Az Eucharisztia ünneplése 128.

Lukács, aki „mindennek elejétől fogva gondosan” (vö. Lk 1,3) a végére járt, minthogy görög műveltséggel bírt, és görög ajkú közösség számára szerkesztette evangéliumát, az Ószövetségi Szentírás görög nyelvű, úgynevezett hetvenes fordítását használta fel a Magnificat lejegyzéséhez és közléséhez, de igyekezett lefordítani a semitizmusokat is. A szerző olyan közegben talált rá az élő szövegre, amely szoros kapcsolatban állt Máriával, így a gyűjtés nagy valószínűséggel palesztin területen élő keresztény közösségben történhetett.

Magasztalja az én lelkem az Urat! – a görög nyelvű szöveg első szava a megalünó, amelynek jelentése: nagyít, felnagyít. Az Újszövetségi Szentírás héber nyelvű fordításában talán a hilél et (magasztal) igei forma is megfelelő lenne, ennek ellenére a romama^h et (felemel, emel) igét használják.

Az ószövetségi párhuzamok közül, amelyek hatással lehettek a kantikum kialakulására és lejegyzésére, egyrészt a 34. zsoltár említendő – „Az Úrban dicsekszik lelkem (héb. bajahvé tithalél nafsi), hallják meg a szelídek és örvendezzenek” (Zsolt 34,3; vö. 2Sám 7,18) –, de legfőképpen Hanna énekének sorai: „Ujjongóvá vált az én szívem az Úrban (héb. alac libí bajahvé; gör. esztereóté hé kardía mu en küriu), Istenem révén felemelkedett a szarvam.” (1Sám 2,1)

Mária egyes szám harmadik személyben énekel lelkének Istent magasztaló öröméről. Lelkének életerejével (héb. nefes, gör. pszüché) átadja magát Istennek, aki élőlénnyé teszi az embert, mert ő az élet forrása. Ilyen értelemben Mária ujjongásában egész testi valója, érzései, érzékelése részt vesz. A magasba emelkedett lélek valójában Mária önátadó imádsága.

Hasonlóképpen fogalmaz Asti-i Brúnó: „A lelkem, az eszem, erőm, minden értelmem, lelkiismeretem áldja az Urat, dicsérje, áldja és hirdesse. Az is magasztalja az Urat, akinek a jóságában az Urat kell magasztalni és dicsérni. Így dicsérjük ugyanis a tanítványokban a mestert, műveiben a művészt.” (KR 15., 220. o.) De Luther Márton is ennek megfelelően fűz magyarázatot Mária hálaénekéhez: „Nem a magam ura vagyok, hanem felemeltetem lélekben. Nem én emelkedem Isten dicséretére” (LVM 5, 220.).

Az eucharisztikus lelkiség szempontjából fontosak számunkra Mária ujjongó megnyilvánulása és szavai, melyek akkor hangzottak el, miközben szívében az élet forrását hordozva meglátogatta idős rokonát, Erzsébetet.

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír