Az Eucharisztia ünneplése 52.

Végső vacsora estelén, a testvérekkel étkezéshez leheveredvén, megtartván a törvényt teljességgel, törvényes étkekben, a tizenkettő csoportjának, étekként adta önmagát saját kezeivel. 

A Pange lingua himnusz harmadik versszakával Szent Tamás a húsvéti vacsora termébe visz bennünket. A pászkalakomát, amit a zsidóság széderestének nevez, a skolasztikus teológus végső vacsorának mondja, amelyen Jézus a szokásnak megfelelően megtartotta a szertartást (Kiv 12,2–28), s az előírt ételek közül a kovásztalan kenyérben és a borban önmagát adta tanítványainak, akiket Tamás a tizenkettő csoportjának és Jézus testvéreinek nevez.

Miként a Lauda Sion Salvatorem kezdetű szekvencia kilencedik versszakánál, úgy a jelen versszakban is az ST III, a73q5 a teológiai háttér. Az Úr a tanítványaival elköltött utolsó vacsoráján alapította az Eucharisztia szentségét. Ez a vacsora lett földi nyilvános működésének (processus) záróakkordja. Elsősorban úgy adta magát a kenyér és a bor színe alatt, mint szentséget, még mielőtt ebből a világból eltávozott volna. Másodsorban pedig úgy, mint szenvedésének üdvösséget adó emlékezetét, mégpedig abban az értelemben, ahogyan ezt Szent Pál írja a rómaiakhoz írt levelében: „akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által” (Róm 3,25). Ennyiben Krisztus a kenyérben és a borban mint a húsvét áldozati báránya adta magát tanítványai kezébe, s ezzel szívükbe és emlékezetükbe véste az Eucharisztia titkát, éppen azáltal, hogy az ószövetségi megemlékezés szertartásába ágyazta a szentség alapítását, így adva meg húsvét és az új húsvéti lakoma értelmét.

Ebből adódóan érthetővé válik: Jézus arról is rendelkezett, hogy emlékezetét a későbbi korokban a kenyér és a bor eucharisztikus lakomájával üljék, hogy ezáltal minden őbenne hívő ember részesüljön Krisztus testében és vérében.

Magyar Kurír