Adjunk egymásnak testvérkezet! – Nem csak a katolikusoké az eucharisztikus kongresszus

Jézus erre mit mondana? – keresztény emberként érdemes feltenni ezt a kérdést, ha választ keresünk egy problémára, ha útmutatásra van szükségünk. A minap egy társaságban az a kérdés merült fel, hogy amikor valaki segítségre szorul, mert olyan élethelyzetbe került, hogy erre a támogatásra (étel, szállás, pénz stb.) szüksége van, kell-e mérlegelnünk, hogy önhibáján kívül, vagy saját döntések következményeként került szorult helyzetbe.

Mindkettő mellett szól érv, és tegyük a szívünkre a kezünket, van bennünk hajlam, hogy különbséget tegyünk aszerint, hogy az illető tehet-e róla vagy sem, ha igen, akkor mennyire. A beszélgetésben ennek megfelelően el is hangzottak érvek, ellenérvek, eközben bennem egyre csak az a kérdés motoszkált: mit tenne Jézus?

Könnyű vagy nehéz kereszténynek lenni?

A mai világban kereszténynek lenni nem feltétlenül könnyű. Más szempontból viszont semmi sem egyszerűbb. Ami miatt nehéz lehet, az miattunk az, ami miatt pedig könnyű, az Jézus tanítása által könnyű. Magunknak nehezítjük meg az életünket, amikor aktuális élethelyzetekhez, emberek (politikusok, gazdasági szereplők, véleményformálók) által befolyásolt közvélekedésekhez, pragmatikus, rövid távú célokhoz igazítva hozunk döntéseket. Ezzel szemben áll az első ránézésre sokszor kevésbé praktikus, akár a józan észnek ellentmondónak tűnő út, a keresztényi felfogás alkalmazása a gyakorlatban, aminek alapja az igazság és az élet: Jézus!

Ő a kapitány

Ha engedjük, hogy ő legyen életünk hajójának kapitánya, akkor, ha háborgó is a tenger, nem süllyedhetünk el, nem futhatunk rá a gyűlölet zátonyára, amit sokszor éppen az ember emel a rosszra adott rossz reakcióval. Nincs jogos gyűlölet! Ha ezt az érzést is táplálja valaki velünk szemben, bármennyire is adná magát a hasonló válaszreakció – mert emberek vagyunk, mert indulatba tudunk jönni –, vegyünk egy nagy levegőt, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit tenne Jézus, majd cselekedjünk annak megfelelően. Ez adja meg a keresztény ember szabadságát, és ez az, amitől az elsőre nehéznek tűnő válasz valójában az egyetlen jó válasz. Ez az, amit kevesebb mint egy éven belül megtapasztalhatunk majd Budapesten, ahol a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson nemcsak egymással, hanem mind, együtt Jézussal is találkozhatunk. Ezt a katolikus egyház által szervezett eseményt evangélikusként is nagyon várom, mert tudom, milyen elképesztő energiával válik majd világossá, hogy mennyivel több az, ami katolikus testvéreimmel összeköt, mint ami a felekezeti különbségek okán szétválaszt. Ha ugyan egyáltalán szétválaszt…

„Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet”

Ha Samo Chalupka szlovák evangélikus lelkész és költő ma élne, minden bizonnyal örömmel készülne a jövő évi eucharisztikus kongresszusra. Másra nem is gondolhattam, amikor istentiszteleten a 268. éneket énekeltük, amelyet ő írt. Ez a 19. században papírra vetett négy versszak tökéletes sorvezetőként működik ahhoz, hogy ma, jócskán benne a 21. században átérezzük, milyen lélekdoppingot, reményt, örömöt és életerőt jelent a Jézussal megújított szövetség, egyházaink erre épülő közeledése.

„Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet. Ha el is választ annyi korlát, Testvérnek adj testvérkezet! Ha egy a Pásztor, egy a nyáj, Őnála mind helyet talál.

A bölcs tanító mind csak szolga: Nem léphet Jézusunk elé. Szeretet útján vándorolva, Tekintsünk mind az Úr felé! Hű keresztyén az nem lehet, Ki csak beszél tettek helyett.

Elrejtve él a Krisztus népe, Bűn és halál takarja még. Nem látszik szent, örök reménye: Hordozza a kereszt jelét. De egykor véget ér az út, S a szent hajó majd célba fut.

Jézus, tebenned egy az egyház: Ne engedd szétszakítani! S mit elront annyi sok tanítvány, Siess te meggyógyítani! Utunkra hulljon tiszta fény: Szeretet, hit s örök remény!”

Régimódi hittérítés helyett példamutatás

Ha egymással vitatkozunk mi, keresztények, ha nem tudunk testvérként viselkedni, akkor vajon hogyan várható el nem hívő embertársainktól, hogy érdeklődjenek az iránt, ami hitünk középpontjában áll? Éppen ezért ki kell lépnünk az egyházaink adta keretekből, hogy ne régimódi hittérítés, hanem 21. századi példamutatás által adjunk képet minél több embernek arról, hogy – kicsit profán módon fogalmazva – miért éri meg Jézust, az ő iránymutatásait életünk fókuszába helyezni.

Nyitott szívvel, érdeklődéssel

Szeretnék Róla minél többet megtudni, szeretnék minél hasznosabb és hozzá méltó munkatársa lenni. De azért, hogy ne csak beszéljek minderről, az Eucharisztikus Világkongresszus kezdetéig fel fogom keresni más felekezetű keresztény testvéreim alkalmait is, hogy tőlük is tanulva gazdagodjak. Mert erre szükségem van ahhoz, hogy a szavakat tettekkel hitelesítsem, mint azt Jakab levelének 2. fejezetében olvashatjuk: „ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül”.

Nincs olyan napnak olyan órája, és nincs olyan órának olyan perce, amikor különböző keresztény felekezetek tagjai ne adhatnának egymásnak testvérkezet. Ha feltesszük a kérdést, hogy Jézus erre mit mondana, akkor biztosak lehetünk a válaszában, ami a fent idézett ének szerint így szól: „Ha egy a Pásztor, egy a nyáj, Őnála mind helyet talál.”

A cikk szerzője evangélikus presbiter.

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír