Átistenülés és emberi méltóság – Teológiai tanárok konferenciája Budapesten

Nézőpont – 2018. január 25., csütörtök | 14:59

„Istenképiség, átistenülés és emberi méltóság” címmel rendezik meg január 24. és 26. között a teológiai tanárok idei konferenciáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, Budapesten. A tanácskozás előtt Erdő Péter bíboros, prímás jelenlétében jubiláns professzorokat köszöntöttek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A teológiai tanárok konferenciáját – megújult formában – 1996 óta minden év januárjában rendezik meg. Az idei tanácskozást Vanyó László teológus, a patrisztika nemzetközi szinten is elismert egykori professzorának emlékére tartják. A konferencia előtt a hetvenéves Rokay Zoltán és Takács Gyula professzorokat egy-egy tiszteletükre írt ünnepi kötet átadásával köszöntötték.

A konferenciát megnyitva Kránitz Mihály, a Hittudományi Kar dékánja elmondta, a magyar hittudósok a nyelvi korlátok ellenére képesek a nemzetközi teológia színvonalára emelkedni. Közülük is kiemelkedik Vanyó László, aki iskolaalapítóként maga köré tudta gyűjteni a tehetséges hallgatókat. A konferencia témája ezúttal az ő teológiai alapérdeklősére is utal.

A konferencia első napján a szentírástudomány és a patrisztika fényében vizsgálták meg az istenképiség és az átistenülés kérdéskörét. Fodor György Az Ószövetség emberképe és az ókori antropogóniák című előadásában – melyet távolétében felolvastak – a Teremtés könyvének ismert sorából indult ki: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!” (Ter 1,26). Az Ószövetség bibliai antropológiája szerint az ember testi és szellemi valósága is Isten alkotása. A héber baszar kifejezést a Biblia test, hús értelemben használja; a nefes az élő emberre vonatkozik; míg a ruah szó Isten és ember viszonylatában Isten életerejét jelenti.

A mezopotámiai mítoszok szerint az ember isteni eredetű, de a földhöz is kötődik. Feladata az istenek imádata, szolgálata. Istenképiségről itt nem esik szó, sem uralomról. Az egyiptomiakat inkább a teogónia és a kozmogónia érdekelte, az antropogónia kevésbé. A Krisztus előtti 21. században keletkezett Naphimnusz viszont az embert Isten képmásának nevezi.

Miben áll az ember istenképisége az Ószövetség szerint? A „hajtsátok uralmatok alá a földet” kijelentés arra utal, hogy az ember Isten megbízásából, helytartójaként uralkodik a világon. Az itt olvasható héber celem képmást, valakinek a reális megjelenítését jelenti, míg a demut – hasonlatosság, másolat – pedig egy belső tulajdonság, mely azt jelzi, hogy az embernek meg kell felelnie Istennek. Az ember kiemelkedik a teremtett világból, ezért egyedül Istent kell imádnia. Ezt jelzi az is, hogy egyedül ő tud beszélni, minden más teremtény néma.

Bodor Attila azt vizsgálta, hogy az istenképiség miként jelenik meg az arámi targumokban. Az Ószövetség a Krisztus előtti 4. és a Krisztus utáni 5. század között keletkezett, de a 9. századig alakított arám nyelvű fordításai – melyek magyarázatokat is tartalmaznak – szerint a Teremtés könyvének idézett sora antropomorfizmus. Az Isten képe kifejezés azért problematikus, mert Isten egy és egyetlen, ezért az ember nem hasonlíthat rá. Ráadásul a celem kifejezést a Biblia a bálványokra használja. Ezért elhagyták a képmás szót, inkább az Úr előtti hasonlóságról beszélnek. Bizonyos targumok a vonatkozó részt le sem fordították. A Pseudo-Jonathan-targum szerint Isten Ádámot az ikonjára teremtette. Ez a targum a teremtés leírása után felsorolja az ember testrészeit, melynek száma megegyezik a törvény előírásával. Vagyis az istenképiség a törvényt jelentette, kiemelve, hogy az ember nem azonos Istennel.

Kocsis Imre a páli levelek képmás-teológiájáról beszélt. Az eikon – képmás, másolat, lenyomat, alak, megjelenés – szó huszonháromszor fordul elő az Újszövetségben. Szent Pál a kifejezést mindig Krisztushoz való formálódás összefüggésben használta. A kolosszeieknek írt levele szerint (Kol 1,15) Krisztus „a láthatatlan Isten képmása”, vagyis a láthatatlan Isten Krisztuson keresztül tapasztalható meg. A képmás nem jelent alárendeltséget, hanem Krisztus méltóságát jelöli. Minden Krisztusra irányul, vagyis az ember egyedül Krisztus által válhat azzá, amivé a teremtő Isten őt rendelte.

A Rómaiaknak írt levél 8. fejezetében olvassuk: „Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához” (Róm 8,29). E fejezet szerint az ember megigazulása Krisztushoz kötődik. A hívek arra lettek rendelve, hogy Krisztussal lépjenek közösségbe. A Korintusiaknak írt második levél szerint „mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által” (2Kor 3,18). Ez azt jelenti, hogy Krisztus dicsőségét szemlélve változhatunk át. Az istenképiségét Ádám elvesztette, de Krisztust szemlélve lehetőség van arra, hogy mindezt az ember visszanyerje.

Takács Gyula előadásában a János-evangélium misztikájáról beszélt. A negyedik evangélium Krisztus és az ember közötti kapcsolatot kölcsönös immanenciaként jellemzi. Itt azonban a két fél nem egyenrangú. Jézus bennünk lakása János evangéliumának központi gondolata.

Gyurkovics Miklós Alexandriai Philón, Alexandriai Kelemen és Órigenész teológiájában mutatta be az átistenülés kérdését. Platón a Theaitétosz című művében ír arról, hogy az embernek lehetőség szerint minél hasonlóbbá kell válnia Istenhez – igazzá, szentté és igazságossá kell lennünk. Aki az ideákat szemléli, igazul cselekszik, aki pedig így tesz, Istenhez válik hasonlóvá. Ezt követi Philón, aki szerint, ha Isten közelében állunk, békét és stabilitást nyerünk.

Alexandriai Szent Kelemen szerint az értelem, az értelmes lélekrész és a lelki szem jelenti az ember istenképiségét. Nála már valamiképp megjelenik, hogy az ember Isten képmása, de az eredeti hasonlóságot elvesztette. Istenhez hasonlóvá a keresztség által lehetünk, mely megvilágosítja az elhomályosult lelki szemet, majd az Eucharisztia isteni tápláléka megerősít bennünket. Az embernek a szent hagyomány vezetésével kell a Szentíráson elmélkednie, mert aki az Írásokat hallgatja, és az igazságra bízza az életét, bizonyos ételemben Istenné válik. Aki az Úrnak engedelmeskedik, testben cselekvő „Istenné” válhat.

Órigenész szerint minden ember megkapta az értelmet, a bölcsesség és az igazság magvait. Istenhez hasonlóvá a cselekedetek révén válhatunk. Az Istenhez való hasonulás az Isten kegyelmén múlik, nem az emberi erőfeszítésen. Az Isten képére teremtetett halandó embernek végig kell járnia a megtisztulás–lelki szem megvilágosulása–erkölcsös és bölcs élet útját, és akkor részesül Isten természetéből – vagyis Istenhez válik hasonlóvá.

Tóth Judit Nüsszai Szent Gergely teológiájáról beszélt. A kappadókiai atya szerint az istenképiség az alap, mely lehetőséget kínál arra, hogy az ember átistenülhessen. Isten igazi képmása Krisztus, vagyis az antropológia alapja a krisztológia. De mi a különbség az eikon – kép – és homoiószisz – hasonlóság – között? Nüsszai Szent Gergely teológiájában ezek azonos fogalmakat jelentenek. Ő az első teológus, aki az embernek már a kezdetek kezdeténél isteni hasonlóságot tulajdonít. Ugyanakkor implicite ott van a tanításában, hogy az eikon a természetes, míg a homoiószisz a természetfeletti ajándékokra utal. Az ember minta után készült, aki hasonló a prototípushoz. A hasonlóság azt jelenti, hogy az emberi természet a teremtéskor rendelkezik minden isteni attribútum másolatával: erényekkel, halhatatlansággal, értelemmel és még sok minden mással. A bűnbeeséssel az ember istenképisége nem tűnt el, csak megsérült. Az emberi élet célja atheószisz – átistenülés –, melynek alapja Krisztus inkarnációja. Az átistenülés tulajdonképpen a keresztény szentté válásának folyamata, amikor az ember egyre inkább részesedik az isteni természetből. Meg kell tisztulnunk a földi dolgoktól, és fel kell emelkednünk a jóság és a szépség szemlélésén keresztül az Istenhez.

Perendy László Nüsszai Szent Gergely magyar kutatóiról tartott előadást. Ivánka Endre és Balázs Dávid László után Vanyó László volt az a teológus, aki a kappadókiai atya életművével szakértő módon foglalkozott. Doktori disszertációját is Nüsszai Szent Gergelyről írta; műve 2010-ben jelent meg a Szent István Társulatnál.

Orosz Atanáz püspök hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Vanyó László alkalmazta a magyar nyelvben először az átistenülés fogalmát, előtte ugyanis a megistenülést használták, mely kevésbé mutatja meg az eredeti kifejezés lényegét.

Fotó: Thaler Tamás

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria