A trienti liturgia rituális szerepvesztése (2. rész)

A trienti zsinat lezárása után pár évvel létrehozták az első teljes miseliturgiát tartalmazó forrást. A Missale Romanum előtt jellemzően a helyi gyakorlat határozta meg a gesztikulációt és a színrendet, valamint a szövegek tartalmát, sorrendjét, ezért nem volt szükség a minden körülményt pontosan tisztázó, rubrikákkal (liturgikus törvényt tartalmazó, általában piros színnel nyomtatott, a szertartás végzése során nem elhangzó utasítás vagy magyarázat) ellátott alapforrás közreadására. A korábbi források inkább szöveggyűjtemények voltak.

A trienti liturgia volt a római rítus első olyan szertartásrendje, amely Rómán kívül is egységesen és a korábbi hagyományérvényesülés tiszteletben tartása mellett fokozatosan kizárólagossá válhatott. A zsinati atyák szándékának megfelelően ez a liturgia visszatért az ősegyházi hagyományok értékrendjéhez és gyakorlatához, azonban sem Európában, sem máshol nem használták már anyanyelvként a latint, ami azt eredményezte, hogy a hívők nem voltak képesek akadálytalanul bekapcsolódni a szertartásokba. A középkori népek köznyelvi készlete minimálisan sem lett volna képes kifejezni a liturgikus cselekmények tartalmát a közösségek anyanyelvén, ezért volt a latin az egyetlen liturgikus nyelvi lehetőség.

A négy évszázadon át tartó trienti liturgia korszaka már jóval a II. vatikáni zsinat előtt véget ért. Az egyháztörténelem egyetlen olyan liturgikus gyakorlatot sem tart számon, ami ilyen hosszú ideig képes lett volna érvényben maradni. A keresztény rítusfejlődés természetével összeegyeztethetetlen az a jelenség, amely azt eredményezi, hogy a szertartásokon részt venni kívánó közösség csak a jelenlét megélésére képes, de a spirituális és intellektuális bekapcsolódásra szinte egyáltalán nem. A kereszténység Jézus tanításainak gondolati alapú szellemi dinamikájára épül. Amennyiben a Krisztus-esemény liturgikus adaptációja a keresztény közösség számára a rituális szerkezet miatt elérhetetlenné válik, a szertartások már nem eredményeznek közös istentiszteletet, csak látványt, tehát az ilyen cselekmény elveszíti a liturgikus karakterét.

Kihasználva azt az apró és csak erőltetetten érthető joghézagot, hogy nem történt meg az 1963-ban utoljára kihirdetett Codex Rubricarum (liturgikus joggyűjtemény) formális visszavonása, egy szakadár püspök a trienti rítusra történő hivatkozással a hit egysége és a katolikus tanítás elleni büntetendő cselekményeket hajtott végre, majd ezek következtében kiközösítésbe esett, magával vonva sok követőjét. Ez a liturgikus mozgalom már majdnem felszámolódott, amikor a béke és a testvéri szeretet érdekében a Summorum pontificum kezdetű dokumentum nagyon komoly feltételek és korlátozások mellett bizonyos esetekben, a különleges lelki igények fennállása mellett törvényes keretet biztosított a trienti rítus végzésére, meghagyva, hogy az a római liturgiának csak a rendkívüli változataként értelmezhető. Mivel ez a motu proprio (saját kezdeményezésre kihirdetett pápai dokumentum) olyan témát érint, ami egyházi törvényekkel áll tartalmi összefüggésben, a helyes értelmezés érdekében nem mellőzhető a kánonjogi szempontok érvényesítése: a trienti liturgia végzése nem szabadon választható alternatívája a római liturgia rendes változatának, és ennek a rituális cselekménysornak a végrehajtása a helyi ordinárius tájékoztatása, majd eseti engedélye nélkül törvénytelen. Nem szélsőséges liturgikus jogi megközelítés annak a ténynek a megfogalmazása sem, hogy az ordináriusi kontroll nélkül végzett trienti liturgia lelkipásztori fórumon történő általánossá tétele érvényes, de nem megengedett szentmisét eredményez, valamint lelkileg elszegényítheti a valódi bekapcsolódásra legtöbbször képtelen jelen lévő hívőket.

A trienti liturgia rituális szerepvesztése abban áll, hogy a II. vatikáni zsinatot követő liturgikus és teológiai szemléletmódváltás olyan új és a népek lelki igényeire a lehető legteljesebb tartalommal válaszoló szertartást eredményezett, amely jobb minőségű bekapcsolódást és valamennyi hívő számára a hit megéléséhez szükséges szintű intellektuális élmény közvetítését teszi lehetővé. Ezzel a forrásokban és változatokban gazdag liturgiával szemben nem indokolt és szakmailag sem érthető a 450 éves, megújulásra már nem képes és már nagyon régen funkcióját vesztett trienti rítus alkalmazása.

A jegyzet első részét ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír