Az Eucharisztia ünneplése 126.

Nézőpont – 2022. június 5., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Jézus Krisztus megtestesülésében Isten meglátogatta az ő népét (vö. Gal 4,4–5; Mk 1,1.11; Lk 1,55.68). Szentlelke esküvel megerősített kiárasztása által velünk maradt (vö. Mt 28,20; ApCsel 1,8; 2,43–47; Lk 1,73; 24,53), és válaszul az Úr tanítására és életére való emlékezés gyanánt népe is nála maradt: „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.” (ApCsel 1,14; vö. Jn 1,39b) Illetve: „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban (…). Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.” (ApCsel 2,42.46–47)

Az Eucharisztia Isten látogatásának és könyörületességének szentsége (vö. Lk 1,78), amely egyúttal az egység jele, a szeretet köteléke, az egyetértés jelképe. Az Eucharisztia ünneplésében emlékezünk „Urunk, Jézus Krisztus oly nagy fenségére és oly kiváló szeretetére, aki szeretett lelkét a mi üdvösségünk váltságául és testét táplálékul adta nekünk.” (Trienti Zsinat, 13. ülés: Határozat a legszentebb Oltáriszentségről, 8. fejezet, DH 1649)

Az úrnapi körmenet során énekelt evangéliumi kantikum a fent elmondottak alapján mély eucharisztikus tanítással bír: „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. ” (Jn 6,51) Az imaórák liturgiájának reggeli dicséretében énekelt antifóna fényében Jézus Krisztus az éltető táplálék, aki az üdvösség Szarvaként megszabadít ellenségeinktől, kivezet a sötétségből, valamint a halál árnyékából, hogy félelemmentesen, szentségben és igazságban szolgáljunk neki. A kantikum antifónája, ahogyan a kantikum maga is, nemcsak azt tárja fel, hogy ki Jézus, hanem azt is, hogy milyen kegyelmi és egyúttal áldozati ajándékot ad nekünk (vö. Jn 4,10; Jel 21,6; Iz 53,5–6.12).

Fotó: Németh Péter/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria