Az önmagát „átfordító” Szent Jeromos bibliafordítása – Vértesaljai László SJ jegyzete

Egészen vadregényes Leonardo da Vinci Szent Jeromos-képének története, ahogy Pietro D’Archiardi muzeológus, a Pinacoteca Vaticana (Vatikáni Képtár) első igazgatója egykor elmondta. A minden kétséget kizáróan a reneszánsz mesternek tulajdonított és befejezetlen fatáblakép (103 × 75 cm) Angelica Kauffmann birtokában volt, majd elveszett. A képet két darabban találták meg: egyik részét egy római ószeres lócafedélként használta, míg a másik részére egy cipész tette a lábát, minthogy az kedves sámlijának fedőlapja volt. Joseph Fesch bíboros szerezte meg a két darabot, majd miután restauráltatta, megmutatta IX. Piusz pápának, aki 1845-ben 2500 frankért megvette tőle a Vatikáni Képtár számára, ahol most is látható. A firenzei Uffiziben őrzött, hasonlóan befejezetlen Háromkirályok imádása című képpel együtt keletkezése Leonardo (1452–1519) firenzei alkotó szakaszának végére esik. Mindkettő a mester jól ismert sfumato (árnyalt) technikájával készült.

A képen Szent Jeromos pusztában élő remeteként jelenik meg. Aszott testét rongyos lepel fedi, ahogy egy fantáziadús „leonardói” szikla előtt ül. Jobb kezében követ szorongat, mellyel a mellét veri a bűnbánók gesztusával, önmagára visszahajló baljával pedig jelzi: „Én, igen, én, bűnös vagyok!” Inas nyakkal csontos arcát fölemeli a még meg nem festett feszületre, melynek Krisztusa az ő beszélgetőtársa. Őt nézi, Őt szemléli naphosszat és Őt látja, aki számára – ahogy írta róla korábban – a „Szentírás foglalata”.

Jeromos (347–420) éretten, korai öregkorában érkezett Rómából Betlehembe, hogy Damazusz pápa megbízásából a Bibliát héberből latinra fordítsa. Rendkívül intelligens, teológiailag fölötte pallérozott, csak nagyon heves természetű volt. Mielőtt Isten Szavához nyúlna, önmagát kellett megszelídítenie azért, hogy latinul és méltó módon szóvá tehesse azt, aki magáról elmondta: „Tanuljatok tőle, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”

Ez a pusztai remeteség a bibliafordítás előiskolája. A remete előtt heverő hajlékony testű oroszlán már nem annyira a puszta szimbóluma, hanem a domesztikált, az aszkézis megedzette és megszelídítette Jeromosé. Vaksi szemei, mint egy öreg Simeoné már látnak, öreg fülei, mint egykor a Keresztelőéi, készek arra, hogy meghallják, ha fölharsan a Vox clamantis, a Kiáltó hangja.

Amikor bibliafordítása elkészült a latin egyház számára, az elterjedt; a Vulgata nevet kapta, s szolgált hűséggel 1600 éven át. Nem elég felütni a Bibliát, előtte és az olvasás alatt is magunkat kell nyitogatni…

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír