Az Egyház egységét szolgálva – Interjú a Pázmány egykori és jelenlegi hallgatójával, Csűry Csabával

(…)

– Mikor kezdte érdekelni a teológia, a hittudomány?

– Középiskolában egy megmagyarázhatatlan vonzalom élt bennem az Isten után, amelynek hatására eldöntöttem, hogy pap leszek, azon belül is tábori lelkész. Családi hagyomány volt nálunk, hogy a fiút az édesapja vallása után keresztelik. Édesapám családja református, így engem is református szertartás szerint kereszteltek. 17 évesen katolizáltam, és egy évre rá jelentkeztem a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe.

– Görögkatolikus teológusként 2018 óta püspöki titkár Fabiny Tamás mellett. Hogyan lehetséges ez a nem mindennapi párosítás? Hogyan lett Önből evangélikus püspöki titkár?

– Papnövendékként eltöltött hét év után, de még a szeminárium befejezése előtt Budapestre költöztem, ahol családot alapítottam (amire egyébként a görögkatolikusoknak szentelés előtt van lehetősége). A teológiai tanulmányaim második részét már a Pázmányon fejeztem be. Úgy gondolom, hogy Isten a lehetőségeken keresztül vezeti, irányítja az életünket, ilyen lehetőségként jött a püspöki titkári szolgálat, amelyre jó szívvel mondtam igent közel három évvel ezelőtt. Nyilván ez nem egy szokványos párosítás, de nagyon hálás vagyok érte, hiszen az elmúlt évek alatt rendkívüli tapasztalatokat szerezhettem az egyházkormányzat, az egyházdiplomácia és az ökumené számos területéről.

– Hogyan írná le, jellemezné a saját felekezetközi létét?

– Úgy gondolom, hogy az évszázados sebek mára már begyógyultak. Tisztelettel vagyunk egymás hagyománya, lelkisége iránt. A mai felekezetközi feszültségek többségét az előítéletek adják. Gondolunk valamit a másik egyházról, de a megismerésre nem fektetünk elég energiát. Pedig útitársak vagyunk, miként az emmauszi tanítványok, együtt érezhetjük a feltámadt Krisztus jelenlétét, aki mellettünk jár, magyarázza a Szentírást, és akit felismerünk a kenyértöréskor, arra várva, hogy megosszuk egymással az eucharisztikus asztalt. Erre utalt Ferenc pápa is az Ut unum sint kezdetű enciklika megjelenésének 25. évfordulója alkalmából mondott beszédében, amiben kiemelte, hogy az egység nem valami csodaként jön majd el, hanem egy folyamat, útközben születik a Szentlélek által. Szerintem fontos, hogy figyeljünk egymásra, ismerjük meg egymás teológiáját, lelkipásztori gyakorlatát, lelkiségét, és erősítsük egymást. Különösen is fontos ez napjainkban, amikor a szent szolgálatokat végző papok életére törnek a templomokban, amikor a keresztényeket a nyílt utcán lemészárolják, keleten a fegyverek ropogása, nyugaton a neokommunista ideológia nyomása nehezedik ránk. Megtisztelő, különös feladatnak érzem, hogy afféle egyházdiplomataként ebben a közeledésben és megismerésben szolgálni tudom az Egyház egységét.

(…)

– Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan, milyen emlékezetes élményekre gondol vissza szívesen?

– A vizsgák jutnak először eszembe, különösen akkor, amikor a Ferenciek tere mellett megyek el. Az ajtó előtti várakozás, az évfolyamtársakkal való együtt izgulás és beszélgetések. Befogadó és nyitott közösség része lettem, amiért nagyon hálás vagyok. Örömmel gondolok vissza az itt töltött évekre, s bízom benne, hogy a jövőben valamilyen formában még megfordulhatok a hittudományi karon.

– Melyik tanárt, módszert vagy órát, vagy az egyetemen szerzett tapasztalatot emelné ki, ami hatással volt Önre?

– Mondhatom, hogy szinte kivétel nélkül nagyszerű tanáraim voltak. Ha mégis ki kellene emelnem valakit, akkor Puskás Attila atyát és Fejérdy András tanár urat emelném ki. A dogmatika a teológiai tárgyak között talán a legnehezebb. Egyeteme válogatja, hogy melyik tárgyra helyezik jobban a hangsúlyt, úgy éreztem, itt a dogmatika az, amit nagyon tudni kellett. A diplomamunkámat a Horthy-korszak katolikus tábori püspökeiről írtam, amelyhez nagyon sok támogatást kaptam Fejérdy tanár úrtól. Motiváló volt a közös munka, aminek eredményeképpen a jövőben talán mélyebben is tudok majd foglalkozni a két világháború közötti egyházi viszonyokkal.

(…)

– Munkája mellett 2020 szeptemberétől a PPKE Jog- és Államtudományi Karának joghallgatója is. Miért döntött a jogi területen való továbbtanulás mellett?

– A teológia és a jog között nagyon mély kapcsolat van. A 20. század egyik legnagyobb jogfilozófusa, Carl Schmitt úgy fogalmaz, hogy „a modern államelmélet minden jellemző fogalma szekularizált teológiai fogalom”. Ennek alapját a nagy egyházatyák, mint Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás rakták le, akikkel nem csak a teológiai képzésben, hanem a mai jogászképzésben is gyakran találkozhatunk. Isten a szerzője az igazságos és méltányos rendnek, amit jogászként én magam is szeretnék képviselni.

(…)

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Pazmanyonline.blog.hu

Fotó: Csűry Csaba

Magyar Kurír