Az Eucharisztia ünneplése 84.

Az úrnapi, de általában az eucharisztikus körmenet egyik tétele a Te Deum laudamus kezdetű himnusz, amely műfaji szempontból a doxológiák közé tartozik. Így a Dicsőség az Atyának kezdetű dicsőítés a doxologia minor, a Dicsőség a magasságban Istennek kezdetű himnusz a doxologia maior, a Téged, Isten, dicsérünk pedig a doxologia maxima. 

Szerzője valójában ismeretlen, annak ellenére, hogy a hagyományos nézet szerint költője Szent Ambrus püspök, ezért is nevezik ambrusi himnusznak (Hymnus Ambrosianus). A XIX. századi kutatások – ilyen Germain Morin OSBfelvetése – igyekeztek rámutatni arra, hogy a himnusz költője Szent Nicetasz (335–414 körül) remesianai (ma Bela-Palanka, Szerbia) püspök. Megjegyezzük, hogy Szent Nicetasz püspök liturgikus megemlékezése Nolai Szent Paulinusz emléknapján, június 22-én van.

A XX. században Nicetasz szerzőségét némileg kétségbe vonták, mivel a himnusz szövegében szoros kapcsolatot vélnek felfedezni egy húsvétra írt eucharisztikus imával, illetve kimutatható a himnusz és a keleti egyházak esti himnuszai közötti irodalmi és szerkezeti párhuzam. Annyi bizonyos, hogy a VI. században a himnusz része volt a Bencés Himnárium gyűjteménynek, viszont a X. századi himnáriumok nagy részében nem szerepelt, de újból feltűnt a XII. századi liturgikus könyvekben. A himnusz szövegének számunkra ismert legkorábbi formáját az ír Bangor Antiphonale őrzi (ma a milánói Ambrozián Könyvtár tulajdona), továbbá a VIII. századi, úgynevezett Frank Himnáriumból ismert változata jutott el napjainkig (Vatican, Reg. lat. 11, fol 230v) az ambrozián és a mozarab változatok mellett. Népnyelvű fordításai a IX. századból ismeretesek számunkra. 

Irodalmi formája szerint huszonkilenc különböző hosszúságú prózai versből áll. Szerkezeti felépítésében közel áll a Dicsőség a magasságban Istennek kezdetű himnuszhoz. Felépítésére nézve Radó Polikárp OSB három részt különböztet meg: 1. az Egyház korai évszázadai „Te Deum laudamus (…) sancta confitetur Ecclesia és a záródoxológia Patrem immensae maiestatis kezdettel; 2. az Egyház aranykorszaka Tu rex gloriae, Christe (…) Aeterna fac (…) résszel; 3. az Egyház a népek vándorlásának idején Salvum fac populum (…) In te, Domine, speravi résszel.

Ezt a himnuszt énekli az Egyház minden vasár- és ünnepnapon olvasmányos imaórájának és vigíliás ünnepléssel egybekötött zsolozsmájának végén. Éneklése elmarad, amennyiben karácsony ünnepének olvasmányos imaóráját az ősi szokás szerint összekapcsolják az éjszakai szentmisével (ez az egyedüli alkalom, amikor az olvasmányos imaóra és a szentmise összekapcsolható), valamint nagyböjtben. Éneklik a püspökszentelés alkalmával, amikor áldásában részesíti a népet a fölszentelt; az apátok és az apátnők benedikálási szentmiséinek végén; szinódus vagy zsinat zárómiséjén. Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki a templomban vagy a kápolnában áhítattal részt vesz a Te Deum ünnepélyes éneklésében vagy elmondásában az év utolsó napján, mégpedig hálaadásul az esztendőben kapott jótéteményekért.

Fotó: Németh Péter/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír