Az Eucharisztia ünneplése 95 (2. rész)

Az Egyház szentségének forrása alapítójának szent és megszentelő jelenléte. Az Egyház szentségének célja, missziós küldetése is van: „Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen.” (Ef 5,25–27) 

Ezt a szentségi célt az Egyház a Te Deum laudamus himnusz elemzése során legutóbb már említett, megdicsőült tagjai jelentik számunkra: apostolok, próféták, mártírok. Megerősítenek bennünket a tanúságtétel útján. Midőn a himnusz szerzője az Egyház szentségéről elmélkedik, elsősorban a szentségre törekvőkre gondol – ahogyan Szent Ágostonnál is látjuk ezt –, de nem vonatkoztathat el a földön zarándokló Egyház tagjainak gyarlóságaitól sem, ahogyan ezt Órigenész is írta. Szent Ágoston ugyanis a Máté-evangélium egy szakaszára hivatkozva corpus permixtumként (vegyes test) tekint az Egyházra: „Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. (…) A szolgák erre megkérdezték tőle: »Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?« Ő azonban azt felelte: »Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba. «” (Mt 13,25–26.30) 

Éppen ebből adódóan a himnusz szövegét bizonyos szempontból olvashatjuk az Egyház eszkatologikus gondolkodásának oldaláról is: „Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.” (Mt 24,10–14)

Az Egyház eszkatologikus gondolkodása sohasem mentes a realizmustól. Ennek Szent Pál is hangot adott: „Mert amikor Makedóniába érkeztünk, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem mindenféle szorongatást szenvedtünk: kívül harcok, belül félelem.” (2Kor 7,5) „Gyakran voltam úton, veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között, veszélyben saját népem körében, veszélyben a nemzetek között, veszélyben városban, veszélyben pusztaságban, veszélyben tengeren, veszélyben hamis testvérek között.” (2Kor 11,26; vö. 11,13) 

Ágoston a realizmus talaján állva ezekkel a szavakkal magyarázza Máté evangéliumának sorait: „Azoknál a népeknél tehát, ahol még nincs egyház, kell, hogy legyen Egyház, de nem azért, hogy minden ott élő higgyen. Hiszen akkor miképpen teljesedne be az, hogy minden nemzet számára gyűlöletesek lesztek az én nevem miatt, hanem hogy minden népben legyen olyan, aki gyűlöl és akit gyűlölnek. Az apostolok tehát nem fejezték be az igehirdetést. (…) Amit pedig az Apostol mond: hangjuk elhatott az egész földkerekségre, noha múlt időben áll, mégsem akarja azt mondani, ami már megtörtént és bekövetkezett, hanem azt, ami a jövendőben következik be.” (Aurelius Augustinus, Epistula ad Hesychium, 80.)

Magyar Kurír