Az Eucharisztia tisztelete 170/10j

A papi rendek feladásakor mondott misék szövegeiben, az újonnan felszentelt püspök által vezetett liturgia áldozás utáni könyörgésében olvassuk: „Kérünk, Urunk, tedd hatékonnyá bennünk irgalmad orvosságának teljességét, és kegyesen fejtsd ki bennünk, úgy gondoskodva rólunk, hogy mindenben a te kedvedben járhassunk.” A könyörgés szövege arra készteti a püspököt és a vele együtt imádkozó közösséget, hogy tudatosítsa magában: az Úr kiválasztott, de én magam is az Eucharisztia gyógyító kegyelmére szorulok.

Az Eucharisztia a kegyelmi gyógyítás teljességének hordozója. A tipológia szintjén ezen a ponton a püspök azonosulhat apostolelődje meghívásának történetével: „Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Azt mondta neki: Kövess engem! Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel? Jézus ezt válaszolta nekik: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.” (Lk 5,27–32) A béna meggyógyítása után Jézus ismét gyógyít, csak másként. Megpillantva Lévit, látja benne a követésére alkalmas embert. Lévi már régóta szabadulni akart addigi „hivatásától és életvitelétől”, ezért követte az Urat, és hálából lakomát adott tiszteletére: Barátom lettél, én pedig a barátoddá válhattam! (vö. Jn 15,15) Lévi megtérését megelőzte Jézus irgalmas pillantása, amelyben éppen az irgalmasság miatt látta Lévi szívének legfőbb vágyát. A püspök hivatása, hogy Krisztus szemével lásson, valamint a meghívó és gyógyító jó Pásztor szentségi képmása legyen az Egyházban. Ilyen értelemben az Eucharisztia, amely magában foglalja a gyógyítás, az egység és az életadó jelenlét ajándékát, az Egyház egész életének forrása, és ebből táplálkozik a püspök gyógyító küldetése is: „a halhatatlanság orvossága, ellenszer a halál ellen, hogy ne haljunk meg, hanem mindörökké éljünk Jézus Krisztusban” (Antiokhiai Szent Ignác levele az efezusiakhoz, XX,2.).

Az, hogy Isten kezdeményezője és beteljesítője a bennünk megkezdett műnek, egybecseng Szent Pál szavaival. Miután a Filippiben élő keresztényekhez írt levélben idézte az egyik legmélyebb Krisztus-himnuszt (vö. Fil 2,5–11), így folytatja: „Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben” (Fil 2,13–15).

A könyörgés szövegében szóhoz jut annak kifejezése is, hogy Isten nemcsak formál, hanem meg is erősít szolgálatában – ez tükröződik A kolosszeiekhez írt levélben: „Ezért mi is, attól a naptól kezdve, hogy ezt hallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy az ő akaratának az ismerete teljes legyen bennetek, minden lelki bölcsességgel és megértéssel együtt, és az Úrhoz méltóan éljetek, mindenben az ő tetszése szerint, hogy minden jócselekedetben gyümölcsöt hozzatok, és gyarapodjatok Isten ismeretében. Erősítsen meg titeket dicsőségének hatalmából minden erővel, hogy végig kitartsatok, és béketűrők legyetek.” (Kol 1,9–11)

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír