Az Eucharisztia ünneplése 134. (1. rész)

Nézőpont – 2022. augusztus 7., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Ledöntötte a hatalmasokat trónjaikról és felmagasztalta az alázatosakat; – az Úr múltbéli nagy tettei a születendő Gyermekben nyerik el teljességüket. A szívük gondolkodásában kevélyek azok a hatalmasok, akik elnyomják az alázatosakat (héb anavim; gör. tapeinoi). Mária hálaénekének ez a sora a következőképpen tér vissza Jézus tanításában: „Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják” (Lk 14,11; vö. Mt 23,14). Ugyanakkor megjegyezzük, hogy ez a szólás nem teljesen egyedülálló, hiszen más szakaszokban is olvasunk a Jézus által megkívánt alázatos magatartásról (vö. Mk 10,37; Mt 20,21), de a rabbinikus tanításban is: „Aki a Tóra szavai fölébe magasztalja önnönmagát, megaláztatik (Isten és mennyei udvara által), aki pedig megalázza magát a Tóráért, azt végül felmagasztalják!” (Rabbi Nathan A11)

Éppen ez a gondolatiság támasztja alá azt a felismerést, hogy miként Mária hálaadó énekének előző szakasza, úgy ez a sor is eszkatologikus jellegű tartalommal bír. Emellett viszont az is világossá válik, hogy Lukács közlésében nemcsak vallási kategóriákkal találkozunk, hanem a szövetségi alapokon nyugvó szociális kötelezettségekkel, amelyek a jelenben köteleznek. A gör. dünásztisz (hatalmas) fogalom ebben az esetben nem csupán a végrehajtási erővel és hatalommal rendelkező embert jelenti, hanem azt, aki kevélysége révén elpártolt Istentől, és ezért a hatalmával visszaél a gyengébbek kárára (vö. Iz 14,13–14; Ez 28,2; 2Tessz 2,4): „Az ember gőgjének kezdete az elpártolás Istentől, amikor a szíve elfordul Alkotójától. Minden bűn kezdete ugyanis a kevélység, aki ragaszkodik hozzá, betelik átokkal, végül pedig elvész általa. Ezért tette Isten becstelenné a gonoszok gyülekezetét, és rontotta meg őket végképpen. Felforgatta Isten a dölyfös fejedelmek trónját, s a megalázottakat ültette helyükre.” (Sir 10,14–17; vö. Péld 3,34; Zsolt 147,6; Jób 5,11; 12,16–25) 

Az ének szavainak hátterében nemcsak a bölcsességi irodalom tanítását, hanem prófétai szózatot is felfedezünk: „Az alacsony a magasba kerül, és a magas a mélybe. Rommá, rommá, rommá teszem, és ez nem lesz többé, míg el nem jön. Az, akit megillet az uralom, és neki nem adom.” (Ez 21,31)

Mindezek nyomán megfontolandók Jakab szavai: „Az alacsony sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy Isten felmagasztalta, a gazdag viszont azzal, hogy megalázta, mert el fog tűnni, mint a fű virága.” (Jak 1,9–10)

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria