Az Eucharisztia ünneplése 95. (3. rész)

Az Egyház szentsége az alapítóját követő közösség tevékenysége az idők végezetéig.

Jézus „azután egy másik példabeszédet mondott nekik: »Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.«” (Mt 13,33) Az Üdvözítő, aki azáltal, hogy testet öltött, valóságosan testközelbe hozta Isten országát és a Nevet, amely a mózesi szövetségtől kezdődően visszavonhatatlanul elkötelezte magát népével, célt is adott népének: „Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok!« És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben higgyetek és reméljetek.” (1Pét 1,13–21; vö. Lev 19,2)

Krisztusban az Isten úgy lépett közösségre a világgal, mint kovász a tésztával, és titokzatos Testének ugyanez a hivatása: ő, aki azért jött, hogy megmentse a bűnöst, bűnné, sőt átokká lett (vö. Lk 23,39–43; 2Kor 5,21; Gal 3,13).

Az Eucharisztia és az Egyház szentségi missziója összefonódik abban a jézusi magatartásban, amelynek során ő asztalközösséget vállalt a bűnösökkel (vö. Lk 5,29–32). Vagyis az Egyház szentsége eucharisztikus kereszthordozás, amely Joseph Ratzinger szavaival élve „nem elkülönülés, hanem egység, nem ítélet, hanem üdvözítő szeretet (…), olyan szeretet, mely nem tartja távol magát érintetlenül tiszta előkelőségében, hanem elvegyül e világ szennyében, csak azért, hogy azt legyőzhesse”. (Joseph Ratzinger, A keresztény hit, Bécs 1983. 208. old.)

Magyar Kurír