Ekkora erőt még sosem adott a Máltai Szeretetszolgálat kabátja – A szociális munka egy napja Pécsett

Jelenleg a legtöbbet autóban, vezetés közben lehet beszélgetni a máltai munkatársakkal, ezért kísérte végig a pécsi régióközpont kollégáinak egy napját Parák Eszter és Kovács Bence, hogy megmutathassák, mit jelentenek a változások a gyakorlatban. A riport – melynek szerkesztett változatát adjuk közre – két részben jelent meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján.

Bezártuk a kapukat, de új utakat nyitottunk egymás felé – így összegzi a működésükben bekövetkezett változásokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának ügyvezetője, Jónás Gergely, amikor reggel Pécsett, a Janus Pannonius utcai régióközpont ajtajában találkozunk, hogy útnak indítson minket kollégáival. A koronavírus-járvány elleni védekezésben a segélyszervezet elsődleges feladata, hogy megvédje a rábízott embereket és munkatársait, önkénteseit, ezért minden tevékenységét át kellett alakítania.

Az ügyvezető azt mondja, arra kell a leginkább figyelniük, hogy a fizikai elzártság ne jelentsen lelki távolságtartást. „Technikailag azt megoldjuk, hisz megvan rá a protokoll, hogy amikor a zöldségszállító megérkezik, álljon meg a kapuban, valaki pakolja le az árut, valaki más védőfelszerelésben vegye át egy fertőtlenített autóba, szállítsa föl az intézménybe, pakolja ki, ott kezdjék meg a fertőtlenítést. De az legalább akkora feladat, hogy az emberi kapcsolatokat, az élményeket bevigyük. Ez a munkatársaink áldozatvállalásán múlik.” Az idősotthonok kapujának bezárásával a külső munkatársak, önkéntesek is kint rekedtek. A terápiákat zenés, mozgásos foglalkozásokkal, a lelkészek és papok hiányát közös imádságokkal pótolják, a hozzátartozókkal való kapcsolattartást pedig telefonon vagy számítógépen segítik a munkatársak.

Több intézményben azt is felajánlották a gondozók, hogy ha lakhelyelhagyási tilalom lép életbe, ők beköltöznek az intézménybe, de nem hagyják magukra a rájuk bízott embereket.

De átalakult a hajléktalanok ellátása is. Első állomásunk a nappali melegedő helyett berendezett reggelizőhely a régióközpont kapualjában. „Vannak ajtók, amiket nem zárhatunk be, mert azok rekednének kint, akiknek a legnagyobb szüksége van ránk” – szögezi le a Szolgáló Szeretet Háza hajléktalanokat ellátó intézmény vezetője, Sándor Andrea. „Kevesebben jönnek, mindenki igyekszik meghúzódni valahol, az utcán is alig vannak. Akik igazán rá vannak szorulva, mert kint töltik az éjszakákat, ők jönnek be, fürdeni és reggelizni.”

A nappali melegedő és az éjjeli menedék szállóvá alakult, ahol tizenhét embernek nyújtanak éjjel-nappali bentlakást és ellátást. Két fiatalember az udvaron ülve dohányzik. Pótcselekvés, mondják, mindketten dizájnerdrogokat használtak, amíg be nem kerültek az éjjeli menedékből kialakított karanténotthonba. „Ez egy intenzív terápia számunkra. Kaptunk gyógyszert, ami enyhíti az elvonási tüneteket, és amikor látják rajtunk, hogy nehezebben viseljük, befordulunk, akkor jön Gyöngyi néni és Ágoston, és beszélgetünk” – meséli Andor, aki a karantén idején a ház körüli teendőkkel köti le magát, ezzel teljesíti egy pénzbírság miatt kiszabott közmunkáját is. Abban bízik, hogy mire vége lesz a kijárási korlátozásnak, kitisztul annyira, hogy komoly elhatározással vonulhat be a rehabilitációra. Gábor huszonegy éves, azt mondja, azért keresett a máltai intézményben menedéket, mert tudta, hogy itt kaphat egy második esélyt.

A reggeliztetés után Pécs keleti városrészébe indulunk, ahol a Csilla Gondviselés Háza és a Menő Jövő Gyermekközpont működik, valamint több teleprehabilitációs, felzárkózást segítő program.

Egy átlagos hétköznap a Csilla-ház termeiben fogyatékkal élő fiataloknak tartanának fejlesztő foglalkozásokat, a másik épületrészben pedig már ebédhordókkal állnának a szociális konyhánál, és falatoznának az étkezdében. A járvány miatt azonban a ház működése is teljesen megváltozott. Az intézmény és a felzárkózást segítő programok vezetője, Csonkáné Utasi Katalin azt mondja: „Minden reggelt azzal kezdünk, hogy végigtelefonáljuk a családjainkat. Ha segítségre van szükség, megszervezzük, de leggyakrabban a beszélgetést igénylik a szülők.”

A foglalkozások helyett most a varrógépektől zajos a ház. A pécsi Jelenlét program munkatársai többször használható, mosható maszkokat készítenek a munkatársaiknak és az intézményeikben gondozott embereknek. Farkas Laura, a munkaerőpiaci program koordinátora a maszk varrása közben arról mesél, hogy

egy héttel azelőtt még el sem tudta képzelni, hogyan működik egy varrógép.

A támogató szolgálat autói a ház előtt sorakoznak. A sofőrök a fogyatékkal élő fiatalok helyett a munkatársakat hozzák a munkába, adományokat visznek a Somogy, Tolna és Baranya megyében működő intézményekbe és az ebédet viszik házhoz. A szociális konyhán 106 adag ebéd készül Varga Tamás szakács irányításával. A műanyag ételhordókról áttértek a fóliázott dobozokra, a csomagolást géppel végzik, így gyorsabb, egyszerűbb és higiénikusabb is a kiszállítás.

Pávics Lászlóval a keleti városrészbe megyünk, ahol főképp idős embereknek viszi házhoz az ebédet. Fejből tudja a kapukódokat, praktikusan és gyorsan végzi a kiszállítást, de mindig marad egy kis idő arra, hogy szükség esetén segítséget kérjenek tőle. Egy idősebb hölgy arra kéri, segítsen felvinni, amit vásárolt, egy bácsi kríziscsomagot kér, mert nem elég a nyugdíja a rezsire és az étkezésre.

„Csak azokhoz megyünk be, akik nem tudnak a kapuig sem kijönni az ételért, mert kerekesszékkel mozognak. A többieknél a kerítésre akasztott szatyorban hagyjuk az ebédet, de van, ahol polcot szereltek fel, hogy oda tegyük.

Gyorsan jönnek a feladatok, de szerencsére nagyon jó csapattal dolgozunk, félszavakból is értjük egymást, könnyen tudunk alkalmazkodni az új helyzetekhez”

– meséli Szabados András, akit a Csilla-házhoz visszatérve új feladatok várnak.

A terv szerint Pávics Lászlóval mennénk vissza a belvárosba, hogy még ott is házhoz vigyünk néhány ebédet, de mint a sofőrök mondták, gyorsan változnak a feladatok. Teherautó gördül a kapu elé, a már készleten lévő burgonya, hagyma és tartós élelmiszer mellé újabb szállítmány szárazáru érkezik. Az élelmiszerekből és tisztítószerekből a bajba kerülő családok számára állítanak össze csomagokat. Az akciószerű, hagyományos adománygyűjtés és osztás országszerte szünetel, ezek helyét minden esetben az egyéni segítségnyújtás vette át.

Az adományok átadásában, ahogy a legtöbb területen, a fiatal önkéntesekre és munkatársakra számít a szeretetszolgálat. Jónás Gergely régiós ügyvezető hangsúlyozza, hogy miközben csökkenteni kell a találkozások számát, óvni kell a rosszabb egészségügyi állapotú embereket, aközben sokszorosára nőtt az adománykérések száma, egyre nagyobb az igény a máltai szervezet munkájára.

Gyors átszervezés után a lepakolás és raktárba szállítás is megoldódott, közben a maradék néhány ebéd kiszállítására Ignácz Henriettával, a régióközpont egyik legfiatalabb operatív munkatársával indulunk, többek között a járóbeteg szakellátás vezetőjéhez, Dr. Sík Máriához.

A reumatológus főorvos, aki elmúlt nyolcvanéves, önkéntes karanténba vonult. Bár nehezen viseli az otthonlétet, tudja, hogy neki ebben a helyzetben ez a feladata. „Az orvosaink többsége elmúlt hetvenéves, és a betegeink is jórészt idős emberek, ezért be kellett szüntetni a rendelést. Ha csörög a telefon és egy betegem hív, egyből elememben vagyok. Látatlanban nehéz szakvéleményt adni, de tanácsokkal el tudom látni őket, főleg, akik régóta a pácienseim.”

Dr. Sík Mária arra készül, hogy amikor vége lesz a karanténnak, újra rendelni fog, és megfogadta, megöleli az első betegét.

Nem Sík doktornő az egyetlen, aki telefonon nyújt segítséget idős, magányos embereknek. A huszonöt éves Ignácz Henrietta koordinálásával akciócsoport alakult arra, hogy a pécsi önkéntes csoport hatvanöt éven felüli tagjait és a szeretetszolgálathoz szorosan kötődő idős embereket segítsék. „A múlt héten minden reggel 6 órakor már a kocsiban ültem. Fizikailag is megterhelő és lelkileg is nehéz, hogy tartsuk a lelket a kollégákkal egymásban, és azokban is, akik bíznak bennünk és segítséget várnak tőlünk. De izgalmas is és visszatölti az energiáimat, hogy megismerjük egymást olyan munkatársakkal, akikkel a régióban még nem dolgoztunk együtt, és megtapasztalom, hogy működik a háló, odafigyelünk egymásra.”

Kiszállítás után bevásárlás következik, ehhez csatlakozik Fehér Angéla, aki két hete otthon végzi munkáját három gyermekét nevelve: segíti őket a tanulásban, miközben a Jelenlét program koordinátora Tamásiban, Marcaliban és Mágocson, valamint az idős csoporttagokat segítő akciócsoportban az igényfelméréseket végezi. „Napközben a legnagyobb fiammal tanulunk, ő most tanulja a számítógép használatát, mert eddig nem nagyon engedtem őt a gép elé, közben a két óvodás lányt is le kell kötni, így a munkám egy részét hajnal 3 órai keléssel reggelig tudom elvégezni, amíg felkelnek a gyerekek.”

Ezen a napon hat idős embernek vásárolunk. Mind önkéntesek a Szolgáló Szeretet Házában vagy a járóbeteg szakellátás rendelőjében. Gyógyszerkiváltás, áruházak, és végül házhoz visszük a csomagokat, többek között Taubert Ferencné Mária néninek, aki alapító tagja a pécsi önkéntes csoportnak és a kilencvenes évek óta a járóbeteg-rendelés asszisztenseként dolgozott. „Ez a legnagyobb segítség, a bevásárlás, és hogy figyelnek ránk, mert nagyon hiányzik a Málta és hiányoznak az ottani emberek.”

Míg az autóból kipakolunk, odalépnek hozzánk és kérdeznek. Fehér Angéla arról beszél, hogy tizenhárom éve van a szeretetszolgálatnál, de soha ekkora erőt még nem adott neki, hogy fölvette az egyenruhát, mint most.

„Látom, hogy országszerte mit csinálnak a kollégák, milyen helyzetekben állnak helyt, és most, hogy két hét után először vettem fel a kabátot, ennek a közösségnek az erejét éreztem.”

A nap végén a régióközpontban Jónás Gergely azt mondja, a nap mint nap érkező új feladatokat úgy igyekeznek feldolgozni, hogy azok ne csak kríziskezelést jelentsenek, hanem a működésbe hosszú távon jó gyakorlatként épüljenek be. Azt vallja, a veszélyhelyzetben a vezetők feladatához tartozik, hogy olyan légkört teremtsenek a megváltozott feltételek mellett és úgy szervezzék a munkát, hogy a gyorsan érkező és változó feladatok között is biztonságban érezzék magukat a munkatársak és önkéntesek.

Az ügyvezető szerint az új módszerek bevezetése mellett a közösségek megerősödése lehet a veszélyhelyzet gyümölcse.

„Az idősebbek számára kihívás, hogy otthon kell lenni, holott eddig heti háromszor kétszáz embernek segítettek, de nem keseregnek. Forrón tartják a vonalakat, és közvetítik a hozzájuk folyamatosan érkező információkat, segítségkéréseket. A hetven év feletti önkénteseink, akik eddig még e-mailezni sem nagyon tudtak, elkezdték használni az online felületeket, videokonferencia keretében tartják a csoportgyűléseket, és távolról segítenek. Minden napnak megvan a maga baja, de hiszem, hogy meg fogjuk oldani, mert működik a rendszerünk és él a közösségünk.”

A riport teljes egészében ITT és ITT olvasható.

Szöveg: Parák Eszter/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír