Az Eucharisztia ünneplése 93. (1. rész)

Nézőpont – 2020. augusztus 23., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Téged a próféták dicséretes száma… 

A próféta (görögül prophétész: jós, a jóslat értelmezője a görög és a hellenista világban; szó szerinti értelemben: aki más helyett szól) a héber nabi kifejezésnek megfelelően olyan, Isten által meghívott szószóló, aki elragadtatásában (vö. 1Sám 10,5) Isten szavait közvetíti a nép számára. Ő az isteni és a társadalmi igazság szószólója, és mint ilyen, nem a görög szó értelmében vett jós, hanem elsősorban Isten embere. A mantisz görög kifejezés azt a személyt jelöli, aki sugalmazás folytán szól, noha leginkább jósként. Jóllehet a királyok mind Izraelben, mind pedig Júdában alkalmaztak hivatásos prófétákat, akik prófétaiskolákat is vezettek (a prófétanövendékeket prófétafiaknak nevezték), a prófétaságot elsősorban karizmatikus adománynak tekinti a zsidóság és a kereszténység is. A zsidóság felfogásában a prófétai kor Mózessel kezdődik és Malakiással zárul. A zsidóság szó szerinti értelemben nem tekinti prófétának Dánielt; őt az apokaliptikus irodalom egyik szerzőjének tartják, Jónás könyvét pedig teológiai kiegészítőnek Jeremiás írásaihoz.

A királyság korai szakaszában a jelentős próféták körül tanítványi körök csoportosultak, ahogy Sámuel és Illés (vö. 1Sám 10,5; 1Kir 18,4) esetében is. Voltak, akik valamely szentély mellett teljesítettek szolgálatot, mint Habakuk, Náhum vagy Joel. Sámuel is ide sorolható, aki egyszerre volt látnok, bíra és a szentély őre. Mózest követve a próféták sorát Sámuel, Nátán (2Sám 7,12)és Gád (1Sám 22,5) követi. A királyságok idején Achija, Semaja, Jehu – Hanani fia –, egy meg nem nevezett próféta, Illés és Elizeus működött. A Krisztus előtti VIII. században megjelentek az úgynevezett írópróféták, akiknek sorát Ámosz nyitja meg. Őt követi Ózeás, Mikeás, az izajási irodalom első szerzője (Iz 1–39), Szofoniás és Jeremiás, valamint Náhum és Habakuk. Itt említjük meg Jeremiás tanítványát, Bárukot is. E próféták megkülönböztető jegye, hogy Isten szava ragadja ki őket megszokott életállapotukból, és szólítja küldetésük betöltésére. A fogság idején lép fel Ezekiel, Izajás könyve 40–55. fejezetének írója. A perzsa kor prófétái: Aggeus, Zakariás (Zak 1–8); Malakiás, Joel, Zakariás (Zak 9–14) és Izajás könyve 56–66. fejezetének írója; Abdiás, Jónás tanító elbeszélésének és Dániel apokaliptikus bölcsességi művének írója.

A próféták tanítása átfogta az élet minden területét, figyelmük kiterjedt a vallási, az erkölcsi, a társadalmi és a politikai kérdésekre is. Ők voltak az Úr, az egy Isten prófétái, a belé vetett hit őrzői és gondozói. Sokszor léptek fel a királyság intézményének gondatlan és bűnös képviselőivel szemben, akik semmibe vették az ősi törzsi és szövetségi rendszeren alapuló vallási, erkölcsi és társadalmi értékeket. A kánaánita vallási gyakorlattal szemben mint a nemzeti tudat és a szövetségi egység alapját védelmezték a szövetségi kultusz és a törvény tisztaságát. Működésük az aktuális történelmi helyzetnek megfelelő, azt értékelő és következményeit felmutató jelleget mutatott. Mégis kiemelkedő fontosságú, mivel szavaikban a Lélek szólott Krisztusról. Ez mutatkozik meg Jeruzsálemi Kürillosz (348) katekézisében is „az egy Szentlélekben, aki vigasztaló, aki beszélt a próféták által” (DH 41), de Szalamiszi Szent Epiphaniosz (374) hitvallásában is (DH 42.44). Ezt vallja Pseudo (?)-Athanasziosz (DH 46) és az örmény hitvallás (DH 48).

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria