A titok őrzői nem lehetnek tudálékosak – Nyolcvanöt éves Johannes B. Brantschen OP

Isten nagyobb, mint a szívünk című könyvét több nyelvre lefordították. Miért van szenvedés? (Vigilia Kiadó, 2013.) című könyve magyarul is olvasható. Ez utóbbiból közölt részletet a Vigilia folyóirat a közösségi oldalán a Johannes B. Brantschen OP születésnapja alkalmából.

*

Veszem a bátorságot ahhoz, hogy beszéljek a szenvedésről. Nem azért, hogy szavakkal vegyem el a szenvedés élét, és végképp nem azért, hogy olcsó vigaszt kínáljak a szenvedőknek. Az a célom, hogy az egészségesekkel és a „boldogokkal” elgondolkodjam a szenvedésről. Két szempontból is hasznos lehet, ha megpróbálunk elgondolkodni a problémáról. Először is azért, mert az ember mindig megértésre vágyik. A keresztények is
meg szeretnék érteni (még ha csak nagy vonalakban is), hogyan tarthatnak ki a teremtés jósága és Isten mellett, ha tudják, mennyit szenvednek Isten teremtményei.

Másodsorban azért is érdemes elgondolkodnunk a szenvedésről, amíg egészségesek és „boldogok” vagyunk, mert reflexióink segíthetnek feldolgozni és életünk belső részévé tenni a szenvedésünket, ha ránk borul az egzisztenciális szenvedés éje; még akkor is, ha életünknek e fájdalmas szakaszában talán hasznavehetetlennek bizonyul sok minden, amit teológiai szempontból oly biztosan tudni véltünk a szenvedésről. „Jól ismert tény” – írja Ulrich Eibach pszichoterapeuta és teológus –, „hogy válság idején szinte lehetetlen új dolgokat megtanulnunk; csak az lehet a támaszunk, amit már elsajátítottunk életünk során, csak az az igazság, amelyről már bebizonyosodott, hogy valóban áthatja az életünket.”

Miért a tengernyi szenvedés – ha egyszer hitünk szerint jónak és hatalmasnak valljuk Istent? Aki komolyan szembe akar nézni ezzel az aggasztó és nyomasztó kérdéssel, annak legelőször a szenvedés botrányának teljes valóságát, teljes mélységét és brutalitását kell pontosan látnia. Ha elzárkózunk ettől a számvetéstől, eleve tisztességtelen lesz az összes válaszkísérletünk, legyenek bár mégoly tapogatózók.

Forrás és fotó: a Vigilia szerkesztősége Facebook-oldala

Magyar Kurír