Elment a hang: meghalt Bőzsöny Ferenc

Nézőpont – 2018. november 20., kedd | 16:04

Az október 25-én, 87 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferencet, a Magyar Rádió egykori főbemondóját november 21-én, a belvárosi Angolkisasszonyok templomában (Szent Mihály-templom, V. kerület, Váci utca 47/B) 14 órától tartott szentmise után helyezik örök nyugalomra. Süveges Gergő nekrológját közöljük.

Mint amikor hirtelen kimarad az adás: kocogtatjuk a hangszórót, rázogatjuk, ellenőrizzük a csatlakozásokat, tekergetjük a kapcsolót; nem értjük, mi ez a némaság.

Elment a hang.

A beálló csöndben pedig kezd igazán belénk marni a felismerés, mennyire természetes volt, amíg volt, hogy van. Most meg a csönd van, és ez a csönd most jóval hosszabb, mint egy egyszerű adásszünet. Pedig a rádióban, mondják, nem lehet csönd.

A hiba nem az ön készülékében van. 

Elment A Hang.

Emlékszem az első találkozásunkra. Én csak a szomszéd bácsit láttam akkor, úgy harminc évvel ezelőtt, amikor általános iskolai osztálytársamék nyaralójában vendégeskedtem Zebegényben. Feri bácsi volt a szomszéd; a felnőttek olykor összeültek beszélgetni, mi meg hallgattuk őket. Talán még annyi sem derült ki, hogy Feri bácsi a rádióban dolgozik. Fogalmam sem volt arról, hogy ő maga a rádió.

Aztán kihagynak az emlékek. Voltaképpen azt sem tudom, hogyan kerültünk közelebbi barátságba, csak azt, hogy lassan tisztult a kép. Voltunk együtt rendezvényeken, Kazinczy-versenyeken, hívtam őt interjúra televízióba, újságba, ő pedig meghívott az Üllői úti Szent Kereszt-templomba balázsáldásra, amelyet sok éven át ő szervezett, és amely évről évre közös ünnepe a hangjukkal dolgozóknak. Akkor már a Feri bátyám megszólítást is engedélyezte.

Fontos volt neki a templomi együttlét. Fontos volt számára a tudat, hogy Isten hangtalanul, de fáradhatatlanul jelen van. Jelen volt a gondolataiban, a szívében, a szavaiban. Olykor ő adott neki hangot. Sokszor elmondta: pap szeretett volna lenni. És lelke mélyén talán úgy is érezte: különös kapcsolat fűzi a katolikus szolgálattevőkhöz. Látni, érteni akarta a történéseket, ismerni a főszereplőket, segíteni a hivatásukra készülőket.

Ha pap nem lehetett is, Isten szolgájának tartotta magát. S benne volt ebben a vágyban az alázat és a szerénység mellett az egészséges öntudat is: hálás volt a Fennvalónak azért, amit ajándékba kapott tőle, de azt is tudta, mit tett ő ennek a talentumnak a kibontakoztatásáért. 

Nyugdíjasként is elkötelezett volt a rádió és a hallgatók iránt. Utolsó találkozásunk már csak vágy maradt. Megbeszéltük jó előre: október 16-án, kedden találkozunk, hogy portréinterjút készíthessek vele a Kossuth rádióba. Azt terveztem: ez a beszélgetés kerül majd adásba október 23-án, hiszen arról is szerettem volna kérdezni, amit ’56-ban a rádióban átélt. 13-án, szombaton hívott: kórházban van, de beszéljünk hétfőn, hátha be tudok menni hozzá, keresünk egy csendes sarkot, és felvesszük az interjút. 15-én, hétfőn újra hívott: halasztanunk kell. Október 23-án aggódva megint hívott: sikerült-e találnom valakit, nem sodorta-e veszélybe az esti műsort. „Feri bátyám, gyógyulj; a beszélgetést majd pótoljuk; jövőre is lesz október huszonharmadika” – mondtam, mire csak annyit felelt: „Meglátjuk.” „Erősödj, most ez a lényeg.” „Nem adom fel olyan könnyen” – jött a válasz.

Aztán elnémult a telefon.

A szó elszállt. 

A Hang megmarad.

Légy boldog, Feri bátyám, ott, fenn, ahová egész életedben készültél!

Isten áldjon!

Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Magyar nyelvészetből doktorált. A Magyar Televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő magazinjának több mint negyven éven át volt a hangja. A Kossuth rádióban 2000-től a magyar harangok történetét bemutató sorozat első narrátora. Tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökségi tagja, valamint a Központi Papnevelő Intézet retorikatanára. Elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság Díjat kapott.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. november 18-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria