Aggódás és megnyugvás van bennem – Beszélgetés Hortobágyi Cirill főapáttal

Nézőpont – 2020. június 7., vasárnap | 19:48

A járványidőszak számos kihívás elé állította, de a személyes kapcsolatok és a szerzetesi lelkiség mélyebb megélésének lehetőségével is megajándékozta a pannonhalmi bencés közösséget. Hortobágyi Cirill főapáttal a pünkösd előtti napokban beszélgetett Kormos Gyula pannonhalmi kommunikációs igazgató.

– Nehéz két és fél hónapon vagyunk túl. Hogyan élte meg a bezártságot?

– Kettős érzés van bennem: sok pozitív élménnyel, gazdagító találkozással, hasznos idővel, ugyanakkor sok szorongással teli. Nagyon jó, hogy a külső tevékenységek megszűnése miatt most több időt tölt együtt a közösség az étkezéseken, az imádságokon. Házon kívüli és belüli rendezvényeket is törölnünk kellett. Szent Benedek ünnepe, kiállításmegnyitók, az ökumenikus konferencia Kurt Koch bíborossal – ezek mind-mind elmaradtak. Kiestek előadások, liturgikus alkalmak és az iskolához kapcsolódó programok is: a ballagás, a bérmálás, a szóbeli érettségi vizsgák, a szülőkkel való találkozások.

– A szerzetesek közül többen biztosan örültek annak, hogy sokkal meghittebb körülmények között élhette meg a közösség az ünnepeket és a hétköznapokat. Elindult-e a gondolkodás arról, hogy ez is jó irány lehet?

– Évek óta mondogatjuk, hogy a húsvét tekintetében jó volna egy pihenőévet tartani, mert ilyenkor mindig annyi a program és a feladat, hogy szinte csak úgy beesünk az ünnepre. Az idei húsvét megindító élménye volt, hogy az online eszközökön keresztül rengetegen kapcsolódtak be a főapátsági eseményekbe. Kialakult egy hatalmas virtuális közösség, ami a pasztoráció szempontjából jelentős fejlemény. Úgy gondoljuk, hogy a vasárnapi konventmise élő közvetítését mindenképpen megtartanánk a jövőben is. A Soprontól Detroitig számos helyről kaptunk visszajelzéseket, amelyek arról tanúskodnak, hogy az emberek örömmel kapcsolódnak be a bazilikai liturgiákba. A lelkipásztori hatást az internet most megsokszorozta. Rendkívül nagy létszámú közösség követett minket – a nagyhéten közel ötvenezer ember –, ami másként nem lett volna lehetséges.

A szolgálatunk iránti megnövekedett igény egyfajta kreativitás felé mozdította el a közösségünket. Arra törekedtünk, hogy a hozzánk kapcsolódók ne csupán passzív hallgatók legyenek, ha minél aktívabban vegyenek részt a liturgiákon. Ezért előkészületi feladatokat adtunk, voltak kikeresendő szentírási szövegek, szimbólummagyarázatok, húsvéti gyertya- és nagypénteki keresztkészítés és hasonlók. Mindezek valóban tevékenyebbé tették az emberek készületét, és hatékonyabbá a bekapcsolódást a liturgiákba. Szerintem ez a fajta szolgálat a jövőben is megmarad, és meg is kell tartani.

– Miben fejlődött, gazdagodott a közösség?

– Rengeteg programot kellett lemondanunk, így sok idő jutott az elmaradásaink pótlására. Például többet olvashattunk, találkozhattunk egymással. Ennyire alaposan még sosem takarítottam ki a szobámat húsvét előtt, most volt rá időm. Több együttlétre, beszélgetésre nyílt alkalmunk házon belül, ami a személyesség felé vitte el a közösséget, és ez ajándék.

Ugyanakkor felfokozott izgalom is van bennünk, és súlyos kérdések: hogyan éljük túl a pandémiát gazdasági értelemben, milyen hatással lesz például a turizmussal vagy a gyógynövénykertészettel foglalkozó intézményeinkre? Aggódtunk a házban működő szociális otthon lakóiért is, nehogy megfertőződjenek a vírussal. Szerencsére ezt eddig elkerültük, de a félelem még mindig ott van közöttünk.

Összefoglalva tehát: félelem és aggódás az egyik oldalon, megnyugvás és belső gazdagodás, imádságra és személyességre koncentráló élet a másikon – számomra ez az elmúlt hónapok mérlege.

A feladatunk ebből következően az, hogy a jövőbe mutató kezdeményezéseket végigvigyük, kitartsunk mellettük, és az elmúlt kényszerű időszak eredményeit, kincseit, felfedezéseit megőrizzük a jövőnek.

– Mi marad meg a lelassulásból?

– Még nem tudjuk, milyen átrendeződés megy végbe a világban a járvány hatására, hiszen egyelőre benne vagyunk a folyamatban. A koronavírus nem tűnt el, még nincs ellene gyógyszer, a pandémiának nincs vége. Óvatosan kezdünk nyitni mi is. Pünkösdvasárnap már lesz nyilvános szentmise a bazilikában, kinyitnak a főapátság turisztikai célpontjai, igaz, egyelőre csak a hétvégékre.

Nem tudom megmondani, hogy ebből a kényszer szülte lelassulásból mi marad meg számunkra a jövőben, hiszen amiben most élünk, az sem eszményi. A normál állapothoz a jelenleginél több józan aktivitás szükséges. A missziónkhoz hozzátartozik, hogy látogatók jönnek hozzánk, zarándokok, turisták, egykori diákjaink, a mostani diákjaink szülei, és részt vesznek a különböző rendezvényeinken, spirituális alkalmainkon. Ugyanakkor az is megfogalmazódott bennünk, hogy a kevesebb talán több lenne. Az egy-egy célcsoportra koncentráló rendezvények hatékonyabbak lehetnek. Nem kell annyi mindent párhuzamosan futtatni, egyszerre.

– Pannonhalma a gazdaság területén is bizonyított. Hogyan hatott a járvány erre az ágazatra, és miként tud fejlődni a jövőben a turizmus, a gasztronómia, az apátsági termékek előállítása és értékesítése?

– A szolgáltató ágazatok, az úgynevezett tercier szektor sínylette meg a leginkább az elmúlt hónapokat, de egyelőre senki nem tudja modellezni, hogy milyen tartós változás várható ezen a téren. Sokféle intézményünk van: kulturális, szociális és gazdasági is. Az előbbiekre rengeteg terhet, pluszmunkát tett a járvány. A másik oldalon viszont erős visszaesés történt, hiszen a gazdaság szorosan összefügg nálunk a turizmussal. Ha a járványügyi rendelkezések miatt nem érkezhetnek vendégek, akkor ezeket az egységeket nem lehet működtetni. Sajnos még nem tudjuk, hogy ez a terület hogyan és mikor fog maradéktalanul helyreállni, hányan látogatnak el hozzánk. Így nem láthatjuk előre a termékek várható fogyását sem.

– A főapátságot is súlyosan érintette a járvány okozta válság: több munkatárstól meg kellett válni, másokat kényszerű szabadságra küldeni. Sok munkahelyet viszont sikerült megmenteniük. Milyen a mérleg ezen a téren?

– A munkahelyek nagy többségét meg tudtuk menteni, hiszen a vállalkozásainkban viszonylag kevesen dolgoznak. Kisebb létszámmal indulunk most újra, de abban reménykedünk, hogy jövőre visszaáll a foglalkoztatás korábbi szintje. A főapátság szerencsére nem egy folytonos növekedésre épülő gazdasági modell alapján működik. Bár kívülről ez így tűnhet, mert rengeteg fejlesztés történt az utóbbi években, és most is zajlik egy sörfőzde, valamint az illatmúzeum építése, mégis egyfajta fenntarthatóságra épülő rendszer a miénk. Egyetlen cégünk stabilitását sem a növekedéstől, hanem a fenntarthatóságtól várjuk. Olyan ez a modell, mint azé a belga bencés apátságé, ahol a világ egyik legjobb sörét főzik, de minden évben ugyanannyit. Pedig kereslet volna a többszörösére is, mégsem mozdulnak el a termelés növelése felé, hanem egy fenntartható, számukra komfortos méretben üzemeltetik a vállalkozást.

Lehet, hogy Pannonhalmán az egyes ágazatok között lesz arányeltolódás az eddigiekhez képest, de remélem, létrejön egy olyan környezettudatos és észszerűen hatékony rendszer, amelynek keretei között további eredményeket érhetünk el.

– A világjárvány nagyon sok témát kiütött a közbeszédből, ám ettől még velünk maradtak ezek a problémák. Közülük az egyik, ha nem a legfontosabb, a klímaváltozás, a teremtés- és a környezetvédelem kérdése, amelyhez kapcsolódva Ön tavasszal zöld böjtöt hirdetett. Ötéves Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikája, amely szintén ezzel a problémakörrel foglalkozik. Most, a vírushelyzet enyhültével ismét aktuális lehet, hogy megoldást keressünk ezekre a súlyos gondokra.

– Ferenc pápa a teremtésvédelmi enciklikájában ír Szent Benedek atyánkról, aki azt javasolta, hogy a szerzetesek közösségben éljenek, és az imát meg a tanulást a kétkezi munkával ötvözzék (ora et labora). Ennek a lelki értelemmel átitatott munkának a bevezetése forradalmi újdonság volt Benedek korában. A kétkezi munka személyiséget gazdagító, embert nemesítő hatására Szent Benedek hívta fel a figyelmet. Abban a korban ugyanis a fizikai munkát zömében a rabszolgák végezték. A római és az athéni polgárok egész nap a közügyekkel és szellemi élettel foglalkoztak, igaz, nem mindig elég emelkedetten. Szemléletesen írt erről Szent Pál is, amikor a második missziós útja során eljutott Athénbe, és az Areopáguszon találkozott az athéni polgárokkal.

– Napjainkban sincs ez feltétlenül másként. Vezető hír volt a napokban, hogy Angliában például a földön rohad el a termés, mert a járvány miatt nem érkeztek meg azok a kelet-európai vendégmunkások, akik betakarítanák…

– Sajnos a nyugat-európai társadalmak munkához való hozzáállása valóban párhuzamba állítható az ókori római társadalom szemléletével. Nyugat-Európában régóta a vendégmunkások végzik a mezőgazdasági idénymunkákat éppúgy, mint a hulladékszállítást, a karbantartásokat és az összes, alantasnak tekintett kétkezi munkát. Benedek korában, ahogy az enciklika is írja, tényleg az volt a forradalmi újítás, hogy a szerzetesek úgy törekedtek egyfajta felelős, felnőtt, személyiséget gazdagító, hitből fakadó életre, hogy az imádságos elmélyülés és a munka egyszerre volt jelen a mindennapjaikban. A munka ilyesfajta megélése érzékenyebbé, kíméletesebbé tesz minket a természeti környezet iránt, és egészséges mértéktartással itatja át a világhoz fűződő kapcsolatunkat – írja a pápa. A közösségünkben most felmerült, hogy a Laudato si' enciklika egyes szakaszait olvassuk majd a zsolozsmában.

– Húsvét előtt azt monda, hogy a járvány elmúltával a világ nem folytathatja majd ugyanazt az életet, amit azelőtt. Most mi erről a véleménye?

– A globalizált piacgazdaságnak, a XXI. századi nyugat-európai életmódnak sok, hosszú távon fenntarthatatlan és az emberiség számára is romboló hatású aspektusára világított rá ez a világjárvány. Elsősorban a pazarló túlfogyasztás jelenségére és a folyamatos növekedésre alapozott gazdaság számos jellemzőjére gondolok. Sok ember persze hiányállapotként élte meg ezt az időszakot, úgy érezte, megvonnak tőle valamit, amit most majd pótolni, behozni igyekszik. Arra számítok, hogy a politikai, gazdasági, civil és vallási vezetők tudatosabban gondolkodó része átlátja ezt a problémakört. Hamvazószerdán hirdettük meg a zöld böjt 5 T-re keresztelt célkitűzéseit. A vírushelyzet élesen rámutatott szinte valamennyi akkori felvetésünk megalapozottságára. Mondok egy példát. Tölts több időt a természetben – ez volt az egyik javaslatunk az ötből. Rendszeresen kirándulok a Bakonyban, főleg a járatlan helyeket szeretem. Jól elboldogulok egy tájolóval is, de az indulási és az érkezési helyem mindig egy kijelölt turistaútvonal. Soha ennyi túrázóval nem találkoztam még, mint az elmúlt hetekben. Közöttük olyan emberekkel is, akikről messziről lerí, hogy évek óta nem jártak a természetben. Örömteli változás, hogy most kimennek a természetbe, csodálják a szépségeit, és élvezik a jótékony hatását.

– Május 17-én ünnepeltük a tömegtájékoztatás világnapját. Ferenc pápa így fogalmazott ebből az alkalomból: „Az idei kommunikációs világnapi üzenetet a történetmesélés témájának szeretném szentelni. Hogy ne tévelyegjünk, arra van szükségünk, hogy a jó, építő jellegű történetek igazságának légkörében éljünk, amelyek segítenek újra rátalálni a gyökerekre, és erőt adnak ahhoz, hogy együtt menjünk tovább az úton.” Azt hiszem, most mindennél nagyobb szükségünk van jó és építő jellegű történetekre. Szolgál-e ilyenekkel a főapát és a főapátság?

– Jó lenne, ha nemcsak a múltból vennénk elő történeteket, hanem a mai jó tapasztalatainkat is megosztanánk egymással. Egy-egy felismerést, például arról, hogy az emberi kapcsolatok, a szellemi-lelki értékek mélyebb, gazdagabb élményt hordoznak, mint a fogyasztás. Vagy éppen arról, minként jöttünk rá, hogy kevesebb energia és anyag felhasználásával is lehet minőségibb életet élni. Ezeknek a tapasztalatoknak a megfogalmazását kezdhetnék a fiatalok, és előremutató mozgalmakat indíthatnának el ezzel. Hasonlókat ahhoz, mint amilyen a sok iskolában megvalósult szelektív hulladékgyűjtés, amely a fiatalok révén átterjedt a családokra is.

Az egyik volt diákunk a Facebook-oldalán mindennap közzétesz egy kisfilmet, amiben egy-egy könyvet ajánl olvasásra. Annyira jól csinálja, hogy naponta meghallgatom. Ez is egy jó kezdeményezés. Ha sokan megfogadnák a tanácsát, megtapasztalhatnák, hogy a személyiségük gazdagodásához nemcsak a munkahelyi sikerek járulhatnak hozzá, hanem a szellemi élmények, egy-egy jó olvasmány is.

– Pünkösd a húsvéti idő csúcsa, az Egyház születésnapja. Mi a járványhelyzetben megélt ünnepléseink üzenete?

– Pünkösdkor a tanítványokban megszűnik a félelem. Krisztus kereszthalála sokkolta őket. Amikor jött a hír, hogy Mesterük föltámadt, a félelmük és a csalódottságuk nem múlt el azonnal. Tamásnak például meg kellett érintenie a Megváltó sebeit ahhoz, hogy higgyen. A félelem uralta hetek után eljön a Szentlélek kiáradása, ami felszabadítja őket. Belső bizonyosság érlelődik meg bennük, és nem félnek többé. Hiába mondta nekik Jézus, amikor először találkoznak a feltámadás után: Békesség nektek, veletek vagyok, ne féljetek! El kellett jönnie a Szentléleknek ahhoz, hogy higgyenek, és elmúljon a félelmük. Megnyitni a templomokat és azt mondani az embereknek: ne féljetek – azt hiszem, most nem lehet ennél aktuálisabb üzenet! Ráadásul az első pünkösdnek is éppen ez volt az üzenete.

A beszélgetés teljes szövege ITT olvasható.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. június 7-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria