Amoris laetitia – IX. rész: A gyermekek nevelésének megerősítése (7. fejezet)

„A szülők mindig befolyásolják, jóban s rosszban egyaránt, gyermekeik erkölcsi fejlődését. Ennek következtében az a legjobb, ha felvállalják ezt az elkerülhetetlen felelősséget, és tudatos, lelkes, ésszerű és alkalmas módon tesznek annak eleget. Mivel a családoknak ez a nevelői funkciója ennyire fontos, és igen összetetté vált, kiemelten szeretnék foglalkozni ezzel a kérdéssel” (259) – írja Ferenc pápa buzdítása hetedik fejezetének elején.

A téma kifejtése egy sajátos tapasztalattal veszi kezdetét: hol vannak a gyermekek? Olykor a lakáson belül sem tudja a szülő, merre jár a fiatal, annyi hatás szüremkedik be a család mindennapjaiba (internet, média stb.). A megoldás nem „a terek uralása”, vagyis a túlzó kontroll, hanem sokkal inkább az érzékenység, az odafigyelés, hogy tényleg tudjuk, „hol” vannak a gyermekek; lelkileg, érettségben, személyes kibontakozásukban (261).

Hisszük, hogy nem mindent a genetika determinál, hanem valóban van mód egészséges és előremutató folyamatok elindítására, amelyek lehetővé teszik a felnövő számára, hogy felelős módon élje meg a szabadságát – ez a nevelés nagy célja (262).

Az előző fejezethez hasonlóan itt is azt látjuk, hogy a kulcs a növekedés és az érés folyamataiban rejlik. Az erkölcsi nevelés akkor ér célt, ha szem előtt tartja: „A szabadság hatalmas dolog, ám el is veszíthetjük. Az erkölcsi nevelés a szabadság művelése javaslatok, motivációk, gyakorlati alkalmazások, ösztönzések, jutalmak, példák, modellek, szimbólumok, megfontolások, valamint intések, a cselekvésmód felülvizsgálása és párbeszédek révén, melyek segítik az embert, hogy kifejlessze azokat a szilárd belső alapelveket, amelyek képesek előre, a jó önként való megtétele felé mozdítani” (267). Ezért is fontos ez a három szó a család életében: „Kérem”, „Szabad?”, „Köszönöm”. A pápa a lehetséges eszközök között említi a szankciót. „A helyesbítés akkor ösztönzés, hogyha ugyanakkor értékelik és elismerik az erőfeszítéseket, és amikor a gyermek felfedezi, hogy a szüleiben elevenen él a türelmes bizalom” (269). Ezen vonások nélkül a büntetés csak rombol és rossz beidegződéseket szül.

Így jut el a pápai buzdítás a „türelmes realizmus” kérdéséhez. Alapelv: nem lehet a gyermektől erején felül, mértéket meghaladó áldozatot követelni (271). „Ha sokat kérünk, nem érünk el semmit”, jobb a bölcs és okos kis lépéseket előnyben részesíteni (uo.). Az értékeket is hasonlóképpen, fokról fokra kell átadni. Ennek módszertana nem lehet túlzóan kemény, rideg, a személlyel és a valósággal számot nem vető – a pszichológia és a neveléselmélet számos értékes példát tud felmutatni (273).

A fentiek alapján megérthető, hogy nemcsak a szavak vagy kiemelt esetek, tettek jelentik a nevelést, hanem a teljes családi élet, amely ilyeténképpen „nevelési közeg”. Napjaink rohanásában, technológiai túltengésében ennek a személyességnek, a kritikai érzék kialakításának, a jól megélt szabadságra való elvezetésnek tisztelettel, türelemmel kell megtörténnie. Gondoljunk bele: már maga az együttélés, a kölcsönös alkalmazkodás ténye nevelő erővel bír (275)! Ha valaki ilyen odafigyelő közegben nő fel, az szavak nélkül is útmutatást talál a társadalomba való beilleszkedéséhez és későbbi személyes kapcsolataihoz. Ennek pedig rendkívüli az értéke.

A dokumentum szól még a szexuális nevelésről, amelyet olykor túlzó távolságtartással, egyfajta tabuként kezelünk. A világ eközben más úton jár: olyan információkkal árasztja el a gyermekeket, amelyeknek a teljes értékű feldolgozásához még nincs meg az érzelmi, személyes érettségük. A jó nevelés nem tilalomfákat állít, hanem az életkori sajátosságok figyelembevételével, a helyes szemérem megőrzésével segít növekedni. Túl kell haladni egyes bántó, szabadságromboló képzeteken, hogy a fiúk és lányok ezen a téren is hiteles közegben nyerjék el az érlelődés lehetőségét.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a családok mint „házi egyházak” [ecclesia domestica] a hitátadás helyei. E küldetésüknek akkor tesznek leginkább eleget, ha a szeretet helyei is, hiszen: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16).

A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

Fotó: News.va

Török Csaba/Magyar Kurír