Érdemes-e böjtölnünk a járványidőszakban?

Nézőpont – 2020. november 26., csütörtök | 9:48

A karácsonyt megelőző böjtöt sokkal kevesebben tartják, mint a húsvéti 40 naposat, pedig ennek is hagyománya van. A jelenlegi időszak minden tekintetben komoly kihívások elé állít bennünket további lemondások nélkül is. Orosz Lóránt ferences szerzetes, Mátraverebély-Szentkút kegyhelyigazgatója szerint a böjt mégis minden eddiginél fontosabb.

A böjt a test és lélek együttes megtisztulását szolgáló „program”. Idén november 29-ére esik advent első vasárnapja, így a rá következő hétfő az első napja a böjtnek, ami a szentestéig tart.

Az advent jelentése (adventus Domini – lat.) „úrjövet”, a böjt célja pedig a karácsonyra való lelki felkészülés, ami ebben a jelenlegi csendesebb, ingerszegényebb, ugyanakkor szorongással teli időszakban talán könnyebben meg tud valósulni. Az odafigyelés segíti a keresztényt abban, hogy a megtestesülés titkát – Jézus születését – jobban át tudja élni.

„Ez a böjt is, mint a többi, imából, önmegtagadásból és alamizsnából áll: időt szánok Istenre, magamra és a másik emberre. Már most érdemes a magam számára meghatározni, hogy a böjtöm miből fog állni. Advent vasárnapjain és december 8-án, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén nem böjtölünk” – hangsúlyozta a kegyhelyigazgató, és hozzátette: idén a vírusjárvány egyébként is folyamatos lemondásokra kényszerít bennünket, pont ezért érdemes kihasználni ezt az időszakot. „Kívánom, hogy a félelmeinken és kilátástalanságainkon úrrá legyen az adventi csend és békesség.”

Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút kegyhely sajtóirodája

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria