Az ember világnézetet alkotó lény – Kuminetz Géza teológus előadása Pécsen

Nézőpont – 2019. május 26., vasárnap | 18:16

Május 22-én zárult a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi sorozatának tavaszi féléve. Az utolsó alkalmon Kuminetz Géza teológus, egyházjogász a teológiai erényekről beszélt.

A szemeszter tematikája alapján a négy sarkalatos erény után az utolsó alkalmon Kuminetz Géza teológiai erényekről szóló előadása hangzott el.

Udvardy György megyéspüspök összegezte a korábbi előadásokat, kiemelve a sarkalatos erények fontosságát, azok meghatározó jelentőségét mindennapi életünkre, egyéni és társadalmi vonatkozásait tekintve is.

Kuminetz Géza teológus előadásában a három isteni erényt és azok hatását, fontosságát mutatta be. Fodor Ákos Axióma című haikujával indította gondolatmenetét:

FODOR ÁKOS: AXIÓMA

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
– szüntelen – süllyed

Az idézettel rámutatott arra, hogy szükség van az erények állandó gyakorlására, máskülönben a személyiségünk elszegényedik. A hitek, remények és szeretetek mozgatják az embert. Előadása során többször idézett Halasy-Nagy József filozófus professzortól, az alany és tárgy, én és világ egymáshoz való viszonyának rendszeréről.

A világnézetünk gyökere, hogy milyen hitek, remények és szeretetek mozgatják az egyént. Az én, a tárgy és a gondolat találkozása egységet alkot. Az én és a tárgy összetartozik, az én csak a tárggyal szemben én, és a tárgy csak az énnel szemben tárgy. A világnézet az egészre irányul, nem részlettudás, hanem látásmód. A világnézet világalakításra szólít, fő gyökere a vallás mellett a világ és az életérzés. Kultúrát alkot, kijelöli az értelmes életvezetés irányát és határait. Az erények tanulás, cselekvés során alakulnak ki, céljuk, hogy megtanítsanak a valóságérzetre, amely a gondolkodást segíti. Ehhez pedig nem modern pedagógiára van szükség, hanem keresztény pedagógiára, mert az mindig korszerű – hangsúlyozta előadásában.

A teológus beszélt a cselekvési erények három kategóriájáról is. A fegyelmezési erények csoportjánál az erőkifejtés a domináló. A második a tiszteleti erények kategóriája, amelyek már nem külső hatás által alakulnak ki, hanem a belsőmből jönnek, érvényt akarok szerezni annak az erénynek, amiről korábban beláttam, hogy érték. Az énem részévé válik, erőforrásommá lesz. A harmadik lépcsőfokon a szeretet erénye áll, amely minden erényt egyesít.

Kuminetz Géza Szűcs Antal vallástipológiájának bemutatásával zárta előadását. E szerint vannak vallások, ahol az Isten a személyes valóság, Isten nagyobb, mint az ember. Vannak álvallások, valláspótlékok, abszolutóriumok és negatív vallások, amikor az ember annak szenteli minden erejét, hogy a vallást felszámolja. A négy sarkalatos erényt a teológiai erények triásza vezérli – zárta gondolatmenetét Kuminetz Géza.

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata ősztől folyatódik, a NEK 2020-ra való felkészülés jegyében.

A hanganyag (mp3) ITT meghallgatható. Videón ITT tekinthetik meg az előadást.

További képek az eseményről ITT.

Hanganyagot készítette: Visontai László

Forrás: Pécsi Egyházmegye

 Fotó: Firling Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria