Elérkezett az idő – Tóth Tamás a XII. Piuszt érintő levéltári anyag megnyitásáról

Nézőpont – 2020. március 2., hétfő | 17:56

Ferenc pápa döntése nyomán a mai naptól, 2020. március 2-ától kutathatóvá válik a Vatikáni Apostoli Levéltár XII. Piusz pápaságának idejét érintő anyaga. Aktualitása okán a döntésről, az előkészítő munkáról, a vatikáni levéltárról Tóth Tamás egyháztörténész, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára korábbi írását adjuk ismét közre.

A vatikánvárosi székhelyű Vatikáni Apostoli Levéltár (2019 októberéig Vatikáni Titkos LevéltárArchivum Secretum Vaticanum, ASV) kapuit 1881-ben nyitotta meg XIII. Leó pápa (1878–1903) a kutatók előtt. Az archívum nem az egyetlen ilyen jellegű intézmény a Vatikánban, hiszen az egyes hivataloknak saját levéltáruk is van, ezek közül a legismertebbek talán a vatikáni Államtitkárság külügyi levéltára, azaz az Államközi Kapcsolatok Szekciójának Történeti Levéltára, a Hittani Kongregáció Levéltára, valamint a missziókért felelős Népek Evangelizációjának Kongregációja De Propaganda Fide Történeti Levéltára.

A Vatikáni Apostoli Levéltárat sok legenda övezi. Sokszor a filmek világából jól ismert jelenetek is azt a képzetet erősítik, mintha az intézmény egy szupertitkos, nehezen megközelíthető, jól elrejtett hely lenne. A valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb. Az bizonyos, hogy tényleg van föld alatti része is, amelyet 1980-ban adtak át, és a Vatikáni Múzeum udvara (Cortile della Pigna) alatt húzódik. Ez az úgynevezett „bunker” 31 ezer köbméter térfogatú és 43 ezer folyóméternyi dokumentum tárolására alkalmas. A helyre szükség is van, hiszen a Vatikáni Apostoli Levéltár egyfajta központi levéltárként működik, olasz és angol nyelvű honlapja szerint több mint ezer évet felölelő, mintegy 85 folyókilométernyi anyagot őriz, amely természetesen folyamatosan bővül. Az is igaz, hogy „titkos” volt, de csak a nevében volt az. A levéltár korábbi elnevezése csupán arra utalt, hogy kezdetben nem nyilvános, hanem a pápák házi magánlevéltáraként (vö. latin secretum) működött. Anyaga más állami levéltárak anyagaihoz hasonlóan szabadon hozzáférhető kvalifikált kutatók számára.

XIII. Leó pápa akkori döntése egyébként új lendületet adott a római tudományos életnek. Többek között ekkor, a 19. század végén alapította Rómában Fraknói Vilmos váradi kanonok a magyar történeti intézetet, amelyet mind a Római Magyar Akadémia, mind a Pápai Magyar Intézet a maga módján elődjének tart. Örömteli, hogy egyre több pap és világi, egyháztörténész, történész, teológus érkezik Magyarországról Rómába, hogy a Vatikáni Apostoli Levéltár anyagát tanulmányozza. Az itt található források a magyar egyházi, politikai és társadalmi viszonyokról egyedülálló képet festenek.

A Levéltár évente kiadott fondjegyzéke betekintést enged abba a hatalmas, az egész világot érintő anyagba, amely itt található. A Római Kúria egyes, ma már nem létező hivatalainak történeti levéltárai (Kancellária, Apostoli Kamara, az azóta már megszűnt dikasztériumok, Apostoli Datária, Konzisztoriális Kongregáció) mellett itt találjuk a Kúria több, jelenleg is működő hivatalának történeti levéltárát (Államtitkárság, kongregációk, bíróságok, hivatalok, pápai tanácsok és pápai bizottságok). Ugyancsak jelentős, igen színes forrás a pápai diplomáciai képviseletek (apostoli nunciatúrák, internunciatúrák és delegatúrák) anyaga. Ezek közül magyar szempontból természetesen kiemelkednek a bécsi, illetve 1920 után a budapesti nunciatúra fondjai. A Levéltárban találjuk az Egyházi Állammal egykor szoros kapcsolatban álló jó néhány nemes család (például Boncompagni-Ludovisi, Borghese, Della Valle-Del Bufalo, Patrizi-Montoro, Ruspoli-Marescotti, Rospigliosi) archívumát, amelyeket jórészt az Egyházi Állam megszűnését (1870) követő politikailag kényes évtizedekben hoztak be, adományoztak vagy adtak el a Levéltárnak, de itt vannak egyes családok egy vagy több, a Kúriában fontos szerepet betöltő tagjának (például Albani, Carpegna, Pio) vagy más személyiségeknek egyéb okból ide került (Benigni, Piastrelli) fondjai is. Gazdag a zsinatok és szinódusok anyaga, így itt találjuk az I. (1869–1870) és a II. (1962–1965) vatikáni zsinat teljes anyagát, valamint a trienti zsinat (1545–1563) dokumentációjának egy részét, ezen túl pedig néhány tartományi és helyi zsinat iratait. Ezt egészíti ki több apátság, szerzetesház, monostor, szerzetesrendek (például bencések, ciszterciek, domonkosok, különböző ferences ágak, irgalmasok, mercedáriusok, pálosok, premontreiek, piaristák) és több római kegyes társulat (archiconfraternitas), valamint néhány jubileumi és szentév külön kezelt anyaga. Természetesen ebből a levéltárból sem hiányoznak a vegyes (miscellanea) vagy egy speciális időszakhoz (például az 1798–1799-es I. és az 1849-es II. Római Köztársasághoz) kötődő anyagok sem.

Ahogy másutt, úgy itt is van kutatási korlátozási idő. Míg Magyarországon a levéltári törvény szerint a közlevéltárak esetében általában véve a levéltári anyag keletkezését követő, illetve az érintett halálozási évétől számított harminc év után válik egy anyag kutathatóvá, addig Vatikánváros Állam esetében ez az idő valamivel hosszabb, és a kutathatóság korlátja hagyományosan egy-egy pápa pontifikátusának idejével esik egybe. Korábban a kezdetektől XI. Piusz (1922–1939) pápaságának végéig (1939. február 10.) volt kutatható a levéltári anyag. Ezt a tizennyolc éves időszakot 2006-ban tették kutathatóvá.

Ferenc pápa 2019. március 4-én magánkihallgatáson fogadta a vatikáni levéltár munkatársait. Ekkor jelentette be, hogy 2020. március 2-án megnyitják a kutatók előtt a XII. Piusz pápaságát (1939–1958) felölelő anyagot is, így a kutatás felső időkorlátja 1958. október 9., Piusz pápa halálának napja lett.

A bejelentést hosszú szakmai előkészítő munka előzte meg, hiszen egy ilyen hosszú időszak irattömegének a rendezése óriási munkát ró a levéltárosokra. A levéltárosok feladata ugyanis a különböző hivatalokban keletkezett dokumentáció rendszerezése, valamint a hozzá tartozó megfelelő mutatók elkészítése. Enélkül csak egy nehezen használható papírhalmaz lenne az egész, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy nagy könyvtár is megfelelő rendszer és katalógus nélkül csak nagyon nehezen lehetne érdemben használható.

A történészek nagyon régóta várják már, hogy kutathassák ezeket a forrásokat, hiszen ez alatt a hosszú időszak alatt az egész világot megrázó események történtek. Ekkor zajlott a II. világháború, de ekkorra esett a hidegháború kezdete is. Ebben az időben került hatalomra a kommunizmus Magyarországon, és kezdődött el nálunk is az Egyház szisztematikus ellehetetlenítése, de erre az időszakra esik a Mindszenty-per vagy az 1956-os forradalom is.

A levéltári anyag megnyitása végleges választ adhat egy olyan kérdésre is, amely évtizedek óta megosztja a világot: ez pedig a Katolikus Egyház, kiemelten XII. Piusz pápa szerepe a II. világháborúban és az embermentő akciókban. Rolf Hochhuth drámája, A helytartó 1963-ban jelent meg (2002-ben Konstantin Costa-Gavras meg is filmesítette). A dráma, amelyet öt évvel a pápa halálát követően mutattak be Nyugat-Berlinben, a pápát cinikus és gyilkos hallgatással vádolta meg, azt sugallva, hogy bár tudott a holokausztról, nem lépett közbe. Egy olyan vád, amely a dráma bemutatását követően futótűzként terjedt el, és „fekete legendaként” ma is beárnyékolja a pápáról alkotott képet. Magyarországon szerencsére sokak számára ismert Angelo Rotta akkori budapesti pápai nuncius (1930–1945) és munkatársa, Gennaro Verolino atya zsidómentő tevékenysége. Ők XII. Piusz pápa nevében cselekedtek hazánkban. Működésükről több tanulmány és könyv is született már magyar nyelven.

2008-ban Paolo Mieli, az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztője, az olasz zsidó értelmiség egyik kiemelkedő alakja interjút adott a vatikáni L’Osservatore Romano című lapnak XII. Piusz pápa halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. (Az interjú magyar fordítása ITT olvasható.) Paolo Mieli kiállt az elhunyt egyházfő mellett, és az interjúban kijelentette, hogy majd „a történészek igazságot szolgáltatnak XII. Piusznak”. Ez az idő most érkezett el.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria