Az Istentől kapott ajándék kötelez bennünket – Mohos Gábor püspök a NEK tapasztalatairól

– Ön szerint sikeres volt a NEK?

– A siker egy viszonylagos fogalom, ám azt elmondhatjuk, hogy mind a lelki, mind a gyakorlati dimenziót tekintve eredményes rendezvényen vagyunk túl. Akár a szervezők, akár a résztvevők oldaláról is nézzük, végül minden várakozást felülmúlt mindaz, amit megélhettünk. Sok külföldi előadó jött el, számos kiemelt vendégünk volt, tőlük is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nem csak azokat érintette meg ez az esemény, akik jelen voltak, azok is sok kegyelemről számoltak be, akik televízión keresztül vagy az internet segítségével kapcsolódtak be a programokba. Igyekeztünk tekintettel lenni a vendégeinkre, több nyelven is elérhetővé tettük a különféle eseményeket.

Közös tapasztalatunk volt, hogy ezen a héten csodálatos módon élhettük meg az egységet, legyen szó akár hívőkről és nem hívőkről, vagy más vallási közösségekről. Az egész hét sajátos titka, hogy a Jóisten egészen különleges módon áldotta meg ezt az eseménysorozatot. Gondoljunk csak arra, hogy milyen szép idő volt, nemcsak a hét során, hanem azt megelőzően is, ami a különféle építkezési munkálatok miatt sem volt mellékes. Biztos, hogy valamiképp szerepe volt ebben annak is, hogy sokan és sokat imádkoztak a kongresszus sikeréért, például a szentmisék végén elmondott imákkal vagy a világméretű szentségimádások alkalmával.

Nagyon sok ember vett részt a kongresszus szervezésében és lebonyolításában. Az ő áldozatos munkájuk nélkül ez nem jöhetett volna létre. Sokan dolgoztak a közös célért, még erejükön felül is. Ezt az áldozatos munkát a Jóisten is megáldotta, ezért is lehetett a kongresszus ilyen felemelő.

– Hányan vettek részt a különféle rendezvényeken?

– A járványhelyzet miatt a távoli országokból kevesebben, elsősorban előadók és kisebb közösségek jöttek el, viszont sokan kapcsolódtak be a világhálón, illetve a televíziós közvetítéseken keresztül. A Hungexpón szinte mindennap telt ház volt, a családi napon is nagyon sokan voltak, az eucharisztikus meneten és a Statio Orbis szentmisén is tömegek vettek részt.

– A várakozásokkal ellentétben nagyon sok fiatal vett részt a programokon. Hogyan lehetne kiaknázni ezt a lelkipásztorkodásban?

– Ez mindenképpen reményt keltő, különösen a nyitó szentmisén, a Forrásponton és a családi napon volt jelen sok fiatal. Mindez azt jelenti, hogy

az Egyház képes megfogalmazni az üzenetét úgy, hogy az a fiatalok számára is vonzó legyen. A mi üzenetünk, az evangélium, amit Jézus hozott el, örök érvényű.

Ahogyan Szent II. János Pál pápa fogalmaz, Isten „fiatal”, mert Ő maga az Élet, a kreativitás, az állandó megújulás. Ha ezt sikerül megjelenítenünk, az mindenképpen vonzó lesz a fiatalok számára.

– A Hungexpón sokszínű előadásokat hallhattak az érdeklődők. Mit tanulhattak azok, akik eljöttek ezekre az alkalmakra?

– Itt is megmutatkozott az Egyház titka. Az a sokszínűség, amit itt látni és hallani lehetett, az Egyház egyetemességét mutatja. Ezeken az előadásokon mindenki hallhatott olyat, ami neki szól. Az itt megmutatkozó gazdagságnak az ad külön mélységet, hogy éppen egy világjárvány időszakában vagyunk. Egészen eltérő stílusú, a társadalomban különféle szerepet betöltő emberek szólaltak meg, akiket összeköt az Istenbe vetett bizalom, a hit, amit mindenki a maga életkörülményei között él meg. Ezt hangsúlyozta Szent Pál, amikor azt írta: „A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz.” (1Kor 12,4) Ferenc pápa mondta, hogy a Szentlélek képes a sokszínűségből olyan harmóniát teremteni, ami a különbözőségek ellenére csodálatos egységgé olvad ösze. Ezeken az előadásokon ez a sokszínű harmónia mutatkozott meg.

– Lélekemelő tapasztalatban, élményben lehetett része annak, aki részt vett a gyertyás, eucharisztikus körmeneten. Ön hogyan értékeli ezt a különleges eseményt?

– Isten valóságosan itt van közöttünk, ezen az alkalmon pedig ezt különösen is megtapasztalhattuk. Istent ünnepeltük, aki jelen van az Oltáriszentségben, aki kiárasztja ránk szeretetét és áldó kegyelmét. Jézus szavait komolyan kell vennünk: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a körmeneten nagyon sokan voltunk, és maga Jézus is ott volt velünk. Ha az Ő jelenlétét már három ember érezheti, ez sok ember esetében még mélyebben megtapasztalható. Arra törekedtünk, hogy Jézus legyen a középpontban, ezt segítették az elmélkedések, az énekek is, melyeket úgy állítottunk össze, hogy mindenki találhasson benne olyat, ami megszólítja.

– Ön közvetlenül a rendezvény előtt úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa „látogatásának kegyelmi adományait azok fogják tudni felismerni és befogadni, akik nyitott szívvel fordulnak felé”. A Statio Orbis szentmisén a Kodály köröndig ért a tömeg, nagyon sok ember érezte úgy, hogy itt valami rendkívüli történik. Ön mit gondol erről?

– Ferenc pápa nagyon atyai módon volt jelen közöttünk. De azt is elmondhatjuk, hogy mi vágyunk is arra az atyai megnyilvánulásra, mellyel Szent Péter apostol utódja hozzánk fordul; szükségünk van a bátorítására, megerősítő szavaira. Vasárnap mindezt meg is kaptuk. De ő is szívesen volt közöttünk, hiszen egy hosszú, járvány okozta elzártság után ismét hívek sokaságával találkozhatott. A régiónkra jellemző, hogy hagyományosan tiszteljük a pápa személyét, a Szentatya ezt a nagyrabecsülést most is megtapasztalhatta.

– A NEK minden érdeklődő hívőt megmozgatott. Hogyan lehet ezt a lendületet továbbvinni?

– Az előkészületi években sokat imádkoztunk azért, hogy ez az esemény a lelki megújulást szolgálja. Isten komolyabban veszi a kérésünket, mint azt mi sokszor gondoljuk. Az az ajándék, amit Istentől kaptunk, kötelez bennünket. Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljünk azokkal a talentumokkal, amiket Istentől a kongresszus alatt kaptunk. Meg kell találnunk azokat a formákat, melyek segítségével az Istentől felénk áradó szeretetet tovább tudjuk sugározni mások számára. Ez persze elköteleződést is jelent. A kongresszus egyik titka az imaháttér volt, vagyis az első és legfontosabb, hogy ezt az imádságos lelkületet tovább is vigyük, hogy a hitünk a mindennapi imából táplálkozzon. Ebben kiemelt helye van a szentmisének, valamint a szentségimádásnak.

– Az egyes plébániák miként tudják kamatoztatni a NEK gyümölcseit?

– A kongresszus nem a semmiből jött, nem előzmény nélküli. Az előkészületi éveket egyfajta missziós lelkület jellemezte, a plébániáknak ezt kell folytatniuk és a maguk közösségi életére alkalmazniuk. Ehhez szükség van egyfajta nyitottságra, vagyis a közösségeknek befogadónak kell lenniük.

A kongresszus arra mutatott rá, hogy az Egyház nem egy zárt társaság, hiszen Isten mindenkit szeret, mindenkit a gyermekének tekint, mindenkit meghívott az üdvösségre. Ugyanakkor fontos az is, hogy megőrizzük a hitünk tisztaságát.

Természetesen jó, ha többen vagyunk, de nem kizárólag és nem is elsősorban a létszám a fontos, nekünk azt az evangéliumot kell továbbadnunk, melyet Jézus ránk bízott. Feladatunk az is, hogy a kongresszuson megtapasztalt kegyelmekből merítve képesek legyünk hatással lenni szűkebb és tágabb környezetünkre, így az egész társadalomra is. Ha a kongresszus jelmondatát – „Minden forrásom belőled fakad” – továbbértelmezzük, akkor azt láthatjuk, hogy most érezzük a forrás erejét, közvetlenül megtapasztalhatjuk a frissességét és a tisztaságát. Ez az áradat később szétterül, szelídül, de ereje nem törik meg, sőt, még ellenállhatatlanabb lesz.

– Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek október elsejével önt nevezte ki a budapesti Szent István-bazilika plébánosává. Hogyan tekint új feladata elé?

– Hálás vagyok Horváth Zoltán atyának, aki Snell György püspök halála után a Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia mellett a bazilika lelkipásztori feladatait is ellátta. Nagy várakozással tekintek az előttem álló feladatok elé, már csak azért is, mert a Szent István-bazilika székesegyház, közéleti és kulturális szerepe is van, mindebből olyan sajátos feladatok is adódnak, melyek más plébániákon nincsenek. De azt is várom, hogy találkozzam a bazilika közösségével, megismerjem az ottani közösségi és hitéletet, hagyományokat.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír