Az első eucharisztikus körmenet – Gondolatok Sarlós Boldogasszony ünnepére

Sarlós Boldogasszony ünnepe (hivatalos elnevezése szerint: Mária látogatása Erzsébetnél) magyar és német nyelvterületen hagyományosan július 2-án szerepel a liturgikus kalendáriumban. A Péter-Pálkor kezdődő aratás kultikus tradíciója ehhez a naphoz kötődik: a munkálatokhoz használatos szerszámokat régebben egyes helyeken a pap megáldotta, de helyi hagyományoknak megfelelően sor kerülhetett egyes füvek megszentelésére is. A komolyabb fizikai erőkifejtést igénylő munkákból az asszonyok is kivették a részüket. Mint ismeretes, a várandós Szűzanya is felkeresi idősebb rokonát, aki szintén kiemelkedő prófétai sarjat hord a szíve alatt. Mindennapi tevékenységeinek egyre nehézkesebbé váló elvégzésében akar a segítségére lenni. 

A Világegyház ezt az ünnepet május 31-én üli meg. De miért ez az eltérés? A II. vatikáni zsinatot követő liturgikus reform után sor került az ünnepek liturgikus formuláinak felülvizsgálatára, hogy a jeles napok üdvtörténeti tartalma még inkább kifejezést nyerjen. Mivel Anyaszentegyházunk június 24-én főünneppel üli meg Keresztelő János születését, ezért némi disszonanciát eredményezett, hogy az újszülött előfutár megünneplése után bő egy héttel „visszatérünk” a magzati állapothoz, melyben János még mindig Erzsébet méhében ugrándozik. (Az evangélium erre éppen a görög skirtao szót használja, mely korábban akkor fordul elő, amikor Dávid király örömében liturgikus tánccal dicsőíti az Urat, akinek jelenlétére a Szövetség Ládája utal.) A városiasodó társadalom sajnos egyébként is egyre kevesebbet tud kezdeni a „sarlós” jelző korábbi népi tartalmával. Hová kerüljön tehát ez az ünnep? 

A fentebb mondottak miatt olyan időpontot kellett találni, amely megelőzi Keresztelő János születésének ünnepét, de mindenképpen Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe utáni, hiszen e nyár eleji ünnep evangéliumában már Isten Fia is magzatként van jelen Mária méhében. A nagyheti, húsvét-nyolcadi időszak nyilvánvalóan nem enged teret ilyen ünnepeknek.

Szent VI. Pál pápa 1974-ben a Szűzanya tiszteletéről szóló Marialis cultus kezdetű dokumentumával hathatósan védelmébe vette a valóban épületes, nagy múltú máriás népi jámborságokat, hangsúlyozva: nem szabad a liturgikus reform nevében és annak palástjával takarózva elfojtani a Szentlélek által a hívő és imádkozó nép szívében, hagyományában keletkezett imákat, gyakorlatokat, de azokat a mindenkor elsőbbséget élvező liturgiával értelmesen össze kell hangolni. A május hónap népi máriás jellegével a liturgia jóval kevesebbet tud kezdeni, mint például az apostolok alakjával. Ezt a hónapot általában nagyrészt még a húsvéti időszak fedi le. A fentebb jelzett dátum – figyelembe véve az említett időrendi korrekciót – végül is úgy lett megállapítva, hogy az Isten népe által litániával, rózsafüzérrel, zarándoklatokkal és egyéb máriás jámborsági gyakorlatokkal tarkított május hava annak zárónapján, 31-én ezzel a szép Szűzanya-ünneppel liturgikus-máriás színezetet is nyerjen. A liturgia különösen óv a túlzásoktól és eltévelyedésektől, mivel mindig a személyesen köztünk lévő Krisztust helyezi a figyelem középpontjába, még akkor is, ha az üdvtörténet olyan állomásának fényében ünneplünk, melyben édesanyja vagy a szentek hangsúlyosan jelen vannak.

A Szentszék azonban nemcsak merev előírásokat ad, hanem bizonyos esetekben rugalmasságról is tanúságot tesz. Tekintettel arra, hogy egyes területeken az ünnepnek kedvelt népi hagyományai vannak – számos templomot is e titulusra szenteltek, melyek hosszú idők óta megszokott ünnepe július 2-ra esik –, nem is beszélve a magyar népi vallásos nyelv igen kifejező, gazdag kincstáráról, mely ezt az ünnepet a „Sarlós Boldogasszony” névvel illeti, megalapozottnak tűnő kivételként engedélyezték, hogy nálunk és másutt megmaradhasson az eredeti dátum. 

A Világegyház azonban, mint mondtuk, Máriának Erzsébetnél tett látogatását – a visitatio jeles eseményét – a Szűzanyának szentelt tavaszi hónap végén ünnepli. Nem tette ezt másképp 2005-ben XVI. Benedek pápa sem. Róma akkori püspöke a következő mély gondolattal örvendeztette meg ezen a napon a vele imádkozókat a Vatikáni Kertekben lévő lourdes-i grottánál: 

Mária „fiatal leány, de nem fél, mert Isten van vele, benne. Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy az ő útja – és ezt az Eucharisztia évében különös örömmel emeljük ki – a történelem első »eucharisztikus körmenete« volt. Mint a testet öltött Isten élő tabernákuluma, Mária a Szövetség Szekrénye lett, akiben az Úr »meglátogatta és megváltotta az ő népét«. Jézus jelenléte a Szentlélekkel tölti be őt. Amikor belép Erzsébet házába, köszöntésében túlcsordul a kegyelem: János ugrándozik anyja méhében, mintegy felhívva a figyelmet annak eljövetelére, akit a jövőben hirdetnie kell Izraelben. Örvendeznek a fiak, örvendenek az anyák. Ez a Szentlélek örömével eltöltött találkozás a Magnificat énekében nyer kifejezést.” (A szerző saját fordítása; https://www.vatican.va/content/benedict xvi/it/speeches/2005/may/documents/hf_ben-xvi_spe_20050531_rosary-may.html)

Mária Krisztust, a testet öltött isteni Igét hordozza a szíve alatt. „Krisztus teste” – hangzik az Oltáriszentséget nyújtó áldoztató részéről is. Ugyanaz a test, de másfajta jelenléttel. Nem túlzás akkor „eucharisztikusnak” mondani Jézus magzati jelenlétét Mária méhében? Tény, hogy nem egy Szentostyát visz magával Mária, hanem az Istengyermeket, aki bizonyos értelemben még vele is „egy testet” alkot. De a testet öltött Igében – akárcsak az Oltáriszentségben – Krisztus valóságos isteni és emberi természete is jelen van! A leendő Áldozati Bárány pihen Mária méhében, aki saját testét és vérét adja majd áldozatul – és elővételezve az utolsó vacsorán tanítványainak is nyújtja –, amikor a világmegváltó keresztáldozatot bemutató Megváltóként feláldozza magát. Ebből is látszik: a Mária-ünnepek lényege és végső célja nem az Istenszülő túlzott kiemelése, hanem Krisztus, aki örök főpapként maga vezeti testének, az Egyháznak ünneplését. De az eucharisztikus jelző itt másképp is helytálló: mint tudjuk, az eucharisztia szó hálaadást jelent. A két asszony és gyermekeik örvendezése Isten iránti hálaadásban teljesedik ki, amint azt a történetet továbbolvasva tapasztalhatjuk Mária hálaéneke, a Magnificat szavaiban. 

Benedek pápa az akkor nem sokkal korábban az örökkévalóságba költözött Szent II. János Pál pápa által elkezdett Eucharisztia évét is említi, mely még javában tartott. Most, tizenhat évvel később Magyarországon másfajta eucharisztikus évet élünk, lélekben készülve a várva várt szeptemberi budapesti világtalálkozóra, amely a számos rendezvény mélyén szintén magára Krisztusra mutat. Valahányszor örvendezve körbevisszük az Oltáriszentséget – legyen az úrnapi, feltámadási körmenet vagy egy hasonló ünnepélyes és imádságos vonulás a kongresszusi héten –, jusson eszünkbe a történelem első eucharisztikus körmenete, melyben a Szűzanya volt Isten élő szentségháza! Legyünk mi is Máriához hasonlóan és az ő segítségével a köztünk és bennünk élő Krisztus hordozóivá, hogy mindenki felé közvetíthessük a bennünk élő Isten kegyelmét, sugározva a hozzá tartozás tiszta örömét!

Kép: Giotto di Bondone: Mária Látogatása Erzsébetnél (1315–20; Szent Ferenc-bazilika, Assisi)

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 27-i számában jelent meg.