találkozás alkalmával?” – Válasz: „Ferenc pápát az ad limina látogatásokból és a levelezésből ismertem, amelyet kongregációm vele folytatott. Azon kívül tudtam, hogy azonnal a megválasztása után próbált felhívni, még mielőtt a Szent Péter-bazilika erkélyéről bemutatkozott volna. Ezért örültem az Utódommal való találkozásnak, és hálásan gondoltam arra, hogy ez a testvérek jó találkozása lesz. Egyébként jól meggondoltam, hogy mit fogok neki mondani, anélkül, hogy rabolnám az idejét. Ezért az első találkozás jó fényben marad meg emlékezetemben. És amint tudja,

a személyes barátság Ferenc pápával nemcsak megmaradt, hanem tovább erősödött” (II, 398).

Folytonosság a két pápa tanításában

Sokszor megjelenik a médiában az a sarkító, felületes nézet, amely szembeállítja a teológus XVI. Benedek pápa és a lelkipásztor Ferenc pápa portréját, kiemelve teológiájuk különbözőségét.[2] Itt most a témámba vágó kérdésben szeretném hangsúlyozni a folytonosságot XVI. Benedek és Ferenc pápa tanításában éppen a hit megfogyatkozását és az Egyház missziós jellegének sürgősségét illetően.[3] Ezt napnál világosabban jelzi az a tény is, hogy a Ferenc pápa által kiadott első, Lumen fidei kezdetű enciklika valójában „négykezes” munka volt. Az emeritus pápa által lényegében megfogalmazott, de lemondása miatt be nem fejezett körlevelet (egy bevezetéssel és néhány kiegészítéssel) Ferenc pápa tette közzé 2013. június 29-én, „A hit világossága” (Lumen fidei) kezdőszavakkal.[4] Ez a dokumentum is világosan tanúsítja mindkét pápa kapcsolódását a II. Vatikáni Zsinat tanításhoz és az új evangelizálást sürgető szent pápák, VI. Pál, és II. János Pál lelkipásztori törekvéseihez.

Előzmények. XVI. Benedek a 2012 októberében megtartott 13. rendes püspöki szinódus témájául az „Új evangelizálás a keresztény hit továbbadására” témát jelölte ki, és Porta Fidei kezdetű apostoli levelével 2012–2013-ra meghirdette a hit évét. Maga Benedek pápa 2012 októberétől 2013 februárjáig a szerdai általános kihallgatások alkalmával a hitről tartotta katekézissorozatát.[5] Maga Ferenc pápa első körlevele, a LF 6. pontjában világosan jelzi az említett folytonosságot pápaelődjével.

„A hit éve a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján kezdődött. Ez az egybeesés felhívja a figyelmünket arra, hogy a II. Vatikánum a hitről szóló zsinat volt, mert arra buzdított, hogy mindeneket megelőzve újra Isten kerüljön – Krisztusban – az egyházi és a személyes életünk középpontjába. Az Egyház ugyanis soha nem befejezett tényként tekint a hitre, hanem tudja, hogy Isten ezen ajándékát mindig táplálni és erősíteni kell, hogy tovább vezéreljen a maga útján. A II. Vatikáni Zsinat felragyogtatta a hitet az emberi életen belül, végigkísérve a mai ember útjait. Így láthatóvá vált, hogyan gazdagítja a hit az emberi élet összes dimenzióját.”

A következő 7. pontban pedig Ferenc pápa kifejezetten az emeritus XVI. Benedek pápához kapcsolódik: „E hitre irányuló reflexiók – folytatva mindazt, amit az Egyház tanítóhivatala a hitről, erről a teológiai erényről tanít – csatlakozni kívánnak mindahhoz, amit XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikáiban elmondott. Ő szinte már teljesen elkészült a hitről szóló enciklika első fogalmazványával.

Mélységesen hálás vagyok neki érte, és a Krisztusban élő testvériségben átveszem értékes munkáját, hozzátéve néhány kiegészítést.

Péter utóda ugyanis mindig – tegnap, ma és holnap – arra hivatott, hogy „erősítse meg a testvéreit” a hit azon mérhetetlen kincsében, amelyet Isten világosságként ajándékoz minden ember útjához.”

[1]Peter Seewald: XVI. Benedek. Egy élet, II utolsó két fejezete és epilógusa. Szabó Ferenc: Viharban 199k .

[2]Vö. Szabó Ferenc: Világító emberek – időszerű művek, 151-171 és 269-297.

[3] Szabó Ferenc: Viharban 199k .

[4] https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=470

[5]Lásd: XVI. Benedek pápa katekézisei a hitről a hit évében, 2012–2013. Magyarra fordította: Miklósházy Attila SJ, Kaleidoscope (Canada), 2013.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír