Egy Down-szindrómás gyermekeket nevelő anyuka nyílt levele: A társadalom ismét megfeledkezik rólunk

Nézőpont – 2020. július 22., szerda | 11:22

A belga Cathobel.be katolikus portál július 10-én tette közzé egy családanya levelét. Mindkét gyermeke értelmi fogyatékkal él, a maszkviselés sajátos gondok elé állítja őket. Sorait olvasva a mindennapok olyan oldala tárul elénk, amely talán elkerülte figyelmünket. A háttér megértéséhez két adat: Belgiumban július közepéig 62 781 megbetegedés történt, és 9787 fő hunyt el koronavírus miatt.

„Két értelmi fogyatékkal élő (Down-szindrómás) fiatal édesanyja vagyok. Ők nem tudnak maszkot viselni. Az egyik esetében a kicsorgó nyál minden ötödik percben teljesen átitatja az anyagot, a másik pszichológiai okok miatt nem képes tolerálni a maszkot: képtelen megérteni és elfogadni a szabályt. Testvérem szintén Down-szindrómás, súlyosan fogyatékos. Nem viseli el a maszkot, s azonnal letépi magáról, mihelyst megpróbáljuk neki feltenni.

Gyakorló keresztények vagyunk, rendszeresen járunk a vasárnapi misékre. A templom, ahova menni szoktunk, tárt karokkal fogadott mindannyiunkat, sőt fiunk segédkezett is. Ő mellesleg teljesen irányt vesztett lett azóta, hogy a rendelkezések miatt nem szolgálhat a misén. Én magam, annak ellenére, hogy nyitva vannak templomaink,

nem merek testvéremmel együtt istentiszteletre menni, mivel látom a félelmet a résztvevők szemében. Most, a kötelező maszkviselés következtében »persona non grata« lettünk.

Természetesen senki sem hiszi el, amikor azt mondom, hogy súlyosan fogyatékos testvérem a maga módján kéri, hogy menjünk misére, s boldog ott. Senki sem hiszi el, hogy sétáink során szeret minden nyitott templomba betérni. Kedvesen azt mondták nekünk, hogy maradjunk otthon, mert ez az ő szempontjukból bölcsebb.

Mi, a fogyatékkal élő személyek családtagjai a korlátozások idején kétszeresen éltük át a bezártságot. S oly kevéssé hallgattak meg bennünket. A média rendkívül ritkán szólt családjaink és intézményeink helyzetéről. Számos tanúságtétel került fel a www.inclusion.be oldalára a Rólunk szól, beszéljünk róla! rovatba, de egyetlen cikk sem született a sajtóban.

Ennek ellenére a gondozók, a specializált intézmények szakemberei szintén hősök, akiket esténként 20 órakor meg kellett volna tapsolni. 

Ismét nagy szomorúsággal állapítom meg, a társadalom megfeledkezik rólunk.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Cathobel.be; Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria