Az élet igéje – 2018. július

Nézőpont – 2018. július 1., vasárnap | 11:00

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12,9)

A korintusi közösséghez írt második levelében Pál apostol azokhoz szól, akik elvitatják tőle az apostoli tevékenység jogát, de ő nem védekezik, nem sorolja fel az érdemeit és az elért sikereket. Ellenkezőleg, azt hangsúlyozza, amit Isten vitt végbe benne és általa.

Pál misztikus tapasztalatáról, mély Istenkapcsolatáról beszél (vö. 2Kor 11,1-7a), de rögtön megosztja szenvedését is, és elmondja, hogy egy „tövis” kínozza. Nem magyarázza el pontosan, hogy miről van szó, de érthető, egy olyan mérvű nehézséget említ, amely korlátozhatná evangelizációs tevékenységében. Megvallja, ezért kérte Istent, hogy szabadítsa meg ettől a korláttól, de a válasz, melyet tőle kapott, zavarba ejtő:

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”

Mindannyian megtapasztaljuk a testi, a pszichikai és a lelki gyöngeséget magunkban és másokban is, gyakran találkozunk az emberiség szenvedő és irányvesztett arcával. Gyengének és képtelennek érezzük magunkat arra, hogy megoldjuk a nehézségeket, sőt még arra is, hogy szembe nézzünk velük, és legfeljebb arra törekszünk, hogy meg ne bántsunk valakit.

Pál tapasztalata azonban új távlatokat nyit: ha elismerjük és elfogadjuk a gyöngeségeinket, akkor az Atya karjába vethetjük magunkat, mert Ő úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, és támogatni szeretne életutunkon. A levél további részében ugyanis leszögezi: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”

Ezzel kapcsolatban Chiara Lubich így ír: „Az elménk tiltakozik ez ellen a megállapítás ellen, mert szembetűnő ellentmondást lát benne, ez egyszerűen egy merész paradoxon. Viszont keresztény hitünk egyik legnagyobb igazságát fejezi ki. Jézus magyarázza ezt el az életével, és mindenekelőtt a halálával. Mikor teljesítette be a művet, amelyet az Atya rábízott? Mikor váltotta meg az emberiséget? Mikor győzte le a bűnt? Amikor meghalt a kereszten megsemmisülve, miután így kiáltott: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« Jézus tényleg akkor volt a legerősebb, amikor a leggyöngébb volt. Jézus Isten új népének életet adhatott volna kizárólag a beszédei által, vagy valami további csoda folytán, vagy egy rendkívüli tettel. De nem így tett. Nem, mert az egyház Isten műve, és Isten művei csakis a fájdalomból virágoznak ki. Tehát a gyöngeségünkben, törékenységünk megtapasztalásában egyedülálló lehetőség rejlik: megtapasztalhatjuk a meghalt és föltámadt Krisztus erejét.” (vö. C. Lubich, A fájdalom ereje, Città Nuova, 44, [2000], 12, p.7.)

„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”

Az evangélium paradoxona ez: a szelídek öröklik a földet (vö. Mt 5,5), Mária a Magnifikátban (vö. Lk 1,46-55) magasztalja az Úr hatalmát, mely teljesen és végleg megnyilvánul személyes történetünkben és az emberiség történelmében is ott, ahol jelen van a kicsinység és az Isten művébe vetett teljes bizalom.

Pál tapasztalatának kapcsán Chiara így folytatja: „[…] keresztényként épp ellenkezőleg kell döntenünk, mint ahogy az szokásos. Tényleg az árral szembe kell mennünk. A világ szemében általában a siker, a hatalom és a kitüntetés számít. Ezzel szemben Pál azt mondja, hogy a gyöngeségeinkkel kell dicsekednünk […]. Bízzuk magunkat Istenre. Ő fog működni gyöngeségeink, semmiségünk által. És ha Ő működik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy tettei értékesek lesznek, és tartósan szolgálják majd az egyének és a közösségek javát.”

Letizia Magri

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria